Mostanában több egymástól független helyről is megkaptam, hogy ne tituláljam magam meddőnek, mert az milyen negatív, meg a vonzás törvénye, és majdcsak sikerülni fog, stb-stb. Megpróbálom felvázolni, miért nem hordoz számomra ez a szó negatívumot. Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, és nem is biztos, hogy teljesen érthető, de talán kicsit sejthető, vagy érezhető… 😅

Tény, ami tény.

Ha egy év alatt nem sikerül egy párnak természetes úton megfoganni, arra azt mondják orvosilag, hogy meddő. Ez a legegyszerűbb, mert milyen hosszú már az, hogy “hát még nem sikerült teherbe esni”. Mintha mentegetőzni kellene. De az a helyzet, hogy a meddő szót találták ki erre az állapotra. Szemléltetésképp: Én vagyok “aki, a kávét programkóddá alakítja” – azaz programozó, továbbá én vagyok “a csajszi, akinek nem sikerült elég magasra nőnie”, azaz alacsony.

“I am the one hiding under your bed
Teeth ground sharp and eyes glowing red
I am the one hiding under your stairs
Fingers like snakes and spiders in my hair”

This Is Halloween (mindig mindenről zenére asszociálok, ez van 😅)

Visszatérve: mi vagyunk “a pár, akinek nem sikerült egy év alatt természetes úton…” – azaz? – Ilyen egyszerű, nem kell ennél többet belelátni. 🙂

Számomra a meddőség…

Régebben már felsoroltam, mi minden voltam és vagyok (hehe, akkor még nem mertem leírni 😂). Ugyanitt arra is kitértem, hogy mindez nem is vagyok. Tehát a meddő is csak egy címke, ami egyszerre vagyok és nem vagyok. Ami elmúlik ugyanúgy, mint a többi. Arról is meséltem már, hogy meggyászoltam, és jelenleg – itt hangsúlyoznám, hogy jelenleg – nem érzem magam késznek arra, hogy mesterséges módon küzdjek a meddőség ellen, mert ismét belehajszolnám magam abba az idegőrlő állapotba, amitől másfél évembe telt megszabadulni.

Ugyanis rettentő fájdalmas minden hónapban összetörve heverni a szőnyegen, hogy tessék, most se sikerült, nem érek egy fabatkát se. Szenvedtem, amíg nem fogadtam el a meddőséget, és harcoltam ellene. Szenvedtem, amíg a vonzás törvényét próbáltam alkalmazni egy olyan dologra, ami legkevésbé se függ tőlem. Így végül feladtam a felsőbb hatalmaknak.

Teszek az egészségemért, amilyen szinten épp képes vagyok rá, mert legalább ez a hatáskörömbe tartozik. Hogy ennek eredménye lesz-e egy gyermek, nem tudom, de majd átmegyünk azon a hídon, ha odaérünk. Korábban a Nincs Eredmény hídján toporzékoltam: olyan dolgokat akartam befolyásolni, amelyek nincsenek a hatáskörömben, és ez szenvedést okozott, én pedig nem akarok szenvedni. Ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom. Ha jelentkezik majd egy elég bátor lélek ahhoz, hogy minket válasszon szüleinek – ahogy Oroszlán szokta mondani, – akkor majd úgy lesz. Elfogadom, ha jön, ha nem. 🙂

Ki kell pipálnunk egy checklisten mindent, amit elvárnak tőlünk? Férj/feleség, kocsi, ház, gyerek, karrier, ésatöbbi – ugye? Erről szól az élet?

Ettől függ a boldogság?

A társadalom arra kondicionál minket, hogy javakat, elismeréseket gyűjtsünk, kézzel fogható eredményeket mutassunk fel: tegyük kirakatba, legyünk irigylése méltók, álljunk be a sorba, utánozzuk egymást, hasonlítgassuk magunkat másokhoz, és versengjünk, kinek van jobb vagy több, ez által ki a boldogabb. Készen kapjuk a célokat, és csak követni kell, akit a TV-ben, a reklámban, a plakátokon, a színpadon, vagy az Instán látunk: mert ők biztos boldogok, azért vigyorognak annyit. Arra tanítanak, hogy ki kell tartani akkor is, amikor a legnehezebb: amikor minden szél szemből fúj, minden kar visszaránt, minden tenyér pofon vág. Mert a küzdelem visz előre, a gyötrődés majd megerősít, végül a cél elérése mindenért kárpótol.

Biztos?

Tapasztaltad már, hogy valamit elértél, és nem sokkal később minden izgalom és öröm szertefoszlott? Nem maradt más, csak valami megmagyarázhatatlan üresség? Aztán rögtön meg akarjuk tölteni az űrt a következő cél elérésével…

Például lesz egy házunk. Ami persze nagyon izgalmas, hálás vagyok érte, hogy megengedhetjük magunknak, és a családnak is, hogy támogatnak minket. Végre egy csomó dolog a helyére kerül, cserébe állandóan lesz valami, amivel majd szívunk: megvásárolni (pénz kell rá), megjavítani (idő kell rá), felújítani (mindkettő kell rá), kertészkedni (fájni fog)… Azon is gondolkodtam, hogy vajon boldogabb lennék-e most, ha akkor született volna gyermekem, amikor eredetileg terveztem. Arra jutottam, hogy nem. Mert pont annyira vagyok boldog, amennyire épp képes vagyok rá, függetlenül a körülményektől, céloktól és megvalósításuktól.

Furcsa ezt olvasni egy olyan blogon, ami célok megvalósításával foglalkozik? 🙂 Pedig ez nem azt jelenti, hogy most aztán el kell dobni mindent, ami a kezünk ügyébe kerül. Nyilván részt kell venni az életben: ezért születtünk ide, ahol különböző kihívások elé kerülünk, amiket meg kell oldanunk a magunk módján (és nem mindenkinek ugyanaz a módja). Hogy ki hol milyen nehézségeket kap, és hogyan oldja meg, az már egy másik történet. Viszont egyvalami minden egyes emberre igaz: mindenki boldog akar lenni. Ez is egy cél, ez is egy megvalósítás. 😉

De hogyan leszünk boldogok?

Hogy Te hogyan leszel boldog, nem tudom, de én azt vettem észre, hogy a boldogság már eleve megvan. Szüntelenül létezik mindenhol, mint maga a világegyetem. Csak épp nagyon nehéz észrevenni. Mert elvakítanak az elvárások, a kényelmetlen helyzetek, a pillanatnyi örömforrások ígéretei, és zajonganak a fejemben a gyakran indokolatlan érzelmek. Így legtöbbször nem tűnik fel, hogy tulajdonképpen minden a legnagyobb rendben. Minden pillanatban ott vagyok, ahol lennem kell. A helyemen. A kellemetlen dolgok pedig úgyis előbb-utóbb elmúlnak. Nem kell senkinek semmit bizonyítanom. Nem kell senkinek megfelelnem. Nem kell senkihez hasonlítanom magam. Mert ez az én életem, az én utam.

Szóval van ez az állapot, amit meddőségnek hívunk, amely mindenki más szerint egy negatív szó, és nem kellene magunkra alkalmaznunk. Én viszont hálás vagyok az ezzel a szóval illetett állapotnak, mert életem egyik legnagyobb katarzisát kaptam meg általa: bepillantást nyerhettem valamibe, amit igazából hiába próbálok itt megmagyarázni, hétköznapi szavakkal leírhatatlan. Biztos vagyok benne, hogy jönnek még nehézségek (mindig jönnek), sokszor nem fogom elsőre felismerni, és többször bele fogok bukni, mire újra talpra állok. De a végén ismét elmondhatom majd, hogy:

Most már értem.

Vonatkozó nóták (mert természetesen az is van 😁)

“The day that you stop running
Is the day that you arrive”

“My own illusions come to fool me
Lost in emotions that I’ve never touched before.”

U.I.: A 2017-es Lucky című filmet is ajánlom megtekintésre! 🙂