A könyv, amit eddig a legtöbbször olvastam újra. Nem vagyok egy nagy újraolvasós típus, de van, amit egyszerűen muszáj feleleveníteni többször is. Idén télen úgy éreztem, ismét eljött az ideje A Vörös Oroszlánnak. A tizenhatodik születésnapomra kértem, és meg is kaptam. De akkoriban még kicsi voltam hozzá, és beletört a bicskám. Hiányzott még a kellő tapasztalat mind az életemből, mind az olvasmányaimból ahhoz, hogy engem is képes legyen megszólítani az írás. Csak éreztem, hogy ha eljön az az idő, akkor majd sokat fog adni a számomra, és így is lett. Húsz évesen már faltam, és imádtam, ahogy a későbbi újraolvasások során is. Ez a könyv is - épp úgy, mint a Dűne - annyi réteget foglal magába, amennyin az életünk (vagy életeink) során keresztül megyünk. Mindig hordoz valami üzenetet az olvasó számára. A szemszög E/1, cselekmény vagy párbeszédek helyett főként érzések és tapasztalatok, a tanultak leírásából áll a történet. Habár általában jobban élvezem a párbeszéddúsabb regényeket, A Vörös Oroszlán mégis izgalmas, gördülékeny, és letehetetlen. Nem csak lelkileg, de

Csatlakoztam a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének egy kihívásához, ahol időnként kapunk egy témát, amiről írhatunk, és közben linkelünk egymásra is, azaz a bejegyzés alján elolvashatod, hogy a többi résztvevő miről írt. A mostani téma, hogy "Te miben hiszel?" - ami, hű, mennyi minden lehet! Épp ezért nem is egyszerű megválaszolni ezt a kérdést, hiszen egyszerre hiszek rengeteg mindenben, és egyszerre kételkedem is. Mármint ugyanazokban a dolgokban. Furcsa, nem? 😁 Hiszek magamban. És közben kételkedek magamban. Hiszem, hogy képes vagyok dolgokra, és közben kételkedem abban, hogy képes vagyok rá. Életben maradni? Megvalósítani az elképzeléseimet? Felnőttként viselkedni? - I can't adult today! 😂 Mindenre van számos példa és ellenpélda, így ez annyira de annyira változó. És még ezt az ingatag hitet sem volt könnyű felépíteni. Aztán hiszek ezoterikusként cimkézett dolgokban. Aki követi a blogomat, az tudja, hogy szoktam néha emlegetni a buddhizmust, csillagjegyeket, jógát, csakrákat, meg ilyesmit. Nagyjából tizenhárom éves korom óta érdeklődöm ezek iránt.

Nem. Tévedés. Nincsen egyetlen rákom sem. Sem a Napom, sem a Holdam, sem az aszcendensem, de még egy kósza bolygóm sem rák. Nyilasaim vannak dögivel, meg két bakom, két skorpióm, és még pár egyéb elszórva. De rák? Nem. Mi ez a bullshit a csillagjegyekkel? Majd talán egy másik bejegyzésben beszámolok ezek jelentőségéről is, de most inkább Arthur C. Clarke mestertől - egyik kedvenc írómtól - idéznék, mert ezt egyes források szerint ő mondta (és belőle ki is nézem): "I don’t believe in astrology; I’m a Sagittarius and we’re skeptical." mármint "Nem hiszek az asztrológiában. Nyilas a csillagjegyem, és mi szkeptikusak vagyunk." - Na, szóval én is. :) Kanyarodjunk tehát vissza a csakrákhoz, amelyekkel kapcsolatban (is) kijelenthetem, hogy szkeptikus vagyok, mint Clarke. Vagyis minden manapság ezoterikus* (-nak mondott) módszert, kifejezést, eszközt, felvetést, hitet - mit tudom én, hogy hívják ezeket - kellő kételkedéssel kezelek. Nem zárom ki létezésüket, nem is utasítom el őket csípőből, csak nem nyelem le egyből. Előbb megrágom. Megvizsgálom, hasznos lehet-e számomra valami belőlük. Vannak, akik

A csillagok mindig is lenyűgöztek. Talán ötödikben vagy hatodikban tanultuk a naprendszert és a csillagokat, soha jobb földrajzóráim nem voltak.A szobámban csillagos ágytakaró és sötétítő függöny volt. Örökké vadászom a csillagos fülbevalókat olyan anyagból, amit elvisel a fülem (nem durran be 30 másodperc alatt).Fűztem csillagos és bolygós karkötőt.Csillagos, univerzumos kerámiákat is szívesen festek a MadeByYou-ban.Van csillagos oldaltáskám, csillagos hátitáskám, csillagokat ragasztottam a kabátomra és a jógaszőnyeg-táskámra.Van csillagos sálam, bugyim és zoknim is.Szeretek ilyen elődásokra járni, mint a szupervoid, gravitációs hullámok... Imádom a sci-fit.... De mire föl ez a nagy csillagmánia? Miért szeretem ennyire a csillagokat? Miért nyűgöznek le? Miért bámulom őket önkényesen, amikor tiszta az ég? Mi ez a furcsa vonzalom? És miért könnyezem, ha belebámulok az űrbe, és próbálom őket ésszel fölfogni? Többször említettem már azt a katarzist, amit átéltem egy mély és nehéz pillanatomban. Amikor szembenéztem a Semmivel, és megismertem az igazi arcát: ami maga a minden.

Mostanában több egymástól független helyről is megkaptam, hogy ne tituláljam magam meddőnek, mert az milyen negatív, meg a vonzás törvénye, és majdcsak sikerülni fog, stb-stb. Megpróbálom felvázolni, miért nem hordoz számomra ez a szó negatívumot. Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, és nem is biztos, hogy teljesen érthető, de talán kicsit sejthető, vagy érezhető... 😅 Tény, ami tény. Ha egy év alatt nem sikerül egy párnak természetes úton megfoganni, arra azt mondják orvosilag, hogy meddő. Ez a legegyszerűbb, mert milyen hosszú már az, hogy "hát még nem sikerült teherbe esni". Mintha mentegetőzni kellene. De az a helyzet, hogy a meddő szót találták ki erre az állapotra. Szemléltetésképp: Én vagyok "aki, a kávét programkóddá alakítja" - azaz programozó, továbbá én vagyok "a csajszi, akinek nem sikerült elég magasra nőnie", azaz alacsony. "I am the one hiding under your bed Teeth ground sharp and eyes glowing red I am the one hiding under your stairs Fingers like snakes and spiders in my hair" This Is Halloween (mindig mindenről zenére asszociálok, ez van 😅) Visszatérve: mi vagyunk "a pár, akinek nem

Még nyáron, az Evernessen jártam az Integrál Akadémia sátorban néhány előadáson, amikor is pecsétet lehetett gyűjteni, és aki összegyűjtötte a hármat, az ingyen látogathat el egy előadási napra az idei tanévben. Így tettem én is, megnéztem, mit mesél nekünk Gánti Bence a buddhizmusról. Azért a többi is érdekel, de hát választani kellett, és Bencére is kíváncsi voltam már... :) Számomra szimpatikus az integrál szemlélet: az, hogy egyrészt összehozza a pszichológiát a spiritualitással, másrészt, hogy körbejárja a különböző nagy hagyományok tanait, kiemelten azt, ami közös és csodálatos bennük, amely igazából mindnek és mindennek az alapja. Bence pedig olyan szenvedéllyel és szeretettel beszélt a témáról, ami rendkívül magával ragadó. Miért választottam épp a buddhizmus előadást, amikor azt ismerem mind közül a legjobban? Épp ezért. Lehet, hogy sokat hallottam már ezt meg azt a "dumát", tant, nézetet - mondja/írja azt Bence, Kunó, Magunam, Cser Zoltán törökülésben, Laár András gitárral a nyakában, vagy a Dalai Láma... de élem is? Nem. Vagyis csak részben. De az nem elég a

Az idei Everness Fesztivál idejére egy igazán szélsőséges időjárás jutott: a forró trópusi idő után azonnal egy októberi hideg zúdult ránk. De ez senkit se tántorított el attól, hogy jól érezze magát. Minket sem. :) Az Everness Fesztivál az a hely, ahol olyan emberek gyűltek össze, hogy úgy érzem, ha az emberiség nagyobb része ilyen lenne, nem volna szükség annyi börtönre, és az igazságszolgáltatásnak is legtöbbször csak nézeteltéréseket kellene tisztáznia. Nyugalom van, kevesen dohányoznak (olyan jó, hogy egy fesztiválon kapni levegőt! - maradjon is így), az emberek segítenek egymásnak. Nyilván senki sem tökéletes, vannak fura meg tolakodó személyek, de mégis legtöbben "ott benn" a fesztiválon, valahogy mások, mint "itt kinn" a nagyvilágban. Részt vettem jógán és jiaidón, ez utóbbin "tappancsokat" lehetett gyűjteni, alkalmanként egyet, és az összegyűjtött "lépésekkel" kedvezményes jiaido jegyet vagy bérletet lehet vásárolni. Szerintem ez nagyon jó kezdeményezés, úgy döntöttem, ez lesz a mostani Everness alatt a kihívásom, csakúgymertmértne. Össze is gyűjtöttem talplenyomatokat. :) A

Everness 2018   A 2017-es képek ezen a

Első találkozásom a jógával, úgy testközelből, egy színjátszós-kreatív táborban volt, egy világvégi falucskában. Az egyik nap az egész tábor (~120 fő) a nagyteremben másfél órát jógázott, és másnap alig bírtunk lábra állni az izomláztól. :D Ezek után mindig is izgatott a dolog, de valahogy mégis elkerültük egymást. Mostanában szinte mindenki jógázik. Amolyan divattá vált. Emiatt kicsit ódzkodtam tőle. De végül rászántuk magunkat: na nehogy már a divat befolyásolja, hogy mit teszünk, vagy épp mit nem. :) Oroszlán gerincproblémái adták meg az utolsó löketet. Beleírtam az internetbe, hogy "jóga xvii", és kiadott több lehetőséget. Mi alapján választottunk jógát és jógastúdiót? A Szattva Jógastúdió weboldala kellően alapos volt. Többféle jóga: keményebb és kímélőbb gerincjóga, hatha, sőt még kundalini is, Aviva-torna, és meditációs tanfolyam (amiről pont lemaradtunk, mert amikor megtaláltam a stúdiót a neten, már elkezdődött). Mindenről és mindenkiről részletes bemutatkozó, az árak kedvezőek, a helyszín pedig tiszta, kellemes, és lila (amely színt nagyon-nagyon

Tulajdonképpen amióta létezik a fesztivál, nézegettük, de valahogy sosem alakult úgy anyagilag és/vagy szabadságilag, hogy el tudjunk menni. De most végre! Ez a rendezvény egészen más, mint amit mi fesztivál címszó alatt ismerhetünk. A béke és nyugalom, ami itt honol, inkább egy nagy (családi) táborra emlékeztet. Rengeteg program van, de úgy tényleg. Nehéz eldönteni, merre induljon az ember. Akadt olyan, hogy 2-3-4 program egy időben, és szinte az utolsó pillanatban döntöttünk, hogy melyikre megyünk. Lehet jógázni; táncolni; úszni a Balatonban; koncerteket hallgatni; alkotni; tisztító, energetizáló kezeléseken, szertartásokon, vezetett meditációkon részt venni; különféle témákról előadást hallgatni; workshopokon beszélgetni... Mindenki - aki még csak keresi a lelki/spirituális útját, és aki nagyon ezoterikus - megtalálhatja, ami érdekli: nem lehet unatkozni. Bármit csinálsz, bárhogy is nézel ki, senki nem fog hülyének nézni (vagy ha mégis, legalább nem érzed). Tetováltak, tetoválatlanok; rasztások, rasztátlanok; fürdőruhások, tetőtől talpig leplesek; mezitlábasok, magas sarkú cipősök;