A könyv, amit eddig a legtöbbször olvastam újra. Nem vagyok egy nagy újraolvasós típus, de van, amit egyszerűen muszáj feleleveníteni többször is. Idén télen úgy éreztem, ismét eljött az ideje A Vörös Oroszlánnak. A tizenhatodik születésnapomra kértem, és meg is kaptam. De akkoriban még kicsi voltam hozzá, és beletört a bicskám. Hiányzott még a kellő tapasztalat mind az életemből, mind az olvasmányaimból ahhoz, hogy engem is képes legyen megszólítani az írás. Csak éreztem, hogy ha eljön az az idő, akkor majd sokat fog adni a számomra, és így is lett. Húsz évesen már faltam, és imádtam, ahogy a későbbi újraolvasások során is. Ez a könyv is - épp úgy, mint a Dűne - annyi réteget foglal magába, amennyin az életünk (vagy életeink) során keresztül megyünk. Mindig hordoz valami üzenetet az olvasó számára. A szemszög E/1, cselekmény vagy párbeszédek helyett főként érzések és tapasztalatok, a tanultak leírásából áll a történet. Habár általában jobban élvezem a párbeszéddúsabb regényeket, A Vörös Oroszlán mégis izgalmas, gördülékeny, és letehetetlen. Nem csak lelkileg, de

Nem fogok rendszert csinálni az újraolvasásokból, de néha ezért előfordulhat velem is. Például ősszel ez a könyv kikövetelte magának, és úgy érzem, az alábbi vallomással még tartozom itt a blogon. :) A Dűne még gyerekkoromban varázsolt el a - sokak által utált, de főleg a rendező által gyűlölt - 84-es film változattal. Lynch hangulatvilága és a Toto zenéje engem kilóra megvett akkoriban. Nem éreztem még azt sem, hogy nem értek valamit, mert valahogy minden hiánynak értelmet adott valami szavakkal leírhatatlan. Ott rezeg a levegőben még így, erősen megnyirbált változatában is. Aztán talán olyan húsz éves lehettem (tízenpár éve tehát), amikor először olvastam, és le lettem nyűgözve. Amit Lynch csak éreztetett, itt szavakba foglalt értelmet is nyert. Olyannyira, hogy még azt is álmodtam, hogy Herbert reinkarnációja vagyok - jó is volna, álmodik a nyomor. :D Szóval, mivel tízenpár éve olvastam, már kevés részletre emlékeztem, azt leszámítva, hogy egyértelműen ultimate kedvenc, dobogós. Viszont az új film kapcsán - amelyben számomra valahogy ott visszhangzott a 84-es hangulatvilág is -