Eljött az idő, hogy én is a kezembe vegyem ezt az elcsépeltnek számító szerzőt, akit valamilyen okból kifolyólag utálni illik, és sokan hangoztatják, hogy nem értik, mitől olyan nagy szám. Nos, valószínűleg tényleg így van. Troll mode on: nem értik. 🤷‍♀️ És én elhittem. Az előítélet bekebelezett, kerültem a könyveit, és gunyorosan kunkorodott a szám sarka, ha valaki kezében megláttam, vagy valaki idézetet osztott meg tőle. Holott az idézet általában igaz volt, de hát Coelho, tehát csak ciki lehet - ezt hittem. Olyan szinten beleégett ez a környezetem tudatába, hogy ha valaki valami közhelyes bölcsességet mer kiejteni a száján, rögtön jön a megjegyzés, hogy na lám, megszólalt Lione Coelho! Megvetjük a közhelyeket, pedig épp azért lettek közhelyek, mert igazak. Nagyon igazak. Tükröt tartanak. Talán valahol mélyen pont ezért utáljuk őket… Idővel beláttam, hogy előítéletes vagyok, és ezzel az előítéletem is szertefoszlott. És mostanában egyre csak fel-felbukkant előttem ez a könyv, és mivel a Csillagom megjelenése óta nem hiszek a véletlenekben, ezt jelnek

Egyik írós csoportban felmerült a kérdés, hogy honnantól számít valaki írónak, mikortól tarthatja magát annak. Ha már vannak megjelent novellái? Van kiadott könyve? Esetleg felkarolta egy neves kiadó, és az írásból él? Vajon író lettem attól, hogy harmadik helyezést ért el a Tianguo egy pályázaton? Vajon író lettem attól, hogy írtam, szerkesztettem, tördeltem és kiadtam a Csillagomat? Író vagyok attól, hogy folyton valami témán jár az eszem, jegyzetelek, meg itt blogolgatok? Író lettem attól, hogy marketingelem a könyvemet, és van is eredménye? Író lettem attól, hogy olvasnak, és megköszönik az írásaimban fellelhető elgondolkodtató üzeneteket? Lione típusú válasz: Író vagyok, színész vagyok, zenész vagyok, blogger vagyok, programozó vagyok. Meg még egy csomó minden vagyok. Mindegyik vagyok. Vagy ha egyik nem vagyok, akkor egyik sem vagyok. Minden vagyok. Vagy semmi sem. Mindegy, hogy rám aggatod-e a címkét, vagy megtagadod tőlem, amíg belül én tudom, ki vagyok - címkék nélkül is. 🙂 "Ki minek gondol, az vagyok annak…Mért gondolsz különc rokontalannak?Jelet látsz gyűlni a

Ezt a szöveget egy moly.hu-s értékeléshez írtam eredetileg 2022 szeptemberében. Most egy icipici módosítással áthoztam ide a blogomra. Bevezetésként jöjjön egy kis sztorizgatás, hogy ki nekem a szerző, azon kívül, hogy senkim, egy vadidegen. Everness Fesztivál volt, első 1-2 nap valamelyike. Sétáltunk, nézelődtünk, és egy pillanatra elfogott a csömörödés érzése. Mindenki jelmezben van. Mindenki valaminek öltözik, és jelképeket aggat magára. Színek, ékszerek, csakrák, angyalok, füstölők, tógák, malák, köpenyek, tetoválások; hogy mutassák, kik ők, miféle guruk vagy tanítványok. A csömörödéssel feljött bennem egy jó egoista gondolat: „Na, az én mesterem tuti nem hord maskarát.” – Pedig amúgy nekem is van Buddha szobrom, buggyos gatyám, és gyakran hordom magamon a jelképemet: a csillagot. Aztán a gondolat, ahogy jött, suhant is el. Sétáltam tovább, befogadva az ízek, illatok és színek kavalkádját, a maszkabált, és élvezve a mindenfelől áradó nyugalmat és kedvességet. Aztán a fesztivál második felében egyszer csak jött egy teljesen hétköznapi ember. Nem aggatott magára jelképeket,

Juli írt egy értékelést erről a könyvről. Gondolatai további gondolatokat és érzéseket váltottak ki belőlem. Szeretném mindet megosztani, de csak a töredékét tudom most szavakba önteni, és még így sem biztos, hogy minden érthető lesz. Azért megpróbálkozom vele… Az élet folyamatos változás. Ma már nem az az ember vagy, aki tegnap voltál, és holnap már nem az az ember leszel, aki ma vagy. Még akkor sem, ha egyáltalán nem érzed. Még akkor sem, ha tudatosan ragaszkodsz a múlt megszokásaihoz, elképzeléseihez, dogmáihoz. Hű, én is rengeteget változtam az elmúlt 5-6 évben. Valaha kudarcként éltem meg a meddőséget, a mai tapasztalataimmal meg már úgy érzem, mintha akkoriban valami felsőbb erő védett volna meg egy tévúttól… A linkelt címkénél végigkövethető, hogyan alakult át bennem mindez. A társadalom fejlődése egy olyan irányt vett, ahol szanaszéjjel széledtünk és elszeparálódtunk. A múlthoz való ragaszkodás miatt úgy gondolhatjuk, hogy ez rossz. De egyáltalán nem így van. A fejlődésnek része az individualizmus megélése is. Azon túljutva pedig majd újra egymásra találunk, de már egy

Ezt a kötetet (egy másik társaságában) az újpesti könyvtár egyik munkatársa ajánlotta nekem a könyvbemutatóm napján. Elolvasta a Csillagomat, és úgy gondolta, ezek a könyvek engem is érdekelhetnek. Lefotóztam őket, aztán persze hoztam a formám, és véletlenül kitöröltem a képet. De az egyik kötetre emlékeztem. A zöld dervist megjegyeztem, mert a szúfizmusban még nem merültem el, viszont nem tévedett a könyvtáros, ez a téma nagyon is érdekelt. Szeretek a különböző filozófiákról olvasni, regény formájában meg még érdekesebbnek találom az ilyet (pl. DLM, A megváltás ára, vagy akár a Csillagom). Most nem a dervises kiadást, hanem ezt a lilát lehet beszerezni, de elvileg ugyanaz, hát megvettem és olvasni kezdtem. Elif Shafak: A ​szerelem 40 szabálya Kezdetben Ella története rettenetesen idegesített. Vele indult a könyv, emiatt első blikkre nem is értettem, hogy jön ez a Csillagomhoz. A dervis sokkal jobban érdekelt, és eleinte nagyon zavart, hogy ezzel az érdektelen nővel folyton megszakítják és húzzák az időt. Úgy érzetem, ez a történet Ella nyűglődése nélkül is megállná a

Avagy mit hozott ez az újabb év a Nap körül? Az átalakulás folyamatos. Néha egészen apró, néha világrengető. Tavaly a születésnapomon élesítettem az alkotói profilomat. Idén a születésnapomon kimondhatom, hogy nyáron kiadtunk egy könyvet. Ez a mozgalmas egy év sok új tapasztalatot szerzett számomra, új ismerősöket, új gondolkodnivalót, és sok minden átértékelődött bennem. Hogy ez hova vezet majd, nem tudom, én is kíváncsian várom. Majd pár év múlva visszalapozok ugyanide (is), hogy rámosolyoghassak az akkori cukin keresgélő önmagamra. :) Asztrozófia és asztrológia A kettő kombinációja megmutatta számomra, merre forduljak arccal. Elkezdtem őket tanulgatni, ami sok új felismerést hozott. Még nem minden tiszta, de ami egyértelmű, az nagyon is az. Az életfeladatom nagyon erős, hatalmas tobzódás van körülötte, és ha nem ezzel foglalkozom, az diszharmóniát okozhat bennem. Emellett már azt is értem, hogyan és miért viszonyulok a művészetekhez úgy, ahogy. Rengeteg a tűz bennem, és azt is megtanultam, mi a tűz szimbolikája. Most már azt is tudom, mi volt ez az élmény (szatori), és miért

Szaszkó Gabriella regényeivel a sajátom kapcsán találkoztam először, ahogy korábban ebben bejegyzésben említettem is. Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvére is, főleg mert erősen olyan témákat boncolgat, amelyek engem is érdekelnek vagy érintenek. Zene, szorongás, reinkarnáció - mi sülhet ki ebből? Szaszkó Gabriella: Végtelen Bevallom - és ezzel lehet, hogy egyedül leszek az egész univerzumban - nekem valahogy a borító nem működik. Pedig számos olyan dolog van rajta, amit szeretek: kék, lila, zene, Hold és csillagok. A Midlife Crisis kötetek után ez valahogy mégsem hat számomra olyan lenyűgözőnek. De ez legyen a legnagyobb hibája, nem igazán számít, mert a tartalom sokkal fontosabb! A szorongás. Ez a szemét, ami számos dologban megakadályoz. Pl. a szorongás miatt nem énekelek. Hiába nem hallatszik a hangomon. Oké, a Gitármánia Tábor egy komolyabb közeg, értő közönség, ott ha rontasz, azt tényleg mindenki észreveszi - visszhangzik az elmémben megkérdőjelezhetetlenül. Hiába mondja utána a dobos barátnőm, aki mögöttem játszott, hogy olyan szép volt, ahogy a végén a kitartott hangnál

Nem mondom, hogy szerencsés ez a megnevezés. Persze erre a könyv maga is kitér, de azt hiszem, sok előítéletet szülhet ez a kifejezés. Szuperintelligens. Mint valami szupererő. Milyen nagyképű dolog már, hogy a kezembe veszek egy ilyen című könyvet! Ráadásul én, aki folyamatosan érzi a korlátait! Minden vagyok, csak nem szuper. Na meg a könyvből is kiderül, hogy kell hozzá egy úgynevezett mérleg, amit csak bizonyos szakemberek végezhetnek el, és csak ezek után lehet valakire azt mondani, hogy ebbe a csoportba tartozik. Ezen a ponton lehet csak igazán belecsömörödni a kételyekbe. Mégis, a könyvet olvasva folyamatosan a saját múltammal és jelenemmel találkoztam, plusz néhány ismerősöm, többek között Oroszlán is eszembe jutott. Én mindig is azt mondtam, hogy másképp van összehuzalozva az agyam. És végül is igaz - akár a szuperérzékenységről, akár a szuperintelligenciáról van szó - másképp működünk, mint mások. Nagyon másképp. Évekig próbáltam mindezt megváltoztatni, de folyton kudarcot vallottam. Hatalmas erőfeszítés és zsákutca. Úgyhogy - tetszik, nem tetszik - maradok csodabogár. Jeanne

Múltkor, amikor megosztottam pár könyves csoportban, hogy összeszedtem a bátorságomat, hogy felvállaljam a könyvírást a nagyérdemű előtt, Böbe (a Könyvmentorok szerkesztője) ajánlott egy könyvet: MKM Szél Felícia: Akik a sikertől szoronganak. Imposztorszintrómásként könyvet írni (ez vagyok én) egy dolog. Imposztorszindrómásként könyvet írni az imposztorszindrómáról (ez Cili) - na, ez igazán érdekes! Miért? Mert ő imposztorszindrómásként belülről tudja, hogy milyen ez, és tekintve, hogy imposztorszindrómás, garantáltan alapos, és tutira remek anyagot fog kiadni a kezei közül! A kötet valóban nagyon szép, jó minőségű, viszonylag nagyalakú, kicsit magazin jelleggel tördelt, illusztrált, és még színes is. No, de térjünk vissza a témára. Mi az az imposztorszindróma? A pontos meghatározásért javaslom, hogy olvasd el a könyvet! De addig is, amíg beszerzed, felteszek néhány kérdést: Érezted már úgy, hogy ha eléred a célodat, nem vagy rá büszke, és ha megdicsérnek, legszívesebben elbújnál a függöny mögé? Szoktál aggódni amiatt, hogy a munka, amit kiadsz a kezedből, nem elég

Először is, mielőtt rátérnénk a szuperérzékenységre, vegyük a címkéket. A címkék önmagukban se nem jók, se nem rosszak. Viszont van néhány kontextus, amely egyikké vagy másikká teheti őket. Hajlamosak vagyunk címkézni, kategorizálni, skatulyázni, amely szeparációhoz vezethet, netán ellenségeskedéshez is. Továbbá hajlamosak vagyunk ragaszkodni a címkéinkhez, amely hatására olykor totál fölöslegesen láncoljuk magunkat a hiedelmeinkhez. Sarkos, ám tipikus példák: Lány vagyok, nem játszhatok kisvonattal. Fiú vagyok, nem viselhetek hosszú hajat. Lány vagyok, nem értek a matekhoz. Fiú vagyok, nem bőghetek mindenen. Viszont a címkék szolgálhatnak egyfajta térképként is az életben. Ha képesek vagyunk a helyükön kezelni őket, nem azonosulni/azonosítani velük. Térkép rólam másoknak például, hogy biológiailag nő vagyok, annak születtem. Programozó vagyok, ezzel keresem a pénzem. Házas vagyok. Ésatöbbi. És vannak, amelyek segíthetnek eligazodni saját magunkon, sőt, olykor felszabadító lehet megismerkedni velük. Ilyenek például az LMBTQ+ betűi, a négy vérmérséklet típus (szangvinikus,