Elindítottam a molyon egy kihívást, miszerint 5, azaz öt darab molyos író könyvét olvasom el, hogy megismerkedjek velük, kik azok, akik szintén molyolnak, és milyen gondolataik vannak, amiket nem félnek papírra vetni. 🙂

Az első, amely mind közül a legjobban izgatta a fantáziámat, és a kihívás ötletét adta, az Tomcsik Nóra Tél Berlinben című kötete volt.

Jodi Taylor azt mondja, hogy az egyik ok, ami miatt nem ír olyan St. Mary történetet, amelyben az elmúlt 100 éven belülre ugranak, az az, hogy az elmúlt 100 év sokaknak nem csak távoli, meseszerű történelem, hanem inkább nagyon is közeli, fájó emlék, és ő a könyveiben mindenképp ügyelni szeretne arra, hogy ne tépkedjen fel ilyesfajta sebeket.

Viszont mert e fájó emlékek lenyomatait még itt őrizzük magunkban 2-3 generációt átívelően, még mindig kihat a mai életünkre, épp ezért érdekes és érdemes is foglalkozni vele. Természetesen másik műfajban, nem egy St. Mary féle agymenésben. Így tehát, amikor Tomcsik Nóra könyveit nézegettem, melyiket válasszam, nem gondolkodtam sokat, egyértelműen adta magát, hogy a Tél Berlinben lesz az, amely elsőként a kosaramban landol.

A könyvben megjelenített dilemmák (habár szerencsére nem ennyire szélsőségesen, de) gyakran napjainkban is érvényesek. Menjünk vagy maradjunk? Hallgassunk vagy kiabáljunk? Beálljunk a sorba vagy különbözzünk, vállalva bármelyik döntés következményét? Cselekedjünk, vagy lesütött szemmel tűrjünk bízva a túlélésben, és hogy egyszer vége lesz?

Őszintén, ennek kéne kötelező olvasmánynak lennie!

Könnyen olvasható (nem izzadsz vért közben), suhansz a sorokon, érted és érzed, mit történik, és közben tanulsz. A korról, a hangulatról, az emberekről, a motivációikról, és a valódi gyötrődésről. Elhittem Nórinak, hogy tényleg ott járt közöttük, és ő is átélte mindazt, ami történt. Fun fact: az író tényleg átéli, együtt nevet és együtt sír a történetei szereplőivel – legalábbis nálam így van.

Már a prológus maga erős és megrázó, a történet teljesen magába szippantott, és egy percig sem unatkoztam. Nem is tudtam elaludni utána, éjszakába nyúlóan kattogott rajta az agyam. És tudom, hogy sokszor eszembe fog még jutni. Az igazán jó dolgok mindig ilyenek.

De nem és nem és nem! Nem történhet ilyen még egyszer! Nem tudom, de nem is akarom szaporítani a szót, olvassátok és terjesszétek! Tomcsik Nóra magasra tette a lécet, én pedig ötcsillagoztam és kedvenceltem is. 🙂

Kedvenc idézeteim:

“(…) különben is ostoba, aki komolyan vesz egy regényt.”

“Túlságosan romantikus vagy. Ez nem íróhoz méltó. A művészek mind züllöttek.”

“– A Führerre! – emeltem fel a korsómat.
Hogy mielőbb megdögöljön – tettem hozzá magamban.”