Itt azt hiszem, érdemes megjegyezni, hogy ilyenkor mindig magamból indulok ki, arról írok, amit a múltamból és az önszorgalmi tanulmányaim során tapasztaltam. Azt írom le, ami nekem bevált, ami nálam működik, ami jobbá tette az életemet. Olvasd el ezt a szakaszt is, és örülj, ha nem érint Téged! 🙂

Említettem a múltkor az elvek és értékrendek egyeztetését. Ami remek dolog, ha valakivel meg lehet azokat vitatni. De ha így is van, akkor is még előfordulhatnak vagy előkerülhetnek olyan témák, melyek Számodra talán evidensek lehetnek, míg az Ő számára nem, vagy pont fordítva. Van, hogy együtt lehet élni a párkapcsolati, házastársi szövetségben eltérő nézetek képviselésével is, de egyes esetekben megeshet, hogy emiatt problémák merülnek fel adott szituációkban. Minden lehetséges, és annak az ellenkezője is. Sokfélék vagyunk.

Amikor viszont egy téma, egy problémakör túl sokszor merül fel, és nem leltek igazi megoldásra (csak kimondatlanul elnapoljátok, próbáltok nem tudomást venni róla), olyankor megeshet, hogy mérlegelni kell.

Bármi lehet, ami mondjuk nekem természetes és ragaszkodom hozzá, például, hogy a legjobb barátaim eléggé kitüntetett helyet foglalnak el az életemben, és bármikor számíthatnak rám, többek között azzal, hogy itt alhatnak, ha úgy alakul. Ha ezt el tudod fogadni empatikus képességeid segítségével, akkor (ez alapján) remek szövetségesek lehetnénk; ám ha ki nem mondott módon nagyon zavar (ami nem rossz vagy jó, csak más), emiatt puffognál magadban – ez valószínűleg gyengítené a szövetséget. De ez csak egy dolog – egy ilyen miatt nyilván nem kell pánikba esni. 🙂

Több hasonló apróság viszont már okozhat olyan erős feszültséget, amit a foggal-körömmel ragaszkodás nem biztos, hogy fel tud oldani, lehet ez életstílus (pl. az otthonülő típus az elmászkálós típust is otthon akarja tartani) vagy temperamentum (pl. az egyik kiabál a másikkal, miközben a másik csak belül fortyog), azt hiszem, kimeríthetetlen a skála… De az egyik legfontosabb talán, legalábbis számomra, a már korábban említett fejlődési hajlandóság, mert valamilyen szinten minden felmerülő probléma, eltérés kezelhető. (Kérdés, akarjuk-e kezelni, mert az egyoldalú kezelés vagy egyoldalú nem kezelés nem megoldás.)

Nem azt mondom, hogy mindig, de van, amikor számba kell venni ezeket a feszültség okozó tényezőket. Milyen gyakran okoznak problémát? Mekkora probléma ez? Kisírt könnyek és felhőtlen, őszinte mosolyok aránya? Mérlegre kell tenni őket, mert bizony ha sokan vannak, a mérleg mélyen kibillenhet a nem kívánt irányba. Ha pedig a mérleg kiakad, dönteni kell, hogy merre tovább.

Megeshet, hogy egy-egy “hülyeségét” elviseled, mert annyira szereted, és az idő többi 99,9%-ában minden szép és jó, de azt hiszem, ha ez (mondjuk) 85% alá csökken, akkor talán már érdemes mérlegelni. Ez a “szép és jó” százalékhatár ingerküszöbtől, értékrendtől, együtt töltött időtől és családi felelősségtől függően természetesen eltérő – alacsonyabb is – lehet. De nem minden áron, mert mindig van az a szint, amikor már túl sokat árt – hiába tagadnánk. Hiába vennénk fel az álarcot – önmagunk elől nem takarhatunk el semmit: így hát számot kell vetni az álarcainkkal.

Neked kell ismerni, megismerni a saját küszöbödet, a boldogságról és a párkapcsolatról alkotott fogalmaidat, elképzeléseidet. Ha valami rossz, megjavítható – ha valami nagyon rossz, annál biztos, hogy van egy jobb! Ez az én tapasztalatom. 🙂