Elindítottam a molyon egy kihívást, miszerint 5, azaz öt darab molyos író könyvét olvasom el, hogy megismerkedjek velük, kik azok, akik szintén molyolnak, és milyen gondolataik vannak, amiket nem félnek papírra vetni. 🙂

Martin Kay nevével még a Facebookon találkoztam az Írástechnikai Fórumban, amelynek nagyjából két és fél éve vagyok a tagja. Kb. akkor vettem a bátorságot, hogy elsősorban legalább saját magam előtt felvállaljam az írást. Márminthogy papírra Wordbe, mint egy könyvet, és nem csak itt a blogon osztva az észt. (A Nyilas, ugye) 😀

Szóval az ő első könyvét választottam harmadik olvasmányomnak, az Easternt, ami már elég régóta a képzeletbeli várólistámon toporgott. Így ez a kihívás különösen remek motiváció, hogy végre a kezembe is vegyem az ilyen jóideje halogatott kortárs köteteket, mint pl. ez. 🙂

Martin Kay-nak kulcsa van a szókincsesládához. Elképzeltem lelki szemeim előtt, ahogy áll ez a srác (hamár manga meg fantasy) egy üres kötettel a kezében a semmi közepén – arca persze árnyékban, ki tudja, honnan jön a fény -, és azt mondja: “Most írni fogok!”. Ekkor fade in megjelenik körülötte az Univerzum minden csillagával, ő pedig kinyújtja a kezét, a mutatóujjával megérint egyet közülük, és kiemeli a választottját. A csillagok az ő érintésére szavakká válnak, és aranyszínű fénnyel égetik magukat a kötet lapjaira.

Csak épp nem mindig a megfelelő csillagot választotta. Egy 6200-as hullámhosszú szövegkörnyezetbe egyszer csak belekeveredik egy 4500-as szó vagy mondatrész: “Ó te barom, minek fűtöd a lányt” – szól a country-blues, majd a következő mondatban hirtelen megtöri három másodpercnyi Mozart: “orcája halvány pírban úszott“. Hasonlóan csörömpöl a hörgősmetál lövöldözés közben, amikor egyszercsak egy ilyen kisujjeltartós szópár mutatkozik meg előtted: “gépfegyver tűzvirága“. Nagyon szép kép. Egy lírai költeményben. A vadnyugatonkeleten giccs. Az ilyenek gyakran kibillentettek a hangulatból.

És a sztori?

A történet kiadós, jó sűrű, és van benne minden IS, a Génszimfóniától a Halálos fegyverig. Én pedig, mint ahogy szeretem a kevert stílusú zenét, szívesen olvasok kevert stílusú könyvet is. Szóval rendesen tele volt akcióval, bár néha elvesztettem a fonalat, ki, hogy és miért került a csetepaté közben oda, ahova. Tény, nem vagyok egy nagy akció-fanatikus. Ha mégis akciót olvasok, az többnyire Fable, aki engem már valószínűleg “elrontott” ezügyben. Megszoktam, hogy néha 1-1 csata után jut idő egy kis pihenésre, amikor végre el tudnak beszélgetni egymással a főhőseink, és kibontakozhat a kapcsolatuk. Martin Kay viszont nem nagyon hagyta pihenni a szereplőit, ha mégis szusszantak egyet, nagyjából a könyv közepéig nem igazán beszélgettek.

Emiatt a könyv első felét kevésbé szerettem, és kissé forszíroznom kellett magam, hogy olvassak. Viszont amint elkezdtek beszélgetni egymással (és egyre több flashbacket kaptunk a múltjukból), lassan kötődni kezdtem a szereplőkhöz, és felkeltette az érdeklődésemet. Ekkor jött meg az animés hangulat is. Bár ettől még nem gondolom, hogy YA jelzővel kellene illetni. Vagy… sosem növök fel! 🤷‍♀️ Végül is… lehet, ez a valószínűbb. 😅

Redheads rulz! – egyébként 🙂

Yuko Denisa Wry vakmerőségének egyfajta koncentrátuma, továbbá legalább annyira érzelmi analfabéta, mint Max (aminek nyilván megvan az oka mindkét vöröske esetében, és később valószínűleg jobban megismerjük a múltjukat és miértjeiket). És Vajk? Róla nem sokat tudtunk meg…

De egy dolgot nem tudok megbocsátani. Többször is elolvastam azt a néhány mondatot, hogy megbizonyosodjak róla, hogy most tényleg??? Nem árulom el, mi volt az, olvass! 😉 Nem vagyok az a típus, aki 10-20-30-100-200-300 évvel ezelőtti alkotásokat máglyára vetne, sőt! A régi idők írásainak, filmjeinek helye van a polcainkon, képernyőinken, hogy lássuk és értsük, miképp vélekedtek akkoriban a világról. Ha másért nem, legalább legyen mire mutogatni, hogy így ne!

De van, amit – szerintem – egy 21. századi alkotó pozitív hősének nem szabad megtennie. Én legalábbis nem vetemednék arra, hogy a főhősöm ilyet tegyen. Hogyan szurkoljak így most pont neki? Talán túl sok rossz tapasztalattal találkoztam, de engem ő itt elvesztett, és nem tudom, van-e bármiféle szó vagy tett, amely mindezért engesztelést nyújthat.

Persze eleve jó kérdés már az is, hogy pozitív hős-e bárki, aki összevissza gyilkolászik pusztán bosszúból. 🤔 De tudom-tudom, ne tereljem a témát, nem filozófiai műről van most szó, hanem egy Martin Kay elméjében megjelent, általa papírra vetett, vadnyugatias animéről. Meglátjuk, mit hoznak majd a továbbiak. 🙂

Minden hibájával együtt szórakoztató történet, jót nosztalgiázom vele (a régi szép animenézős időkre emlékezve), és kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. A kötet pedig nagyon igényes, szép munkát végzett a tördelő is, a nyomda is, és persze gratulálok az illusztrátornak is! 😉

U.I.: Érdekel, hogy még milyen könyveket vettem a kezembe a kihívás kapcsán? Kattints IDE! 🙂