Telepíts egy WordPress-t a localhostodra. Nyisd meg a fejlesztőeszközöddel. Hozz létre egy új mappát a themes könyvtárban, dobálj bele egy kis PHP-t, Bootstrap-et, JS-t és CSS-t, jól keverd meg, majd a végeredményt másold föl a tárhelyedre, és már kész is! 😎 😁 Íme Lione Stanislav szerzői weboldala: Megnézem! Mi is ez? Erre az oldalra fognak felkerülni a legfrissebb híreim a készülő könyvemmel kapcsolatban. Ezt reszelgetem mostanában, miközben a kéziratomon a korrektor dolgozik. Ahogy majd egyre több dolog derül ki a könyvről, úgy duzzad majd rajta a kontent is. ;) Hogy tetszik? Ha esetleg Te is szeretnél hasonló bemutatkozó weboldalt a vállalkozásodnak, tudod, hol találsz meg! ;)

Elérkezett a változás ideje! Ó, már mikor! De most végre megvalósítottam! Végre-végre! Szóval... Köszöntelek a Megvalósítás alatt 3.0-n! Rövid történeti áttekintés Úgy emlékszem, ez az egész 2013-ban kezdődött, amolyan ön- és közmotiválási céllal. Meg mert grafomán vagyok, és a Nyilas szereti osztani az észt. :D Habár nem tettem szert hatalmas követőtáborra - tény, nem is tettem érte semmit, mert a marketing számomra black magic, amin azért igyekszem majd változtatni a jövőben - tudomásomra jutott, hogy azért néhány embert elgondolkodtattak, néhány embernek segítettek az írásaim. ❤︎ Szóval az 1.0-s verzió anakidején a blog.hu-n indult útnak (nahát, egy galaxisos képpel! 😁). A fejlécképet néhány hónappal később Inkscape-ben rajzoltam. De azt hiszem, témáimmal nem igazán találtam meg a célközönséget, ők ugyanis nem az Indexen, hanem inkább a Cafeblogon tanyáztak akkoriban. Sokat gondolkodtam, hogyan tovább, és alaposan körbejártam a Cafeblogot. Az szimpatikus volt, hogy WordPress alapon működött, viszont az már kevésbé, hogy a blog.hu-hoz képest kevesebb

A "húszhúsz", a Fém Patkány Éve meglehetősen rendhagyó módon robbant be. Ki gondolta volna, hogy az alapvető bizonytalanságaink mellé, pluszban még tonnányi új félelem zúdul a nyakunkba? Az biztos, hogy sokaknak már most nehéz. Az extrovertáltak megőrülnek a kényszerű bezártságtól. A kisgyerekesek óvoda, iskola nélkül igyekeznek megőrizni ép eszüket a négy fal között. Sokan elveszthetik megélhetésüket, vagy már el is vesztették. Egyeseket a cég szabira küldött, ám a szabinapok egyszer elfogynak, és nyúlhatnak a megtakarításukhoz. Már ha van. Különben kénytelenek lesznek kölcsönkérni, vagy hitelt felvenni. Másoknak továbbra is be kell járni dolgozni, és minden nap szolgálatot tenni a veszélyben... Senki sem tudja mi lesz. Egyes hangok néhány hónapot jósolnak, mások éveket. Egyes hangok enyhe recesszióról beszélnek, mások szerint súlyos válság fenyeget. Nehéz erre tervezni. Épp ezért ér kiborulni. Ér aggódni, ér szomorúnak lenni, és ér kétségbe esni is. Ér elmenekülni a valóság elől, könyvet olvasni, sorozatot nézni. Megbetegszünk? Nem betegszünk meg? Enyhe lesz? Súlyos?

Az orrom elé gyűrte az internet ezt a cikket, mely szerint "a munkáltatók is szeretik a távmunkát". Annak ellenére, hogy személy szerint távmunkában dolgozom, mély egyetértésben olvastam a kommenteket... Szeretnénk hinni "Nem, ez nem igaz, nem szeretik és nem támogatják.""Messze távol áll a címben lévő kijelentés a magyarországi valóságtól.""Szívesen olvasnék egy olyan cikket, amiben a távmunkát támogató és alkalmazó cégek vannak felsorolva, munkakörökkel megnevezve.""Miért kell munkáltatói kontroll? A munka kész van vagy nincs. Ez a lényeg, nem?" Illetve tapasztalni Aki ismer, az tudja, hogy a távmunkát preferálom. Szerencsére a munkaadóm is (de ha mégis be akarnál járni, az is megoldható), és nagyon szeretem, hogy nem kell másfél órákat utazgatnom csak oda, majd ugyanennyit haza. Viszont a cikkben említett egyre általánosabb pozitív hozzáállást munkavállalóként nem látjuk. Lehet, hogy szeretik, vagy szeretnék a cégek, de valamiért a személyes tapasztalataink alapján ezt nem érzékeljük. A hirdetések tömkelege, ami a LinkedIn / email fiókjainkban landol, vagy a HR-es telefonos

Elég a kibicből, ideje a tettek mezejére lépni! - Mondtam magamnak, és felmondtam. Szörnyen lassan vánszorog ez a felmondási idő... De legalább újra előbújt a random bölcs belőlem. :D Két út a tettek mezejénél Az egyik közvetlenül a tettek mezeje mellett halad, és csak magunkat átküzdve egy szúrós bozóton juthatunk a mezőre. Tehát ez az az út, amelyen eddig is jártam. Egyenes, széles, és ritkán ágazik el. Mégse látni, hova vezet, mi a cél. Azonos méretű, egyforma, alacsony fák övezik, épp elégséges árnyékot adva. Esős napokon kicsit dagonyássá válik az út, amúgy meg gyakorlatilag észrevétlenül lejt. Ha sokáig jársz rajta, egy idő után olyan érzésed lehet, mintha körbe-körbe járnál. Pedig látod, hogy tök egyenes, nem? :) A másik út a mező túlsó végéről indul. Ezt eddig csak távolról szemléltem, mely meredek hegyoldalakon vezet több felé, gyakran elágazik. Általában csak a hegy tetejét látni. Főleg messziről. Az alját fák, bokrok, szúrós bozótok, kisebb dombok, előhegyek rejtik. Általában felfelé, de néha lefelé is vezet az ösvény. Keskeny, és sokszor sziklákba kell

A Vigyázz! Kész! Posztolj! kezdeményezés karácsonyi kiadásának egy bejegyzését olvashatjátok. Mindenki épp arról ír, mit szeretne karácsonyra. Ez lehet valós kívánság, vagy képzeletbeli, mint a világbéke. De bizonyára mindenkinek van valami, amit szeretne... Kedves Jézuska, én most időt szeretnék! Tudjátok, a programozás alapjáraton egy kreatív, alkotó folyamat. Létrehozni egy szoftvert, ami szép is, egy weboldalt, ami felhasználóbarát - ez mind-mind izgalmas feladat. Azért kezdtem el programozni tanulni, hogy ilyeneket készíthessek. Tulajdonképpen nem keresünk olyan rosszul, de úgy érezzük Oroszlánnal, a céljainkhoz szükségünk van még valami pluszra. Régóta álmodozom róla, hogy pl. vállalkozóként megvalósítom az elképzeléseimet, meg persze a megrendelő elképzeléseit is. Munkába állásom előtt/közben néha elvállaltam ismerősöknek ilyesmit gyakorlásként, és épp ezért akartam megtanulni a szakmát, hogy profibban tudjam kivitelezni a megrendeléseket. Most már egy ideje úgy voltam vele, hogy bőven elég nekem a meló napi 8 órában, nincs energiám többre. De közben többen jelezték, hogy

Hogyan indult? Tulajdonképp eszem ágában sem volt eredetileg programozni. Bennem is élt a sztereotípia, hogy az pasimeló, és biztos nehéz, úgysem érteném meg, stb.. De valahogy mindig ott járt a nyomomban. Amikor szembetalálkoztam az internettel tiniként, Wordben építgettem weboldalakat nagy büszkén. Később a Netscape Composerével már sokkal hatékonyabban tudtam ennek a hobbimnak hódolni. Ennek köszönhetően fel-felkerestek ismerősök, hogy szeretnének kikerülni a netre, dobjak nekik össze valami kis egyszerűt, és adnak érte egy kis zsebpénzt. Kezdett viszketni a tenyerem, hogy mennyire jó lenne, ha nem csak statikus, de dinamikus oldalakat is tudnék csinálni. Elkezdtem tartalomkezelő rendszereket használni, de egyikkel se voltam igazán elégedett, azonkívül ömlöttek az ötletek, mi mindent lehetne megvalósítani (jobban). Szóval kerestem a helyem a világban, próbálkoztam elsajátítani néhány szakmát (színész, idegenvezető), de egyik sem volt az igazi. Szerettem volna zenével foglalkozni, az egyik iskola titkársága előtt ácsorogtam, és vacilláltam, hogy vajon a hangtechnikusira vagy a web-programozóira