A "húszhúsz", a Fém Patkány Éve meglehetősen rendhagyó módon robbant be. Ki gondolta volna, hogy az alapvető bizonytalanságaink mellé, pluszban még tonnányi új félelem zúdul a nyakunkba? Az biztos, hogy sokaknak már most nehéz. Az extrovertáltak megőrülnek a kényszerű bezártságtól. A kisgyerekesek óvoda, iskola nélkül igyekeznek megőrizni ép eszüket a négy fal között. Sokan elveszthetik megélhetésüket, vagy már el is vesztették. Egyeseket a cég szabira küldött, ám a szabinapok egyszer elfogynak, és nyúlhatnak a megtakarításukhoz. Már ha van. Különben kénytelenek lesznek kölcsönkérni, vagy hitelt felvenni. Másoknak továbbra is be kell járni dolgozni, és minden nap szolgálatot tenni a veszélyben... Senki sem tudja mi lesz. Egyes hangok néhány hónapot jósolnak, mások éveket. Egyes hangok enyhe recesszióról beszélnek, mások szerint súlyos válság fenyeget. Nehéz erre tervezni. Épp ezért ér kiborulni. Ér aggódni, ér szomorúnak lenni, és ér kétségbe esni is. Ér elmenekülni a valóság elől, könyvet olvasni, sorozatot nézni. Megbetegszünk? Nem betegszünk meg? Enyhe lesz? Súlyos?

A könyvtárunk (a képen csak egy kicsiny szelete: Oroszlán repülős könyvei, szépirodalom, mesekönyvek, ismeretterjesztő- és szakácskönyvek) bizonytalan ideig dobozokban fog heringeskedni. Furcsa lesz könyvek nélkül, annyi ideje már (több mint az életem fele), hogy ahol ők, ott az otthonom. Lényem, vagyonom, gazdagságom, lelkem kis darabkái, minden értékem száműzetésbe csomagolódik. Felfogható egyfajta lemondás-gyakorlatnak is. De erről a helyzetről legalább biztosan tudom, hogy elmúlik, és nagy öröm lesz majd újra kicsomagolni a kincseimet! 💎 Majd mesélek, ha eljött az ideje. Addig is: think outside the box!

Engem sem vet fel a pénz. Téged sem? Nem vagyok egy nagy közösségi, szervezkedős típus sem (bár álltam már ökosátorban, és számolgattam járókelőknek ökolábnyomot) . Azért igyekszem a magam módján tenni jó ügyek érdekében. Például szabadidőmben néha itt blogolok. Nem olvasnak rengetegen, de tudom, hogy akadt már néhány ember, akit elgondolkoztattam, aki valamelyik írásom hatására hozott meg egy döntést, és ez nyilván jó érzéssel tölt el. De más szokásaim is akadnak, épp ezért van néhány tippem, hogyan tudod segíteni a különféle szervezetek munkáját kevés pénzből. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a kicsinyke is több, mint a semmi... :) Rendelkezhetsz az adód 1+1%-áról! A legalapvetőbb dolog, hogy ha felajánlhatod az adód egy százalékát, akkor tájékozódj, melyik szervezetnek és miért érdemes, és küldd el a felajánlásodat. Sok kicsi sokra megy, és neked ez tényleg nem kerül semmibe, csak egy nyomtatvány kitöltésébe. Itt az idő! Lehet Magnet Bankos segítő bankkártyád is! Az egyik nagyon fontos tényező, ami miatt a Magnet Bankot választottam, az a társadalmi felelősségvállalásuk. Egyik

Boldog születésnapot Blog! Hány éves is vagy? Nem tudom, de nem is számít, én se számolom, csak ha megkérdezik. Most kérdeztem: 4. Négy éves a Blog, mely talán elhanyagoltnak látszhat kívülről, de ez csak azért lehet, mert a gyökereket növelem, nem a lombozatot (ha emlékeztek a nyulas-répás képre). :) Egy év. Egyetlen év elég ahhoz, hogy minden megváltozzon. Minden. Mármint nem odakinn, hanem idebenn. Megváltozik az, amit hiszel magadról, megváltozik az, amit hiszel a világról, amit hiszel a sikerről, az élet működtetéséről, célok kitűzéséről és eléréséről. Mi voltam eddig? A teljesség igénye nélkül: voltam (vagyok) színésztanonc; idegenvezető-tanonc; énekes- és zenésztanonc; blogger(ecske); programozó; alkalmazott; egyéni vállalkozó; #metoo leánygyermek; depressziós tinédzser; alacsony nő, aki nehezen talál magára ruhát és cipőt; párkapcsolatban élő nő; élettárs; feleség; könyvmoly; kreatív hobbizó; konyhában bénázó; vezetéstől rettegő; hennás hajú; hülye kommenteken önmagát felhúzó; tömegközlekedésen utas; az utcán sétálva kutyák által megugatandó objektum;

Elég a kibicből, ideje a tettek mezejére lépni! - Mondtam magamnak, és felmondtam. Szörnyen lassan vánszorog ez a felmondási idő... De legalább újra előbújt a random bölcs belőlem. :D Két út a tettek mezejénél Az egyik közvetlenül a tettek mezeje mellett halad, és csak magunkat átküzdve egy szúrós bozóton juthatunk a mezőre. Tehát ez az az út, amelyen eddig is jártam. Egyenes, széles, és ritkán ágazik el. Mégse látni, hova vezet, mi a cél. Azonos méretű, egyforma, alacsony fák övezik, épp elégséges árnyékot adva. Esős napokon kicsit dagonyássá válik az út, amúgy meg gyakorlatilag észrevétlenül lejt. Ha sokáig jársz rajta, egy idő után olyan érzésed lehet, mintha körbe-körbe járnál. Pedig látod, hogy tök egyenes, nem? :) A másik út a mező túlsó végéről indul. Ezt eddig csak távolról szemléltem, mely meredek hegyoldalakon vezet több felé, gyakran elágazik. Általában csak a hegy tetejét látni. Főleg messziről. Az alját fák, bokrok, szúrós bozótok, kisebb dombok, előhegyek rejtik. Általában felfelé, de néha lefelé is vezet az ösvény. Keskeny, és sokszor sziklákba kell

Érezted már úgy, hogy tulajdonképpen nincs panaszkodni valód? Más 12 órákat áll egy pultban, és napi háromszor tíz perc pisi/kajaszünete van. Ehhez képest én csak átcammogok az egyik szobából a másikba, egy skype meetingen beszámolok arról, mit csináltam tegnap, akkor wc-zek és eszem, amikor akarok. Ez a legcsaládbarátabb munkahely vállalható (bár nem versenyképes) fizetéssel. De valami mégis hibádzik... Rájöttem, hogy egy helyben toporgok. Nem várhatok arra örökké, hogy majd a szülés megsegít. Mert a gyermekáldás nem feltétlenül akkor jön, amikor akarjuk. Nem szabad a saját rossz érzésünk elnyomására felhasználni a szülést. Nem arra való. Nem sült galamb az, hogy berepüljön a számba. Mindemellett a technológia elszáguldott mellettem, és most röhögve integet vissza a távolból. Minden, amit ma egy webesnek tudnia kellene, számomra új és idegen, a tudásom legalább 5 évvel le van maradva a mai trendtől. Amit sürgősen pótolni kell. Így hát eljött életem második felmondása. Az elsőről itt olvashattok. Arról írok benne, milyen vegyes érzelmekkel jár egy felmondás, amikor mész egy helyről,