Meséltem már a csendes kisebbségről, milyen érzésekkel kell megbirkózniuk a meddőknek. Mennyi meggyászolni való feladat vár rájuk, mennyi kiadás és kísérletezés az életük. Szerencsére sok a sikertörténet, hogy kikezelték, vagy inszeminációra, lombikra ment, és az első, második vagy harmadik alkalom már sikerrel járt, van gyerek, szánsájn és hepilájf.

De van a csendes kisebbségnek is egy csendes kisebbsége.

Akik nem akarnak mindenáron gyereket. Nyaggatják őket, hogy de menjenek tovább, fizessék ki a sok gyógyszer árát (újra), legyen új/következő befecskendezés, ha nem sikerül, legyen lombik, mert megéri. Mert a gyerek az élet értelme, megéri érte a sok-sok szenvedés. Mondják azok, akiknek van gyerekük (főleg azok, akiknek könnyedén ment).

De vajon tényleg CSAK a gyerek lehet az élet értelme?

Bár ritkán, de még előfordulnak olyan percek, amikor elszontyolodom azon, hogy nekünk miért nem lehet olyan könnyedén gyerekünk, mint XYZ-nek, miért nem lehetünk egyszerűen csak olyanok, mint a többiek: mindennek ellenére nem gondolom azt, hogy csak ez az egy értelme lehet az életnek. Tény, könnyedén magától értetődőnek tűnik. A fajfenntartás, génjeink továbbörökítése evolúciós kényszerünk. Szexelni nagyjából mindenki tud, és előfordul, hogy aki szexel, annak lesz gyereke is. Így gyakorlatilag készen kapjuk az élet értelmét, nem kell sokat gondolkodni rajta. Míg egy meddő párnak, akiknek a sokadik inszem és lombik sem jön össze, vagy egyszerűen csak (még) nem akarják magukat rátolni sok pénzért a hormongyógyszer- és beültetés-futószalagra, náluk felmerül a kérdés: Akkor most mi legyen? Kell nekünk ez a rengeteg szenvedés? Akarom én ezzel terhelni a szervezetem, lelkem, párkapcsolatom? Merre van az arccal előre?

Valakinek talán azért küld gyermeket az Ég, az Isten, a Sors, a Karma (válaszd ki, vagy illeszd be a Neked szimpatikusat), mert ő általa akar tanítani valamit. Valakinek meg talán azért nem, mert e hiány segítségével üzen: neked más a feladatod most.

Sajnos ez az üzenet nem olyan egyértelmű, mint hogy rápisilsz a cetlire, és lesz rajta két csík. Látáson, halláson, tapintáson, szagláson és ízlelésen túli érzékelésre van szükség ahhoz, hogy megértsük. Lehámozni magunkról a társadalmi elvárásokat, a család elvárásait, a barátok elvárásait, a saját elvárásainkat, és csak elmerülni magunkban, az életben, úszni az árral, élni a lehetőségekkel, játszani az élettel, elfogadni és élvezni, amit ad…

Nem vagyunk egyedül…

Vannak, akiknek nincs pénzük és/vagy lelkierejük végigcsinálni (még) egy inszeminációt, (még) egy lombikot. De tudd, hogy ez egyáltalán nem baj! Nem kell bedarálnod magad (sem a fizetésed), csak mert ezt várják el tőled. Így is benned van a tökéletesség csírája. Nem kell hozzá mások elvárásainak megfelelned, hogy magadban is megleld! Gyermek nemzése/szülése nélkül is jó vagy úgy, ahogy vagy. Ne érezz bűntudatot amiatt, hogy (most épp) nem akarsz (újabb) tíz/százezreket költeni önsanyargatásra! Jogod van az érzéseidhez és a döntésedhez.

Elengedés…

Sokat hallottad már Te is ezt a szót. Az elengedés a gyász után tud megvalósulni. De az elengedés viszont nem egy eszköz a fogantatáshoz. Persze előfordulhat, hogy a szervezet is elengedi a stresszt, és az egyensúlyukból kibillent értékek is jobban közelítenek az elvárthoz. De nem feltétlenül hozza meg a gyermekáldást az elengedés sem. Az elengedés célja a boldogság: hogy ne szenvedjük a hiánytól, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hogy teljes embernek érezzük magunkat annak ellenére, hogy mások ebben az egy dologban szerencsésebbnek bizonyultak.

Bízz az érzéseidben! Csak akkor vállalj be valamit, ha késznek érzed rá magad, és ne mások unszolására. Vedd kezedbe az életed, és ne a külső elvárásoktól tedd függővé a saját boldogságodat! Tudom, hogy elcsépelt, hogy “ha az élet citromot ad…”, de van benne igazság. Kicsit talán nehezebb így limonádét készíteni, de ez benne a kihívás… 🙂

U.I.: Ez a cikk bár más irányból közelíti a gyermektelenséget, de szerintem érdekes írás, és vannak ideillő bekezdései.