Nem mondom, hogy szerencsés ez a megnevezés. Persze erre a könyv maga is kitér, de azt hiszem, sok előítéletet szülhet ez a kifejezés. Szuperintelligens. Mint valami szupererő. Milyen nagyképű dolog már, hogy a kezembe veszek egy ilyen című könyvet! Ráadásul én, aki folyamatosan érzi a korlátait! Minden vagyok, csak nem szuper. Na meg a könyvből is kiderül, hogy kell hozzá egy úgynevezett mérleg, amit csak bizonyos szakemberek végezhetnek el, és csak ezek után lehet valakire azt mondani, hogy ebbe a csoportba tartozik. Ezen a ponton lehet csak igazán belecsömörödni a kételyekbe. Mégis, a könyvet olvasva folyamatosan a saját múltammal és jelenemmel találkoztam, plusz néhány ismerősöm, többek között Oroszlán is eszembe jutott. Én mindig is azt mondtam, hogy másképp van összehuzalozva az agyam. És végül is igaz - akár a szuperérzékenységről, akár a szuperintelligenciáról van szó - másképp működünk, mint mások. Nagyon másképp. Évekig próbáltam mindezt megváltoztatni, de folyton kudarcot vallottam. Hatalmas erőfeszítés és zsákutca. Úgyhogy - tetszik, nem tetszik - maradok csodabogár. Jeanne

Olvastátok a Harmóniát? Megvallom őszintén, szerintem a magyar címet elrontották, a perjelnek nem elöl, hanem hátul kéne lennie. Ha hátul van, akkor az egy önálló tag, és így amint megnyitja, be is zárja önmagát, nincs benne semmi. Míg ha elöl van, akkor ez egyértelműen egy záró tag. Viszont a könyvben nem vége van a harmóniának, hanem elkezdődik. Ettől még ez egy remek könyv magyarul is, és ha van valamennyi keleti filozófia alapismereted, akkor számodra nem csak egy elgondolkodtató sci-fi lesz, hanem plusz üzenetet is hordoz majd. És megvallom őszintén, olykor szeretném, ha olyan egyszerű lenne a megvilágosodás, mint ebben a könyvben. Csak betöltöm a szoftvert, és máris kitört a harmónia. Persze ez így ebben a formában csalás lenne. Pedig a bölcsek mind azt mondják, tényleg kb ennyi. Nos, nekem még nem megy. Habár már az, hogy ez a gondolat egyáltalán eszembe jutott, már könnyített a lelkemen. Talán tényleg létezik ez a szoftver, csak épp mindenkinek magának kell lefejlesztenie a sajátját. Ami melós. Nagyon melós, és gyakran fájdalmas. Mert a spirituális út nem csak annyi, hogy lassú

A könyv, amit eddig a legtöbbször olvastam újra. Nem vagyok egy nagy újraolvasós típus, de van, amit egyszerűen muszáj feleleveníteni többször is. Idén télen úgy éreztem, ismét eljött az ideje A Vörös Oroszlánnak. A tizenhatodik születésnapomra kértem, és meg is kaptam. De akkoriban még kicsi voltam hozzá, és beletört a bicskám. Hiányzott még a kellő tapasztalat mind az életemből, mind az olvasmányaimból ahhoz, hogy engem is képes legyen megszólítani az írás. Csak éreztem, hogy ha eljön az az idő, akkor majd sokat fog adni a számomra, és így is lett. Húsz évesen már faltam, és imádtam, ahogy a későbbi újraolvasások során is. Ez a könyv is - épp úgy, mint a Dűne - annyi réteget foglal magába, amennyin az életünk (vagy életeink) során keresztül megyünk. Mindig hordoz valami üzenetet az olvasó számára. A szemszög E/1, cselekmény vagy párbeszédek helyett főként érzések és tapasztalatok, a tanultak leírásából áll a történet. Habár általában jobban élvezem a párbeszéddúsabb regényeket, A Vörös Oroszlán mégis izgalmas, gördülékeny, és letehetetlen. Nem csak lelkileg, de

Múltkor, amikor megosztottam pár könyves csoportban, hogy összeszedtem a bátorságomat, hogy felvállaljam a könyvírást a nagyérdemű előtt, Böbe (a Könyvmentorok szerkesztője) ajánlott egy könyvet: MKM Szél Felícia: Akik a sikertől szoronganak. Imposztorszintrómásként könyvet írni (ez vagyok én) egy dolog. Imposztorszindrómásként könyvet írni az imposztorszindrómáról (ez Cili) - na, ez igazán érdekes! Miért? Mert ő imposztorszindrómásként belülről tudja, hogy milyen ez, és tekintve, hogy imposztorszindrómás, garantáltan alapos, és tutira remek anyagot fog kiadni a kezei közül! A kötet valóban nagyon szép, jó minőségű, viszonylag nagyalakú, kicsit magazin jelleggel tördelt, illusztrált, és még színes is. No, de térjünk vissza a témára. Mi az az imposztorszindróma? A pontos meghatározásért javaslom, hogy olvasd el a könyvet! De addig is, amíg beszerzed, felteszek néhány kérdést: Érezted már úgy, hogy ha eléred a célodat, nem vagy rá büszke, és ha megdicsérnek, legszívesebben elbújnál a függöny mögé? Szoktál aggódni amiatt, hogy a munka, amit kiadsz a kezedből, nem elég

Először is, mielőtt rátérnénk a szuperérzékenységre, vegyük a címkéket. A címkék önmagukban se nem jók, se nem rosszak. Viszont van néhány kontextus, amely egyikké vagy másikká teheti őket. Hajlamosak vagyunk címkézni, kategorizálni, skatulyázni, amely szeparációhoz vezethet, netán ellenségeskedéshez is. Továbbá hajlamosak vagyunk ragaszkodni a címkéinkhez, amely hatására olykor totál fölöslegesen láncoljuk magunkat a hiedelmeinkhez. Sarkos, ám tipikus példák: Lány vagyok, nem játszhatok kisvonattal. Fiú vagyok, nem viselhetek hosszú hajat. Lány vagyok, nem értek a matekhoz. Fiú vagyok, nem bőghetek mindenen. Viszont a címkék szolgálhatnak egyfajta térképként is az életben. Ha képesek vagyunk a helyükön kezelni őket, nem azonosulni/azonosítani velük. Térkép rólam másoknak például, hogy biológiailag nő vagyok, annak születtem. Programozó vagyok, ezzel keresem a pénzem. Házas vagyok. Ésatöbbi. És vannak, amelyek segíthetnek eligazodni saját magunkon, sőt, olykor felszabadító lehet megismerkedni velük. Ilyenek például az LMBTQ+ betűi, a négy vérmérséklet típus (szangvinikus,

Csatlakoztam a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének egy kihívásához, ahol időnként kapunk egy témát, amiről írhatunk, és közben linkelünk egymásra is, azaz a bejegyzés alján elolvashatod, hogy a többi résztvevő miről írt. A mostani téma, hogy "Te miben hiszel?" - ami, hű, mennyi minden lehet! Épp ezért nem is egyszerű megválaszolni ezt a kérdést, hiszen egyszerre hiszek rengeteg mindenben, és egyszerre kételkedem is. Mármint ugyanazokban a dolgokban. Furcsa, nem? 😁 Hiszek magamban. És közben kételkedek magamban. Hiszem, hogy képes vagyok dolgokra, és közben kételkedem abban, hogy képes vagyok rá. Életben maradni? Megvalósítani az elképzeléseimet? Felnőttként viselkedni? - I can't adult today! 😂 Mindenre van számos példa és ellenpélda, így ez annyira de annyira változó. És még ezt az ingatag hitet sem volt könnyű felépíteni. Aztán hiszek ezoterikusként cimkézett dolgokban. Aki követi a blogomat, az tudja, hogy szoktam néha emlegetni a buddhizmust, csillagjegyeket, jógát, csakrákat, meg ilyesmit. Nagyjából tizenhárom éves korom óta érdeklődöm ezek iránt.

Az emberi lélek legmélyebb bugyrainak feltárása ez a könyv. Amit érzünk, de nem értünk. Most szavakká lettek, és mindezt el is olvashatjuk. Valaha nekem is tartósan megvolt a saját Auschwitzom - lásd Semmi Lány bejegyzés. Melybe bármelyik nap pillanatok alatt képes vagyok visszacsusszanni, néha csak pár percre, néha órákra, talán napokra is, ha nem is annyira mélyen. "Ki vagyok én, hogy írjak?" - mondatja velem az imposztor szindróma, pedig valójában gyerekkorom óta írok. Egyedül játszottam órákig. Történeteket göngyölgettem, hol leírva, hol csak a fejemben. Blogoltam régebben is, blogolok most is, és osztom az észt, mint egy valamire való Nyilas (mármint csillagjegy), mert egyre több egymástól független dolog mutat abba az irányba, hogy mostanság ezt kell tennem, tökmindegy, mekkora a közönségem. Mégis "nem vagyok elég jó", "nem tudok semmit", "hogy jövök én ehhez", "kit fog ez érdekelni" - és hasonló bénító gondolatokat mormol az SS-tiszt az elmémben. A ​döntés meggerősített abban, hogy jó úton járok. Bőszen bólogattam, ahogy felismertem, hogy a saját gyógyulásom is épp ugyanilyen.

Egy kis szünetet tartottam a kihívásban, hogy végre valahára kezembe vegyem a Semmi lány-t, kihasználva a szabi adta rengeteg időt (kevés). Igaz, nem csak olvasásra terveztem volna szánni, hanem mondjuk kipofozni, felújítani a blogot, meg ilyenek. De képtelen vagyok rávenni magam, kódundoritiszt kaptam. Egyszerűen most csak olvasni van kedvem. Na, de mit olvastam ezúttal? "A vége az lett, hogy nem öltem meg magam." - Én sem. Csak írtam róla egy novellányit, kb 15 évvel ezelőtt, továbbá még pár évvel korábban olyan verset, aminek az első sora "Megszünni, megszünni vágyom" volt. Többek között. De már egyik mű sincs meg. Végül is ez nem baj. Olykor úgy dobogott a szívem, mintha ki akarna törni a mellkasomból. Nem tudom, másnak milyen érzés ezt a könyvet olvasni, számomra kifejezetten furcsa tapasztalat, mert nagyon jól ismerem a Semmi lány életérzést. Jodi Taylor pedig tűpontosan leírta. Épp csak annyi különbséggel, hogy én nem dadogok, "csak" nem jönnek a szavak. Amikor a pultnál húsz deka sajt kérése nehézséget okoz - például. Olvasás közben mindvégig éreztem azt a gombócot a gyomromban,

A "húszhúsz", a Fém Patkány Éve meglehetősen rendhagyó módon robbant be. Ki gondolta volna, hogy az alapvető bizonytalanságaink mellé, pluszban még tonnányi új félelem zúdul a nyakunkba? Az biztos, hogy sokaknak már most nehéz. Az extrovertáltak megőrülnek a kényszerű bezártságtól. A kisgyerekesek óvoda, iskola nélkül igyekeznek megőrizni ép eszüket a négy fal között. Sokan elveszthetik megélhetésüket, vagy már el is vesztették. Egyeseket a cég szabira küldött, ám a szabinapok egyszer elfogynak, és nyúlhatnak a megtakarításukhoz. Már ha van. Különben kénytelenek lesznek kölcsönkérni, vagy hitelt felvenni. Másoknak továbbra is be kell járni dolgozni, és minden nap szolgálatot tenni a veszélyben... Senki sem tudja mi lesz. Egyes hangok néhány hónapot jósolnak, mások éveket. Egyes hangok enyhe recesszióról beszélnek, mások szerint súlyos válság fenyeget. Nehéz erre tervezni. Épp ezért ér kiborulni. Ér aggódni, ér szomorúnak lenni, és ér kétségbe esni is. Ér elmenekülni a valóság elől, könyvet olvasni, sorozatot nézni. Megbetegszünk? Nem betegszünk meg? Enyhe lesz? Súlyos?

Majd megőrülök a várakozástól! Az idő lassan csordogál. Sőt, percről-percre nyúlik, mint ahogy a tinédzserek nőnek (engem leszámítva, nálam a tinédzser-növés kimaradt 😂). Nem halad. A "jövő ilyenkor" fél évvel ezelőtt is "jövő ilyenkor" volt. Mindig akad valami, ami megakasztja. Nemrég azt mondtam: jöjjön, aminek jönnie kell, elfogadom. De mi van, ha épp nem jön semmi? Erre nem készültem fel... 😅 Ha valaki megkérdezi: "Mizujs veled?" - Semmi. Az égegyadta világon semmi. Ugyanaz, mint eddig. Csak várok. Mert nem tehetek mást. Szóval inkább mesélj Te! Miközben néha rohan az idő. Ez is elmúlt, az is itt van. Már megint mindjárt karácsony. Ó, ez most volt? - Nincs egy lélegzetvételnyi idő semmire, és a szabadnapjaim alatt a felét se tudtam elintézni annak, amit terveztem. "Every year is getting shorter never seem to find the time. Plans that either come to naught or half a page of scribbled lines" Pink Floyd - Time Az idő megakadt, vagy csak nagyon lassan vánszorog, mint a reumás csiga. Miközben az idő fénysebesen suhan, szempillantás alatt eltelik, mintha soha nem is lett volna. Én még