Szaszkó Gabriella regényeivel a sajátom kapcsán találkoztam először, ahogy korábban ebben bejegyzésben említettem is. Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvére is, főleg mert erősen olyan témákat boncolgat, amelyek engem is érdekelnek vagy érintenek. Zene, szorongás, reinkarnáció – mi sülhet ki ebből?

Szaszkó Gabriella: Végtelen

Bevallom – és ezzel lehet, hogy egyedül leszek az egész univerzumban – nekem valahogy a borító nem működik. Pedig számos olyan dolog van rajta, amit szeretek: kék, lila, zene, Hold és csillagok. A Midlife Crisis kötetek után ez valahogy mégsem hat számomra olyan lenyűgözőnek. De ez legyen a legnagyobb hibája, nem igazán számít, mert a tartalom sokkal fontosabb!

A szorongás. Ez a szemét, ami számos dologban megakadályoz. Pl. a szorongás miatt nem énekelek. Hiába nem hallatszik a hangomon. Oké, a Gitármánia Tábor egy komolyabb közeg, értő közönség, ott ha rontasz, azt tényleg mindenki észreveszi – visszhangzik az elmémben megkérdőjelezhetetlenül. Hiába mondja utána a dobos barátnőm, aki mögöttem játszott, hogy olyan szép volt, ahogy a végén a kitartott hangnál oldalra emeltem a kezem, mint egy angyal, valójában úgy remegett a karom, hogy azt éreztem, menten elrepülök. A dal befejeztével csak állok, mint a kuka. Nincs begyakorolt koreográfia vagy tapsrend, mint a színházban, én meg azt se tudom, merre van a jobb és a bal. Nem mozdul a lábam. Kapaszkodót keresek: egy szempár, egy mosoly, egy kéz, egy iránymutatás… Sehol senki, mindenki pakol, a következő csapat már jönne fel. Miért nem tudok láthatatlanná válni? Lemenekülök a színpadról. Persze rossz irányba. Öntudatlanul is demonstratíve. Bemondják a mikrofonba. Szégyent érzek, ami csak bennem létezik. Később páran odajönnek gratulálni, hogy milyen szép volt, milyen jó volt. Mire én legszívesebben csak elbujdokolnék.

A könyv tele van olyan gondolatokkal, hogy szanaszéjjel lehetne vele idézni a moly.hu adatbázisát. A szerző maga sem tagadja, hogy belülről, tapasztalatból ismeri, amiről ír. Épp ez benne a leghatásosabb. A szenvedés valós, nem erőltetett, hanem igazán igazi. A Semmi lány jutott eszembe, hogy nemcsak értem, de érzem is. Mert bennem is ez van. És úgy tűnik ez az ősz számomra a szorongással való munka ideje. Vajon miért kaptam és mi a dolgom vele?

Köszönöm ezt a könyvet Szaszkó Gabriellának. Habár nem ismerem minden regényét, mégis megkockáztatom, hogy ez az eddigi legjobb! Ilyen az, amikor a szerző megpendít egy húrt a saját lelkében, és az visszhangzik az olvasóéban is. Az olvasás varázslata, amikor két lélek minden illúziót legyőzve eggyé válik egy könyv erejéig. Próbáljátok ki ti is! Olvassatok sokat!