fbpx

Csillagom setlist – avagy kerülj hangulatba!

Nem szoktam zenét hallgatni írás közben, még a munkához is ritkán, mert a Jóisten belém valahogy nem szerelt multitaskingot, ráadásul én szeretek úgy zenét hallgatni, hogy odafigyelek rá. Sőt, egy szórakozóhelyen a zenét jobban értem, mint az emberi beszédet, ezért mindig nagyon koncentrálnom kell, mit mond a másik, ha oda akarok rá figyelni. De elkanyarodtam a tárgytól. A lényeg, hogy inspirációt, ötletet, hangulatot adhat a zene egy-egy történethez. Illetve fordítva, egy-egy zenében visszaköszön a történet, amit írtam. Rég volt már zenés bejegyzés a blogon, ezért készítettem egy válogatást - a teljesség igénye nélkül, mert különben rettenetesen hosszú lenne ez a setlist - hogy betekintést nyújthassak a Csillagom hangulatába. Hallgass bele! Az összeállítást Spotify-on, Deezeren és Youtube-on is elkészítettem. Lentebb pedig részletezem a dalválasztást. 1. Alexander Nakarada: Vopna Royalty free zenéket böngészgettem a YouTube-on, így találtam rá Alexander Nakarada fantasy hangulatú műveire. Igazából mindegyiket túl monumentálisnak, mozgalmasnak éreztem a Csillagomhoz, amíg

Végtelen szorongás?

Szaszkó Gabriella regényeivel a sajátom kapcsán találkoztam először, ahogy korábban ebben bejegyzésben említettem is. Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvére is, főleg mert erősen olyan témákat boncolgat, amelyek engem is érdekelnek vagy érintenek. Zene, szorongás, reinkarnáció - mi sülhet ki ebből? Szaszkó Gabriella: Végtelen Bevallom - és ezzel lehet, hogy egyedül leszek az egész univerzumban - nekem valahogy a borító nem működik. Pedig számos olyan dolog van rajta, amit szeretek: kék, lila, zene, Hold és csillagok. A Midlife Crisis kötetek után ez valahogy mégsem hat számomra olyan lenyűgözőnek. De ez legyen a legnagyobb hibája, nem igazán számít, mert a tartalom sokkal fontosabb! A szorongás. Ez a szemét, ami számos dologban megakadályoz. Pl. a szorongás miatt nem énekelek. Hiába nem hallatszik a hangomon. Oké, a Gitármánia Tábor egy komolyabb közeg, értő közönség, ott ha rontasz, azt tényleg mindenki észreveszi - visszhangzik az elmémben megkérdőjelezhetetlenül. Hiába mondja utána a dobos barátnőm, aki mögöttem játszott, hogy olyan szép volt, ahogy a végén a kitartott hangnál

Még több molyos író: Kora február

Habár a kihívásomhoz már elolvastam az öt könyvet, megígértem, hogy folytatom tovább az ismerkedést a molyos írókkal. Ja, és indítottam egy másik, csillagos kihívást! Éppen ezért - de nem csak ezért - vettem a kezembe a Kora február című kötetet. Nézzétek, valami elképesztően gyönyörű! A borítótervező és a nyomda valami eszméletlen szép munkát végeztek. Kiváló minőség! Félve kezdtem bele ebbe a könyvbe, de hát ugye a félelmeinkkel néha meg kell próbálnunk szembenézni. :D Hogy miért tartottam tőle? Nekem is van egy (félkész) rockos, zenekaros, new adult történetem, zenei utalásokkal (sok szempontból hasonló, de szerencsére mégis csak más)A csillagos-sziluettes borítókról már ebben a bejegyzésben írtam, de itt is megemlíteném, hogy mielőtt még találkoztam volna ezekkel a kötetekkel, én is hasonló borítót képzeltem el az egyik történetemhez (de azóta kitaláltam egy másik megoldást)Nekem is van egy Anna nevű főszereplőm, és hiába kerestem másik nevet, egyszerűen muszáj, hogy Anna legyen (viszont az én Annám teljesen más személyiség, harsányabb és céltudatosabb, míg

5+1 felejthetetlen koncert

Amikor ezt a bejegyzést írni kezdtem, még szó sem volt rendezvények lemondásáról vagy kijárási korlátozásról. Még nem hittük, hogy minket is elérhet. Kína olyan messzinek tűnt... Közben folyton halogattam a bejegyzés véglegesítését, mondván: most ezért, most azért nincs itt az ideje - és végül így maradt, csak itt pofozgattam a piszkozatokban. Nagyjából egy év telt el azóta, hogy koncertek nélkül maradtunk. Tudom, másnak kisebb gondja is nagyobb ennél. De mindenki a saját szintjén nyomorog. :) Nekünk nagyon hiányoznak ezek az élőzenés vigalmak. Így hát újra és újra visszaidéztem a kedvenceimet... Amikor koncerten vagyok, különleges zenét hallgatok. Az élőzene varázsa teljesen maga alá gyűr, állok és csodálom a hangok keletkezését, ahogy összeállnak azzá a lenyűgöző darabbá, amit annyira szeretek. Figyelem a hőseimet a színpadon: ahogy a keze jár a hangszeren, ahogy veszi a levegőt, majd kiereszti a hangját. Velük együtt lélegzem. Bár a testem a közönségben, de a lelkem velük a színpadon. Szinte érzem az érzéseiket, együtt rezdülök velük. Hálás vagyok, hogy volt lehetőségem

2021 Január – Zene TAG

Aki követ Instagramon, annak már feltűnt, hogy az új évet napi zenével indítottam. Most összegyűjtöm mindet egy posztba. Íme a vonatkozó képek: És a lejátszási lista, alatta pedig beszámolok a dalokról részletesebben is: Hallgathatod Spotify-on vagy Deezer-en is. 1. Egy dal az aktuális hangulatodrólEredetileg a Hardline Life’s a Bitch című dalát akartam választani, de sokkal jobban sikerült a január 1-ém, mint általában szokott, úgyhogy végül Winger: Better Days Comin' nyert. 2. Egy dal attól a zenekartól, amit utoljára láttál élőbenAz utolsó zenekar Myrath volt a Dűrerben, úgyhogy Merciless Times-t választottam, ezzel ismertem meg őket, hála Oroszlánnak. :) 3. Egy dal attól a zenekartól, amelyről lemaradtál a covid miattÓóó, pedig annyira de annyira vártam! Sons Of Apollo: God of the Sun ❤ 4. Egy dal, ami boldoggá teszChickenfoot: Oh Yeah - Ez a csengőhangom, annyira jókedvű dal :) 5. Egy dal, amely elszomorítOlvasd el a szövegét: Breaking The Chains: Superhero 6. Egy dal abból az évből, amelyben megszülettélTöbb is van, de nyáron ezt énekeltük a

Különbözz bátran!

A minap egy majdnem 30 éves lány szomorkodott, hogy most lesz ez a nagy és kerek születésnapja, de nagyon nem várja. Úgy érzi, semmire nem vitte az életben. Elvált, nincs semmije, és a karrierje se tart semerre. Pár hónappal korábban egy 40-es srác is hasonlókat mondott: itt van negyven évesen, és nincs saját egzisztenciája, nem tud semmit felmutatni. Nagyon jól ismerem ezt az érzést. A társadalom sulykolja belénk, hogy 30 évesen az a sikeres, akinek karriere van, háza van, gyereke van, blablabla. Aztán amikor nem sikerül megfelelnünk ennek az elvárásnak, akkor azt hisszük magunkról, hogy sikertelenek, lúzerek vagyunk. Látjuk a közösségi médiában: mennyivel fiatalabb, mégis már saját háza van, szüli az első, második, harmadik gyerekét, stb. - én meg mit tudok felmutatni? A nagy semmit - gondoljuk. Pedig a közösségi média bájvigyorai mögött is ott van a szenvedés. Az ömlengés mögött ott van, hogy megerősítést vár, mert nem biztos önmagában. Egyetértő lájkokra vágyik, biztatásra, gratulációra, virtuális buksi-simire, szívecske vagy síró reakciók tömkelegére. És persze megadjuk, mert egy

Virág helyett nőnapi zene- és programajánló

A nőnap eredetileg nem arról szólt, hogy ha találsz otthon egy nőnemű homo sapiens példányt, akkor veszel neki egy szál virágot. Korábban a nők jogaiért, az egyenlő bérezésért és egyéb hátrányok csökkentéséért nevezték ki ezt a napot. Hogy a nők jogai és a nők felé támasztott társadalmi elvárások hogyan állnak manapság, azt most nem célom kivesézni. De egy programot tudok ajánlani a témában: Legyen nőnap! A blogra inkább egy nagy csokor zenét hoztam nektek. Vannak, akik nem szeretik a nőket, női énekeseket a rockzenében, metálban. Szerintem viszont a zene mindenkié, így a rock és a metál is. A nőké is. Hiszen épp annyi joguk van átérezni, játszani és énekelni, mint a pasiknak. Szerencsére azért akadnak ebben a műfajban nők is. Az alábbi lista is szépen bizonyítja, hogy érdemes belevágni: képesek vagyunk különleges, izgalmas, újszerű hangulatot teremteni, és csodát művelni! Úgyhogy lányok, ne féljetek hangszert ragadni vagy énekhangot képezni! ;) Ha élőben szeretnél látni egy csokor nőt zenélni színpadon, szombaton a Dürerben lesz erre lehetőséged a Dáma Lárma keretein belül!

Az idő természete

Majd megőrülök a várakozástól! Az idő lassan csordogál. Sőt, percről-percre nyúlik, mint ahogy a tinédzserek nőnek (engem leszámítva, nálam a tinédzser-növés kimaradt 😂). Nem halad. A "jövő ilyenkor" fél évvel ezelőtt is "jövő ilyenkor" volt. Mindig akad valami, ami megakasztja. Nemrég azt mondtam: jöjjön, aminek jönnie kell, elfogadom. De mi van, ha épp nem jön semmi? Erre nem készültem fel... 😅 Ha valaki megkérdezi: "Mizujs veled?" - Semmi. Az égegyadta világon semmi. Ugyanaz, mint eddig. Csak várok. Mert nem tehetek mást. Szóval inkább mesélj Te! Miközben néha rohan az idő. Ez is elmúlt, az is itt van. Már megint mindjárt karácsony. Ó, ez most volt? - Nincs egy lélegzetvételnyi idő semmire, és a szabadnapjaim alatt a felét se tudtam elintézni annak, amit terveztem. "Every year is getting shorter never seem to find the time. Plans that either come to naught or half a page of scribbled lines" Pink Floyd - Time Az idő megakadt, vagy csak nagyon lassan vánszorog, mint a reumás csiga. Miközben az idő fénysebesen suhan, szempillantás alatt eltelik, mintha soha nem is lett volna. Én még

Hollandiában jártunk (már megint) és mentesen étkeztünk

Persze ők nem szeretik, ha hollandozzuk őket. Mert Holland csak egy része Hollandiának. Tehát az ország Koninkrijk der Nederlanden és a nyelv Het Nederlands. De én most magyaroknak írok, úgyhogy magyarul nevezem nevén a továbbiakban. :) Tehát aki Instagramon követ, annak valószínűleg már feltűnt, hogy megosztottam néhány hollandiai képet. Főleg Észak-Barabantban és Dél-Hollandban jártunk eddig. Az előbbi országrészben azért, mert mostanában Tilburgban rendezik az Ayreon koncerteket, a 013-ban (az első rendezvény Rotterdamban volt) Eindhovenben száll le a gép, és ugyanitt foglaltunk szállást; az utóbbiban azért, mert itt találhatók azok a dolgok, amiket eddig meg akartunk nézni (Amszterdam, Hága, Leiden...). Persze még számos dolog található a listánkon, szóval nem utoljára jártunk erre. Mondjuk, ha másért nem, remélhetőleg lesz még Ayreon koncert... :D Mentes étkezés Hollandiában Az ember igyekszik felkészülni, nehogy éhenhaljon az idegen országban a jól megszokott mindenmentes márkái nélkül. Sütöttünk kenyeret, vittem csicseriborsó konzervez és botmixert is. :D De tulajdonképpen nagyjából

“Nem vagy meddő!” – De.

Mostanában több egymástól független helyről is megkaptam, hogy ne tituláljam magam meddőnek, mert az milyen negatív, meg a vonzás törvénye, és majdcsak sikerülni fog, stb-stb. Megpróbálom felvázolni, miért nem hordoz számomra ez a szó negatívumot. Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, és nem is biztos, hogy teljesen érthető, de talán kicsit sejthető, vagy érezhető... 😅 Tény, ami tény. Ha egy év alatt nem sikerül egy párnak természetes úton megfoganni, arra azt mondják orvosilag, hogy meddő. Ez a legegyszerűbb, mert milyen hosszú már az, hogy "hát még nem sikerült teherbe esni". Mintha mentegetőzni kellene. De az a helyzet, hogy a meddő szót találták ki erre az állapotra. Szemléltetésképp: Én vagyok "aki, a kávét programkóddá alakítja" - azaz programozó, továbbá én vagyok "a csajszi, akinek nem sikerült elég magasra nőnie", azaz alacsony. "I am the one hiding under your bed Teeth ground sharp and eyes glowing red I am the one hiding under your stairs Fingers like snakes and spiders in my hair" This Is Halloween (mindig mindenről zenére asszociálok, ez van 😅) Visszatérve: mi vagyunk "a pár, akinek nem

Megvalósítás alatt

Előzmények: megvalositas.blog.hu

Megjelent az első könyvem!

Lione Stanislav: Csillagom
A részletekért kattints a képre!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a blogomat!


Légyszi

Ha idézel tőlem, vagy saját képet vinnél, kérlek, nevezd meg a blogomat, és linkelj a blogomra, köszönöm!