Akkoriban nem hittem el, hogy így van. Pedig így van. Mert kipróbáltam. Nem egyszer, nem kétszer, folyamatosan. És jó eredményeket hozott. Egyre jobbakat. Íme, ezek az én meglátásaim és tapasztalataim - őszinte poszt, mélyvíz. 1. Cseréljük le a képet torzító lencsét! Az elv nagyon egyszerű, már Shakespeare is megírta "Mert nincs a világon se jó, se rossz; gondolkozás teszi azzá". Magyarul, nincs jó esemény és rossz esemény, nincs jó körülmény és rossz körülmény, nincs jó tett vagy rossz tett, nincs jó döntés vagy rossz döntés. (Nyilván etikus és törvényes keretek között.) Minden olyan, amilyen lencsén keresztül szemléljük. Lencse nélkül viszont csak esemény van, körülmény van, tett van, döntés van, amelyek alapján nekünk a legjobbat kell kihozni az életünkből, ahelyett hogy belerokkannánk és feladnánk. Hatalmunk van a lencséink felett. Annak idején, amikor depressziós voltam, nem értettem, mit jelent ez. Egy szakítás is rossz elsőre, és foggal-körömmel próbáltam ragaszkodni ahhoz a személyhez, aki épp el akar hagyni. De néhány hónapra rá be kellett látnom, hogy mennyivel jobb

Több blogon is találkoztam a "feminizmus" különböző árnyalataival. Olvastam olyat, hogy még a mai napig is szükség van rá, még mindig előfordul, hogy hátrányban vannak a nők (munkahely, család, iskola), és olvastam olyat is, hogy a feminizmus egy betegség, mert csak elszajhásodnak tőle a nők, és nem csoda, ha nem kellenek így senkinek hosszútávra. Azt hiszem, társadalmunk még nem igazán érzi a határt a hasonlóság és a különbség között... Hagyjuk inkább egymást békén, hagyjuk abba ezt az ujjal mutogatást! A nők is és a férfiak is ugyanúgy ludasak ebben a dologban. Foglalkozzon mindenki azzal, amivel szeretne, de ne egymásban keressük a hibát, először önmagunkban tegyünk rendet! Akkor, és csak akkor alakulhat ki egészséges feminizmus, egészséges egyenrangúság, egészséges együttműködés, egészséges bármi, ha megtanuljuk értékelni a különbségeket. Ha a különbségekben nem a hátrányt, hanem az előnyt keressük. Mert azért vagyunk különbözőek, hogy eredményesen együtt tudjunk működni. Közhelyek... de ha hallgatnánk a közhelyekre, lehet, kevesebb problémánk lenne... Hogy egy

Itt azt hiszem, érdemes megjegyezni, hogy ilyenkor mindig magamból indulok ki, arról írok, amit a múltamból és az önszorgalmi tanulmányaim során tapasztaltam. Azt írom le, ami nekem bevált, ami nálam működik, ami jobbá tette az életemet. Olvasd el ezt a szakaszt is, és örülj, ha nem érint Téged! :) Említettem a múltkor az elvek és értékrendek egyeztetését. Ami remek dolog, ha valakivel meg lehet azokat vitatni. De ha így is van, akkor is még előfordulhatnak vagy előkerülhetnek olyan témák, melyek Számodra talán evidensek lehetnek, míg az Ő számára nem, vagy pont fordítva. Van, hogy együtt lehet élni a párkapcsolati, házastársi szövetségben eltérő nézetek képviselésével is, de egyes esetekben megeshet, hogy emiatt problémák merülnek fel adott szituációkban. Minden lehetséges, és annak az ellenkezője is. Sokfélék vagyunk. Amikor viszont egy téma, egy problémakör túl sokszor merül fel, és nem leltek igazi megoldásra (csak kimondatlanul elnapoljátok, próbáltok nem tudomást venni róla), olyankor megeshet, hogy mérlegelni kell. Bármi lehet, ami mondjuk nekem természetes és ragaszkodom hozzá,

Legyetek Ti a legjobb csapat! Te és a Párod. (Ha épp nincs senkid, akkor is válhatsz a legjobb csapattaggá: kérlek, mindenképp olvass tovább.) Ehhez első sorban csak néhány dologra lesz szükségetek: egymásra és a tanulási, fejlődési hajlandóságra. A fejlődési hajlandóság A fejlődési hajlandóság olyan, hogy vagy van, vagy nincs. Ha valakinél éppen nincs - akár átmeneti, akár nem, - bármi is legyen az oka, sajnos ha meggebedsz, sem tudsz vele mit kezdeni. De ha mindkettőtöknél megvan, akkor a megfelelő eszközök segítségével a legjobb csapattá válhattok. Amikor kitűztem célul, hogy megtalálom életem párját, fontos kritérium volt, hogy meglegyen neki ez a hajlandósága. Most pedig együtt tűzzük ki a célokat és dolgozunk a fejlődés érdekében. De mi is az a fejlődés? Amikor a szüleimmel meglátogattunk valakiket, akkor a vendéglátóinknak az esetek 99%-ában nem volt hozzám hasonló korú gyerekük. A felnőttek megvitatták a komoly dolgokat, én pedig rettenetesen unatkoztam. Ma már én vitatom meg a komoly dolgokat (és ha volna gyerekem, valószínűleg ő is unatkozna ilyen helyzetben). Ez

Sokan küszködnek. Én is küszködtem. Most nem küszködöm. De vannak, akik még mindig küszködnek. Nekik szól most ez a bejegyzés. Szóval egy szakítás után (több szakítás után is nyilván) halálvágyastul magamba roskadva ültem. Utálom a roskadást, épp ezért két sírás között könyveket, weboldalakat lapozgattam, keresve a megoldást, hogyan mulaszthatnám el a leghamarabb a keserűségemet. Nyitottam egy noteszt és jegyzeteltem mindent, ami pozitív: idézeteket, vázlatokat és feladatok megoldásait. Már nem tudom, hol olvastam, így nem tudok referenciát írni, azon kívül, hogy úgy tűnik, nálam bevált az alábbi... Módszer? Trükk? Nem tudom. Az alábbi feladat: Írd le, kit szeretnél magad mellé! De nem ám név szerint, az úgy nem járja! Írd le egy elképzelt személy tulajdonságait, milyen erősségei vannak, milyen a hozzáállása az élethez, mi a hobbija, hogyan viszonyul Hozzád, hogyan viszonyulsz Te hozzá, egymáshoz, családhoz, amit szeretnél, milyen legyen. Képzeld el, milyen, és írd le! (Hasonló, mint Sally (anti)szerelmi varázslata (Átkozott boszorkák) :D) De az éremnek két oldala van. Ugyanis