Boldog születésnapot Blog! Hány éves is vagy? Nem tudom, de nem is számít, én se számolom, csak ha megkérdezik. Most kérdeztem: 4. Négy éves a Blog, mely talán elhanyagoltnak látszhat kívülről, de ez csak azért lehet, mert a gyökereket növelem, nem a lombozatot (ha emlékeztek a nyulas-répás képre). 🙂

Egy év.

Egyetlen év elég ahhoz, hogy minden megváltozzon. Minden. Mármint nem odakinn, hanem idebenn. Megváltozik az, amit hiszel magadról, megváltozik az, amit hiszel a világról, amit hiszel a sikerről, az élet működtetéséről, célok kitűzéséről és eléréséről.

Mi voltam eddig? A teljesség igénye nélkül: voltam (vagyok) színésztanonc; idegenvezető-tanonc; énekes- és zenésztanonc; blogger(ecske); programozó; alkalmazott; egyéni vállalkozó; #metoo leánygyermek; depressziós tinédzser; alacsony nő, aki nehezen talál magára ruhát és cipőt; párkapcsolatban élő nő; élettárs; feleség; könyvmoly; kreatív hobbizó; konyhában bénázó; vezetéstől rettegő; hennás hajú; hülye kommenteken önmagát felhúzó; tömegközlekedésen utas; az utcán sétálva kutyák által megugatandó objektum; introvertált; emberi lény; érző lény; spirituális, de kételkedő; kezdő jógázó; orvosilag “m”…

És amúgy mi vagyok?

Ezt (még) nem tudom pontosan. De mindenképp több, mint a fenti címkéim összessége. Mert a címkék nem én vagyok. Illetve azok is vagyok, de nélkülük is ugyanaz vagyok, mint velük. A címke csak egy-egy cselekedetem, szerepem, életeseményem, állapotom megnevezése.

Folyamatosan kerestem magam, lavíroztam szakmák és hobbik között, csoportok között; keresve, ki vagyok igazán, mi az életfeladatom. Mi lesz végül az, amire azt mondom: igen, erre születtem. Mivel definiálhatom magam, ha megkérdezik, ki vagyok? Vagy úgy egyáltalán önmagamnak mivel definiálom magam? Aztán szembejött velem egy cikk, amely még egy újabb, bonyodalmasabb címkét ragasztott rám: multipotenciális (is) vagyok. 😀

Ám az orvosi “m” kapcsán volt egy olyan tapasztalásom, amit talán úgy lehetne nagyjából megközelíteni, hogy egy pillanat erejéig megéltem a buddhizmust, pedig nem vagyok gyakorló buddhista, megéltem a jógát, pedig nem vagyok jógi(ni). A címkéim (az illúzióim) nélkül semmi vagyok (zokogás): minden vagyok (katarzis).

Lilaködös? Igen. Megvilágosodtam? Nem. Az valószínűleg nem ebben az életben vár rám, ha egyáltalán tényleg létezik megvilágosodás, újjászületés. Továbbra is zavarni fognak bizonyos dolgok. Jönnek érzelmek, melyek elragadnak. Továbbra is felhúzom majd magam a buta Facebook kommenteken, melyekről majd picsogok a barátnőimnek. Meg fognak ríkatni a nehéz helyzetek. Meg fogom élni azokat az érzelmeket, amelyeket meg kell élnem. Már nem harcolok ellenük. Már nem (na jó, kevésbé 🙂 ) érdekel, ki mit gondol, nem akarok (annyira) megfelelni többé. Csak teszem a dolgom, és igyekszem elfogadni, amit kapok.

Ez egy újfajta (legalábbis számomra új) megvalósítás. 🙂

Képek: ismeretlen szerzők a Facebookról