Amikor megtörtént az ominózus eset, ezt a képet rajzoltam, és osztottam meg az alábbi szöveggel: Hol lehet kapni ilyen veszélyes könyveket? Az enyémek olyan békésen ücsörögnek a polcon. Kéne már nekik egy-két fenevad, hogy történjen is valami, nem volt elég izgalom az elmúlt időszakban. Rám a legveszélyesebbek eddig, amelyekkel találkoztam, a tizenkettedikes olvasókönyvben fellelhető naturalista novellák voltak, amiket házi feladatként el kellett olvasni. A macskaakasztás konkrétan megmaradt, és fordult ki a gyomrom. Rettenetesen megviselt. Ezután a maradékot nem voltam hajlandó elolvasni, de szerencsére az akkori a magyartanárom volt olyan jófej, hogy elfogadja az érveimet, miért nem teljesítettem a házi feladatot. De macskaakasztás ide vagy oda, nem jutna eszembe Csáth Géza könyveket darálni. Nem fogom ajánlani soha senkinek az ilyen naturalista műveket, de nem fogom meggyűlölni azt, aki abban találja meg, amit keres az irodalomban. Akinek az tetszik, szíve joga, váljék egészségére. Akinek meg egymás elfogadását, megértését, szeretetét hirdető

Ismét egy molyos író regényét olvastam, ezúttal Jud Meyrin, azaz Megyeri Judit Lowdeni boszorkányhajsza című könyvét. Ha van kedved, csatlakozz Te is a kihíváshoz! ;) Alapvetően nem zsánerem a krimi. Ilyesmit leginkább csak Fable-nél olvasok, ahol a töklökött karakterek, az agyament humor, az sajátos stílus, a velős társadalomkritika és a mély érzelmek szinte teljesen feledtetik velem, hogy ez amúgy egy krimi. Most viszont tényleg egy vérbeli krimit vettem a kezembe. A borítója gyönyörű, gratulálok a tervezőjének, a boszorkányság pedig egy nagyon hívogató szó nálam - emiatt kicsit sajnálom is, hogy nem egy misztikus krimit olvastam. :D A stílus hétköznapi, nem túl kacifántos, könnyen és gyorsan olvasható. Az elbeszélés nem csak a főszereplők szemszögét jeleníti meg, hanem a gondolataik szóhasználata is tükröződik benne. Ez így E/3-ban egy kicsit szokatlan volt elsőre, de egyáltalán nem zavaró, inkább kifejezetten érdekes. A történet már az első mondattól izgalmas volt, és mindvégig foglalkoztatott, hogy mégis mi a fészkes fene történhetett, és fog még történni. A végét már

Egy újabb molyos író regényét olvastam, ezúttal Buótyik Dorina III. ​Amenemhat rejtélye című könyvét. A kiadó ingyenesen letölthetővé tette a könyv egy éves születésnapja alkalmából, ezért lecsaptam rá! Minden moly nevében: köszönjük szépen! :) Személy szerint szívesen ajánlom ezt a könyvet az ifjúság kezébe. Egyrészt szellős - még az e-book verzió is - gyorsan lehet haladni, hamar ad sikerélményt; másrészt azokat az időket idézte fel bennem, amikor tini korunkban Az elveszett ereklyék fosztogatóit néztünk, ami nem manapság volt, de annak idején nagyon élveztük. Szuper nosztalgikus élményt nyújtott! :) Az alap szituáció ráadásul nagyon ötletes - amit nem azonnal tár elénk a történet, hanem úgy az egy negyednél. Ekkor mondtam azt, hogy hm, ez kezd érdekes lenni. Ez az erőssége a könyvnek: az ötlet. Rendkívül kreatív, nekem nagyon tetszett. Viszont néhány dolog még csiszolásra szorult volna. Az első, ami azonnal feltűnt, a szereplők személyisége - mármint a személyiség hiánya. Úgy éreztem, nem igazán ismerjük meg őket. Kapunk róluk információkat, mégis idegenek maradnak a

Filmek esetében a második részek... nos, hát... nem szoktak a legjobban sikerülni. Legtöbbször érezni rajtuk, hogy csak a kassza megtöltése a motiváció, és a kreativitás, egyediség gyakran háttérbe szorul. Van, hogy nem is vagyok kíváncsi a második részre. A szolgálólány meséjéből nekem bőven elég volt az első évad. Pocahontas kettő? Ki a tökömet érdekel? :D Na jó, egy filmsorozatot tudok mondani, ahol a második rész nálam kiütéssel győzött, és az nem más, mint a Terminátor 2! Könyvek esetében gyakrabban előfordul, hogy a második, harmadik, stb. rész jobban sikerül (nyilván kezdő íróknál főleg, ahogy egyre gyakorlottabbak lesznek), habár itt is gyakori, hogy nem feltétlenül lenne muszáj folytatni 1-1 történetet. De pl. Harry Potter esetében a harmadik könyv volt a kedvencem. :) Szóval kiolvastam az elmúlt hetekben néhány második kötetet, viszont nem írtam róluk külön bejegyzést. Azért mégiscsak szeretnék ezekről említést tenni. Nézzük csak! Tetszett? Nem tetszett? Jobb volt? Rosszabb lett? Jodi Taylor: Nem semmi lány - avagy visszatérés a Frogmorton farmra Habár a St. Mary

Habár a kihívásomhoz már elolvastam az öt könyvet, megígértem, hogy folytatom tovább az ismerkedést a molyos írókkal. Ja, és indítottam egy másik, csillagos kihívást! Éppen ezért - de nem csak ezért - vettem a kezembe a Kora február című kötetet. Nézzétek, valami elképesztően gyönyörű! A borítótervező és a nyomda valami eszméletlen szép munkát végeztek. Kiváló minőség! Félve kezdtem bele ebbe a könyvbe, de hát ugye a félelmeinkkel néha meg kell próbálnunk szembenézni. :D Hogy miért tartottam tőle? Nekem is van egy (félkész) rockos, zenekaros, new adult történetem, zenei utalásokkal (sok szempontból hasonló, de szerencsére mégis csak más)A csillagos-sziluettes borítókról már ebben a bejegyzésben írtam, de itt is megemlíteném, hogy mielőtt még találkoztam volna ezekkel a kötetekkel, én is hasonló borítót képzeltem el az egyik történetemhez (de azóta kitaláltam egy másik megoldást)Nekem is van egy Anna nevű főszereplőm, és hiába kerestem másik nevet, egyszerűen muszáj, hogy Anna legyen (viszont az én Annám teljesen más személyiség, harsányabb és céltudatosabb, míg

Az emberi lélek legmélyebb bugyrainak feltárása ez a könyv. Amit érzünk, de nem értünk. Most szavakká lettek, és mindezt el is olvashatjuk. Valaha nekem is tartósan megvolt a saját Auschwitzom - lásd Semmi Lány bejegyzés. Melybe bármelyik nap pillanatok alatt képes vagyok visszacsusszanni, néha csak pár percre, néha órákra, talán napokra is, ha nem is annyira mélyen. "Ki vagyok én, hogy írjak?" - mondatja velem az imposztor szindróma, pedig valójában gyerekkorom óta írok. Egyedül játszottam órákig. Történeteket göngyölgettem, hol leírva, hol csak a fejemben. Blogoltam régebben is, blogolok most is, és osztom az észt, mint egy valamire való Nyilas (mármint csillagjegy), mert egyre több egymástól független dolog mutat abba az irányba, hogy mostanság ezt kell tennem, tökmindegy, mekkora a közönségem. Mégis "nem vagyok elég jó", "nem tudok semmit", "hogy jövök én ehhez", "kit fog ez érdekelni" - és hasonló bénító gondolatokat mormol az SS-tiszt az elmémben. A ​döntés meggerősített abban, hogy jó úton járok. Bőszen bólogattam, ahogy felismertem, hogy a saját gyógyulásom is épp ugyanilyen.

Nagyon izgalmas ez a kihívás, és ne hidd, hogy azzal, hogy elolvastam most az ötödiket, befejeződik a "küldetésem"! :D Számos további molyos író regénye izgatja a fantáziámat. ;) Ami pedig a legjobb, hogy rengeteget tanulok az egészből. Amennyiben valami kiválót vagy jól működőt olvasok, azért; ha pedig valamilyen hibát találok, az felhívja a figyelmemet, mire figyeljek oda a saját írásaimnál. Oroszlán szerint: amikor az író könyvet olvas, majd beszél róla neked, az olyan, mint amikor vendéglátóssal mész étterembe... 😂 Javaslat: ez utóbbit semmiképp se próbáljátok ki, ha kedves az étvágyatok! No, de lássuk, mit eszünk most! Nemrég Aurora Lewis Turner Névtelenek című regénye került a Kindle-ömre, méghozzá ingyen, ugyanis a szerző a születésnapja alkalmából azzal lepte meg a molyokat, hogy néhány napra ingyenessé tette a könyv digitális verzióját. Köszönjük szépen! Szerintem ez kedves gesztus, és persze remekül lehet vele terelni a leendő olvasótábort a következő kötet felé, hiszen lesz folytatása is. :) Szóval e kicsiny ajándékért cserébe, meg persze a

Elindítottam a molyon egy kihívást, miszerint 5, azaz öt darab molyos író könyvét olvasom el (lesz az több is), hogy megismerkedjek velük, kik azok, akik szintén molyolnak, és milyen gondolataik vannak, amiket nem félnek papírra vetni. Egy kicsit nadrágszíj-meghúzás van itthon, mivel két hét szabit adtam magamnak, ami azt jelenti, hogy ezalatt nem keresek egy kanyi vasat sem. Szóval nadrágszíj ügyileg gondoltam, hogy ezt egyelőre e-könyvként veszem meg a Könyvmogultól, mert épp nem volt más, amit onnan rendeltem volna, így pedig szállítási költséget is spórolok.  Az írónő blogjával találkoztam először, és nagyon megtetszett, ahogy az írásról ír. Ott láttam, hogy szép számmal akadnak kiadott könyvei is. De nagyon tanácstalan voltam, melyikkel is kezdjem. Lelkének melyik (betűkbe) rejtett zugába pillantsak be először? Habár van egy nagy kettes a borítón, végül több okból is Robin O'Wrightly Testcserés számadását választottam. Elolvastam néhány értékelést, amely arról biztosított, hogy ez a nagy kettes ellenére önálló történetként is élvezetes. A

Elindítottam a molyon egy kihívást, miszerint 5, azaz öt darab molyos író könyvét olvasom el, hogy megismerkedjek velük, kik azok, akik szintén molyolnak, és milyen gondolataik vannak, amiket nem félnek papírra vetni. :) Martin Kay nevével még a Facebookon találkoztam az Írástechnikai Fórumban, amelynek nagyjából két és fél éve vagyok a tagja. Kb. akkor vettem a bátorságot, hogy elsősorban legalább saját magam előtt felvállaljam az írást. Márminthogy papírra Wordbe, mint egy könyvet, és nem csak itt a blogon osztva az észt. (A Nyilas, ugye) :D Szóval az ő első könyvét választottam harmadik olvasmányomnak, az Easternt, ami már elég régóta a képzeletbeli várólistámon toporgott. Így ez a kihívás különösen remek motiváció, hogy végre a kezembe is vegyem az ilyen jóideje halogatott kortárs köteteket, mint pl. ez. :) Martin Kay-nak kulcsa van a szókincsesládához. Elképzeltem lelki szemeim előtt, ahogy áll ez a srác (hamár manga meg fantasy) egy üres kötettel a kezében a semmi közepén - arca persze árnyékban, ki tudja, honnan jön a fény -, és azt mondja:

Elindítottam a molyon egy kihívást, miszerint 5, azaz öt darab molyos író könyvét olvasom el, hogy megismerkedjek velük, kik azok, akik szintén molyolnak, és milyen gondolataik vannak, amiket nem félnek papírra vetni. :) Az egyik saját írásomnak hasonló borítót képzeltem el, csak két figurával. Örültem, mint majom a farkának, milyen jól kitaláltam, és mennyire illeni fog a sztorihoz. Aztán felugrottam a molyra, és menten univerzumos, csillagos eges, sziluettes borítókra bukkantam. Pedig nem kerestem, egyszerűen csak megjelentek a frissben. Ajóéletbe! - duzzogtam, de aztán rögtön érdekelni is kezdett, hogy vajon miről írhat az, aki hasonló borítót képzelt el, mint én, a (még egyelőre) zugíró? Többek között ezért is keltette fel az érdeklődésemet Rick Reckless Isteni utazás című könyve, másrészről pedig a "filozófiai fantasy" mivolta. (Vagy nem tudom, hogy nevezzem, amikor vallási kultúrkör ihlet mesét. Létezik amúgy ilyen kategória? Talán érdemes lenne bevezetni. :D ). Az első gondolatom ez volt, miután befejeztem a könyvet: Szóval... ilyen egy LSD trip? :D Isten jóarc, hogy