Juli írt egy értékelést erről a könyvről. Gondolatai további gondolatokat és érzéseket váltottak ki belőlem. Szeretném mindet megosztani, de csak a töredékét tudom most szavakba önteni, és még így sem biztos, hogy minden érthető lesz. Azért megpróbálkozom vele…

Az élet folyamatos változás. Ma már nem az az ember vagy, aki tegnap voltál, és holnap már nem az az ember leszel, aki ma vagy. Még akkor sem, ha egyáltalán nem érzed. Még akkor sem, ha tudatosan ragaszkodsz a múlt megszokásaihoz, elképzeléseihez, dogmáihoz. Hű, én is rengeteget változtam az elmúlt 5-6 évben. Valaha kudarcként éltem meg a meddőséget, a mai tapasztalataimmal meg már úgy érzem, mintha akkoriban valami felsőbb erő védett volna meg egy tévúttól… A linkelt címkénél végigkövethető, hogyan alakult át bennem mindez.

A társadalom fejlődése egy olyan irányt vett, ahol szanaszéjjel széledtünk és elszeparálódtunk. A múlthoz való ragaszkodás miatt úgy gondolhatjuk, hogy ez rossz. De egyáltalán nem így van. A fejlődésnek része az individualizmus megélése is. Azon túljutva pedig majd újra egymásra találunk, de már egy másik minőségben. Aki viszont a múltban ragadt, nem érti a szétválást, és nem fogja érteni az új egymásra találást sem. Ahogy azt sem, hogy azok, akik meghaladták a múltat, mit miért tesznek. Banális példa: az idősebbek nagyrésze nem érti a fiatalabbakat – nem igaz? Jó ég, a nyolcvanas évek már nem húsz éve volt, és én még mindig imádom az akkori zenéket! A mai zenék meg, pfuh… 😀

Kéretlen tanácsok tömkelege…

Ebből a meg nem értésből következik sokszor, hogy gyakran ahelyett, hogy hallgatnánk és figyelnénk, csak mondunk. Mert mi valamilyen oknál fogva ezt hisszük helyesnek, ezért úgy gondoljuk, hogy a másik számára is ez a helyes, ahogy mi élünk és gondolkodunk. Ám ez a másik számára bántó lehet. Szóltak már be neked, hogy ne egyél annyit? Mire költöd a pénzed? Mikor jön a baba? Miért így öltözködsz? És ebből hányszor érezted úgy, hogy ha megválaszolnád a kérdést, tényleg meghallgatnának és megértenének?

Meghallgatni és megérteni nem könnyű. Tudom. Nekem sem megy mindig. Van, hogy nem értem, hogy pl. egy barátom mit miért tesz. És magam is tapasztaltam, hogy ha megpróbálom meggyőzni a másikat, az csak eltávolít minket egymástól, és nem összehoz. De nem is kell mindig mindent megérteni. Nem kell, hogy mindenki ugyanúgy éljen és gondolkodjon. Az ember nem logikus lény. Akkor sem, ha valamilyen úton-módon megmagyarázza magának, miért dönt így vagy úgy. Viszont van egy másik módszer a térítés helyett, ami nem okoz akkora fejtörést, nézeteltérést, fájdalmat, ráadásul sokkal barátságosabb is: a meghallgatás – ez eddig még ugyanaz – és a szeretetteljes elfogadás. Amely talán idővel újra előidézheti azt a bizonyos új minőségű egymásra találást is. 😉

Nem tudsz rólam annyit, hogy tudj helyettem dönteni.

Egyszerűen nem látunk bele a másik életébe, gondolat- és érzelemvilágába, még akkor sem, ha órákig, napokig, hetekig beszél róla. A beszélgetésre persze szükség van, ezzel ugyanis eljuthatunk egy bizonyos mélységig, megismerhetjük egymást valamennyire, de a teljes megértés egyáltalán nem garantált. Sajnos a szavaknak megvan ez a korlátjuk, hogy gyakran mást értünk alattuk, más érzéseket kapcsolunk hozzájuk. Már egy árnyalatnyi eltérés is számíthat. Továbbá bizonyos érzések és tapasztalatok kifejezésére nem is biztos, hogy megvan a megfelelő szókincsünk mindannyiunknak.

Ám ha békében és megengedésben vagy magaddal, akkor el tudod fogadni a másik ember érveit és döntéseit is, és nem fog zavarni, hogyan él, mit eszik, és hogyan öltözködik. Hiszen ezekkel nem árt másnak. A saját hibáit pedig mindenkinek magának kell elkövetnie. Ráadásul nem is biztos, hogy hiba, csak nem értjük… Az elfogadás viszont elhozza a békét kívül és belül is. Már nem fog érdekelni, hogy a másik mire költi a pénzét, és miért nincs gyereke. Viszont szeretni és tisztelni fog azért, hogy nem macerálod érte.

Figyelem, spiriblabla következik!

Bárki vagy bármi is legyen az, amit a vallásosak pl. Istennek neveznek, az ezósok meg Univerzumnak, ez a valami vagy valaki különbözőnek teremtett minket. Viszont Isten akarata erősebb, mint a mi kis egónk görcsös ragaszkodása. De úgy is mondhatnám, hogy különbözőként hozott minket létre az evolúció, a természet. A természet ellen pedig nem tudunk harcolni. Olyan törvény a különbözőség, mint a halál.

Engedjük hát meg a természetnek – magunkban és másokban is egyaránt –, hogy önmaga legyen!