Csatlakoztam a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének egy kihívásához, ahol időnként kapunk egy témát, amiről írhatunk, és közben linkelünk egymásra is, azaz a bejegyzés alján elolvashatod, hogy a többi résztvevő miről írt. A mostani téma, hogy "Te miben hiszel?" - ami, hű, mennyi minden lehet! Épp ezért nem is egyszerű megválaszolni ezt a kérdést, hiszen egyszerre hiszek rengeteg mindenben, és egyszerre kételkedem is. Mármint ugyanazokban a dolgokban. Furcsa, nem? 😁 Hiszek magamban. És közben kételkedek magamban. Hiszem, hogy képes vagyok dolgokra, és közben kételkedem abban, hogy képes vagyok rá. Életben maradni? Megvalósítani az elképzeléseimet? Felnőttként viselkedni? - I can't adult today! 😂 Mindenre van számos példa és ellenpélda, így ez annyira de annyira változó. És még ezt az ingatag hitet sem volt könnyű felépíteni. Aztán hiszek ezoterikusként cimkézett dolgokban. Aki követi a blogomat, az tudja, hogy szoktam néha emlegetni a buddhizmust, csillagjegyeket, jógát, csakrákat, meg ilyesmit. Nagyjából tizenhárom éves korom óta érdeklődöm ezek iránt.

A jó könyv szubjektív, ezt mindenképp szögezzük le. Semmi értelme végső kinyilatkoztatásokat tenni, hogy mitől jó vagy rossz egy könyv. A művészet nem matek, nem objektív, nem vezethető le axiómák mentén. Nekem a rock tetszik, neked talán a techno, vagy a rap, amivel én legtöbbször semmit se vagyok képes kezdeni. Ez van, sorry. 🤷‍♀️ Így hát csak azt tudom elmesélni, számomra mitől válik egy könyv jóvá. Megkérdezte tőlem valaki nemrég, a könyvgyűjtőtől, hogy “Miért tárolnak az emberek könyveket?” - így, szó szerint. Furcsa egy felvetés, érezni rajta, hogy a kérdező számára ez tényleg érthetetlen. De nincs ezzel semmi gond, nem vagyunk egyformák, benne pedig tényleg megvolt a szándék, hogy megértse a moly típusú humán indokolatlan(nak tűnő) könyvszeretetét. De azért megrökönyödtem egy pillanatra. Tárolom az edényeket a konyhában, a gardróbban a ruhákat, a kamrában az alapanyagokat. Na de a könyveket? Az azért egy kicsit többről szól... A köny egy kapu, egy átjáró. Tisztára, mint a Sliders! 😁 Azt mondják, annyi univerzum létezik, ahány

A minap egy majdnem 30 éves lány szomorkodott, hogy most lesz ez a nagy és kerek születésnapja, de nagyon nem várja. Úgy érzi, semmire nem vitte az életben. Elvált, nincs semmije, és a karrierje se tart semerre. Pár hónappal korábban egy 40-es srác is hasonlókat mondott: itt van negyven évesen, és nincs saját egzisztenciája, nem tud semmit felmutatni. Nagyon jól ismerem ezt az érzést. A társadalom sulykolja belénk, hogy 30 évesen az a sikeres, akinek karriere van, háza van, gyereke van, blablabla. Aztán amikor nem sikerül megfelelnünk ennek az elvárásnak, akkor azt hisszük magunkról, hogy sikertelenek, lúzerek vagyunk. Látjuk a közösségi médiában: mennyivel fiatalabb, mégis már saját háza van, szüli az első, második, harmadik gyerekét, stb. - én meg mit tudok felmutatni? A nagy semmit - gondoljuk. Pedig a közösségi média bájvigyorai mögött is ott van a szenvedés. Az ömlengés mögött ott van, hogy megerősítést vár, mert nem biztos önmagában. Egyetértő lájkokra vágyik, biztatásra, gratulációra, virtuális buksi-simire, szívecske vagy síró reakciók tömkelegére. És persze megadjuk, mert egy

A "húszhúsz", a Fém Patkány Éve meglehetősen rendhagyó módon robbant be. Ki gondolta volna, hogy az alapvető bizonytalanságaink mellé, pluszban még tonnányi új félelem zúdul a nyakunkba? Az biztos, hogy sokaknak már most nehéz. Az extrovertáltak megőrülnek a kényszerű bezártságtól. A kisgyerekesek óvoda, iskola nélkül igyekeznek megőrizni ép eszüket a négy fal között. Sokan elveszthetik megélhetésüket, vagy már el is vesztették. Egyeseket a cég szabira küldött, ám a szabinapok egyszer elfogynak, és nyúlhatnak a megtakarításukhoz. Már ha van. Különben kénytelenek lesznek kölcsönkérni, vagy hitelt felvenni. Másoknak továbbra is be kell járni dolgozni, és minden nap szolgálatot tenni a veszélyben... Senki sem tudja mi lesz. Egyes hangok néhány hónapot jósolnak, mások éveket. Egyes hangok enyhe recesszióról beszélnek, mások szerint súlyos válság fenyeget. Nehéz erre tervezni. Épp ezért ér kiborulni. Ér aggódni, ér szomorúnak lenni, és ér kétségbe esni is. Ér elmenekülni a valóság elől, könyvet olvasni, sorozatot nézni. Megbetegszünk? Nem betegszünk meg? Enyhe lesz? Súlyos?

A csillagok mindig is lenyűgöztek. Talán ötödikben vagy hatodikban tanultuk a naprendszert és a csillagokat, soha jobb földrajzóráim nem voltak.A szobámban csillagos ágytakaró és sötétítő függöny volt. Örökké vadászom a csillagos fülbevalókat olyan anyagból, amit elvisel a fülem (nem durran be 30 másodperc alatt).Fűztem csillagos és bolygós karkötőt.Csillagos, univerzumos kerámiákat is szívesen festek a MadeByYou-ban.Van csillagos oldaltáskám, csillagos hátitáskám, csillagokat ragasztottam a kabátomra és a jógaszőnyeg-táskámra.Van csillagos sálam, bugyim és zoknim is.Szeretek ilyen elődásokra járni, mint a szupervoid, gravitációs hullámok... Imádom a sci-fit.... De mire föl ez a nagy csillagmánia? Miért szeretem ennyire a csillagokat? Miért nyűgöznek le? Miért bámulom őket önkényesen, amikor tiszta az ég? Mi ez a furcsa vonzalom? És miért könnyezem, ha belebámulok az űrbe, és próbálom őket ésszel fölfogni? Többször említettem már azt a katarzist, amit átéltem egy mély és nehéz pillanatomban. Amikor szembenéztem a Semmivel, és megismertem az igazi arcát: ami maga a minden.

Majd megőrülök a várakozástól! Az idő lassan csordogál. Sőt, percről-percre nyúlik, mint ahogy a tinédzserek nőnek (engem leszámítva, nálam a tinédzser-növés kimaradt 😂). Nem halad. A "jövő ilyenkor" fél évvel ezelőtt is "jövő ilyenkor" volt. Mindig akad valami, ami megakasztja. Nemrég azt mondtam: jöjjön, aminek jönnie kell, elfogadom. De mi van, ha épp nem jön semmi? Erre nem készültem fel... 😅 Ha valaki megkérdezi: "Mizujs veled?" - Semmi. Az égegyadta világon semmi. Ugyanaz, mint eddig. Csak várok. Mert nem tehetek mást. Szóval inkább mesélj Te! Miközben néha rohan az idő. Ez is elmúlt, az is itt van. Már megint mindjárt karácsony. Ó, ez most volt? - Nincs egy lélegzetvételnyi idő semmire, és a szabadnapjaim alatt a felét se tudtam elintézni annak, amit terveztem. "Every year is getting shorter never seem to find the time. Plans that either come to naught or half a page of scribbled lines" Pink Floyd - Time Az idő megakadt, vagy csak nagyon lassan vánszorog, mint a reumás csiga. Miközben az idő fénysebesen suhan, szempillantás alatt eltelik, mintha soha nem is lett volna. Én még

Eltelt néhány év, mióta megírtam a korábbi Bemutatkozást a blogra. Azóta én is sokat változtam, és az életem is. Továbbra is webprogramozó vagyok, továbbra is a rockzene a kedvencem, és még mindig vörösre hennázom a hajamat. :) Viszont a megvalósítás mint fogalom, amellett, hogy ugyanazt is jelenti számomra, mint 5 éve, sokkal mélyebb tartalmakkal is gazdagodott. Mi is az a megvalósítás? Igen sokféle megvalósítás létezik. Van például az, amikor vágyunk valamire: egy házra, egy utazásra, egy autóra, bármire - azaz célokat tűzünk is, és megvalósítjuk őket. Van, hogy megvalósítunk elképzeléseket: tanulunk, kertészkedünk, festünk, barkácsolunk, zenélünk, szoftvert fejlesztünk, lakást felújítunk, eseményt szervezünk. Megvalósítás az is, amikor teszünk az egészségünk érdekében: diétázunk, vitaminokat vagy gyógyszert szedünk, sportolunk és eleget alszunk. Tehát létrehozunk dolgokat vagy átalakítjuk őket. Mind folyamatosan megvalósítunk. Megvalósítjuk például esténként a vacsorát, vagy az otthonunkat, a családunkat, a munkánkat, önmagunkat, a boldogságunkat... legalábbis így reméljük.