Amikor megtörtént az ominózus eset, ezt a képet rajzoltam, és osztottam meg az alábbi szöveggel:

Hol lehet kapni ilyen veszélyes könyveket? Az enyémek olyan békésen ücsörögnek a polcon. Kéne már nekik egy-két fenevad, hogy történjen is valami, nem volt elég izgalom az elmúlt időszakban.

Rám a legveszélyesebbek eddig, amelyekkel találkoztam, a tizenkettedikes olvasókönyvben fellelhető naturalista novellák voltak, amiket házi feladatként el kellett olvasni. A macskaakasztás konkrétan megmaradt, és fordult ki a gyomrom. Rettenetesen megviselt. Ezután a maradékot nem voltam hajlandó elolvasni, de szerencsére az akkori a magyartanárom volt olyan jófej, hogy elfogadja az érveimet, miért nem teljesítettem a házi feladatot. De macskaakasztás ide vagy oda, nem jutna eszembe Csáth Géza könyveket darálni. Nem fogom ajánlani soha senkinek az ilyen naturalista műveket, de nem fogom meggyűlölni azt, aki abban találja meg, amit keres az irodalomban. Akinek az tetszik, szíve joga, váljék egészségére. Akinek meg egymás elfogadását, megértését, szeretetét hirdető kedves mesék tetszenek, annak meg az váljék egészségére.

Egy dolog veszélyes: a gyűlölködés.

Amely egyes emberek lelkében keletkezik, amikor olyan dologgal találják magukat szembe, ami a valódi a szeretetről és együttérzésről szól. Szörnyű érzés kerít hatalmába, amikor megpróbálom elképzelni, megérezni, mi van az ilyen emberek lelkében. Sajnálom őket, mert nagyon rossz lehet nekik. A mindennapjaik tele fölösleges kínnal, rettegéssel, gyötrelemmel és szenvedéssel, amit egy csapásra megszűntethetnének, ha egyszerűen csak abbahagynák a gyűlölködést. 🙏☮️

Az olvasás viszont fejleszti az empatikus képességet, és segít a világ átfogóbb megértésében! Tessék olvasni! Sokat!

Nos, idővel utazókönyvként hozzám is eljutott a kötet – amely egyébként Hollandiában például keresztény könyvesboltban (is) kapható. Kapcsoljunk vissza mi megkövült szívű felnőttek, váljunk ismét gyerekké, és csodálkozzunk rá a világ sokszínűségére éppen úgy, mint annakidején gyerekkorunkban!

A Meseország mindenkié nem egy hagyományos mesekönyv, hiszen ezek nem hétköznapi estimesék, én legalábbis nem így olvastam. Számomra inkább egyfajta gyógykönyv, meseterápia, amely történetei gyerekkori sebeinket hivatott leápolni, vagy mások fájdalmát segít megérteni, a társadalom rétegei közti szakadékot enyhíteni.

A könyv elég erősen indít, és őszintén megvallom, nem készültem erre. Főleg nem az elején. Találkoztam már Poszeidón „ölelésével”, és ismerős volt a kívánság is. Nagyon is. A mesélés módja nem ragadott meg, de a gyomrost megkaptam. De ez innentől már egy másik történet, nem tartozik a könyvhöz. Magamra ismertem a „fiús” lányban is, aki attól még, hogy „fiús”, bizony lány. A gyerektelenség fájdalmába is betekintést kapunk, amikor másnak sikerül, neked meg nem. Megjelenik egy reménysugár, aztán… mégsem. Annyi badarságot gondol vagy tesz olyankor az ember. Elgondolkodtató előzmény történet, kicsit a Wicked is eszembe jutott. Ez után egy bájos mesét kaptam a szeretet erejéről, amely felolvasztja a legvastagabb jégpáncélt is. Nem is olvastam tovább aznap, belefúrtam magam a takaró ölelésébe, ahogy Bögre Mamutéba.

A legnagyobb kedvencem Óriásölő Margaret története. Egyrészt redheads rulz, másrészt meg annyira olvasmányos, izgalmas és ötletes volt, hogy szívesen olvasnám akár (kis)regényként is. Annyira jó volt ez a páros! Minden betűjét imádtam. Aztán Konor története olyan természetességgel mesélte el, milyen érzés az ő helyzete, és nagyon jól esett a lelkemnek, ahogy a barátai támogatták a hétköznapi hőst – hiszen a hétköznapi hősök az igazi hősök. Onya történeténél ismét a torkomban dobogott a szívem, mert tudom, mennyire nehéz egy ilyen medvétől megszabadulni. Dani láthatatlanságát is ismerem, én is mindig történeteket találtam ki, így szórakoztattam magam.

Nos ezek a mesék voltak azok, amelyek megmozgattak bennem valamit. Hibátlanok az átiratok? Nem. Egyáltalán nem. Megérintenek? Engem? Nagyon is.

Ha pedig csak egyetlen mesét ismernétek meg a kötetből, akkor az legyen ez: