Ezt a bejegyzést még másfél hete írtam, de valahogy nem érzem késznek… meg nem találtam igazán hozzá passzoló képet… 😀 mindenesetre azt hiszem, mégiscsak ideje volna már megosztani, úgyhogy először is: Boldog új évet! Végül is, jobb később, mint soha. 🙂

Bár nem igazán szokott meghatni az újév, a tél közepén egy random “újrakezdés” számomra meglehetősen logikátlan helyen van. Inkább tavasszal jönnek nálam a “nagy kezdések”. De ez a január eleje most véletlenül egybe esett a terheléses vércukor vizsgálatommal. Bár a tüneteim kapcsán javulást észleltem, és ezt a cukor-inzulin görbém is alátámasztja, még bőven van min javítani. (A gyógyszerről majd dönt a doki, de az még másfél hónap.) Azzal vigasztalom magam, hogy egy sok-sok éve fennálló probléma nem fog egy év alatt kerek-perec megoldódni. De azért mégiscsak eljött a dolgok végiggondolásának ideje…

De hogy jönnek ide a húsok?

Az egész kb. 6 évvel ezelőtt kezdődött a disznóhússal. Valahogy nem esik jól azt enni. Elfogyasztom, ha nincs más, vagy ezzel látnak vendégül, de magamtól nem veszek. Nem ízlik. Mostanában egyre inkább így vagyok a húsokkal, mára már nem csak a malaccal meg a vörösekkel, hanem a csirke se mindig esik jól (kivéve a máj, az szinte bármikor jöhet). Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem eszek húst, de egyre gyakoribbak a húsmentes napjaim, amelyek nagyon jól esnek.

Másrészt környezeti hatása is van a húsfogyasztásnak (vagy a hús-nemfogyasztásnak) – egyre több az ezzel kapcsolatos cikk is, – amit viszont logikusnak ítélek. Miszerint leegyszerűsítve: az állatok takarmányát meg kell termelni, ami többek között rengeteg vizet fogyaszt, ökolábnyomot növel. Bár nem tudom mennyivel drasztikusabb a húsfogyasztás hatása az ökolábnyomra, mint a nejlonzacskóké, a távoli helyekről importált termékeké, a sok autózásé, a repülővel utazgatásé, vagy a mérgező vegyszerek használatáé – nem vagyok szakértő.

Harmadrészt olykor előfordul velem, amikor a csirke mellét éppen felkockázom főzéshez, hogy meglátom benne az érző lényt, hogy ez mégiscsak egy udvarban rohangáló, bárgyú tekintetű, repedt fazék hangú, cuki, tollas lény mellizma, és ettől felkavarodik kicsit a gyomrom. Ilyenkor el kell fogadtatnom magammal, hogy ez az élet rendje, nem halt meg a kis “raptor” hiába, eggyé válik velünk, és hálás vagyok neki, hogy táplál minket. 🙏

De a húsmentességre meg kell “érni”

Nem tartom jó módszernek a “vérvegánok” hibáztató hittérítését, amitől pont hogy dacból támad kedve az embernek a húshoz. Ahhoz, hogy valaki kevesebb húst fogyasszon, vagy egyáltalán ne fogyasszon semmilyen állati eredetűt, belső elhatározásnak kell megtörténnie. Belül kell megérezni, testileg és lelkileg, mi a sok, mi a kevés, ki mit bír. Nem mindenki egyforma, sem lelkileg, sem anyagcsere szinten. Már a Húsmentes Hétfőt is egy remek kezdeményezésnek tartom, szerintem ez sokkal kíméletesebb, békésebb út. Fokozatosság és mértékletesség. Velem is egyszer csak megtörtént, hogy egyre kevesebb húst kívánok. Ezt nem lehet siettetni, mindenkinek megvan a saját tempója a saját életútján. Az is rendben van, ha valaki egy héten csak egyetlen ebédjét fogyasztja vegetáriánus/vegán módon, és az is rendben van, ha valaki csak egyetlen ebédjében fogyaszt bármilyen állati eredetűt.

Úgy érzem, több mindent végig kell gondolnom az étrenddel kapcsolatban. Valahogy a zsiradékokat csökkenteni, a fehérjebevitelt növelni (már csak azért is, mert valamiből izmot kellene növeszteni), illetve az étrend változatosabbá tételét, több zöldséget, új ízeket… Emellett már egy ideje gondolkodtam azon a módszeren is, amit Mindenmentes Nóri is említ, az étkezések után a vércukor ingadozásának követésén (bár a legutóbbi vérvételnél az ujjbegyes és a vénás glükóz elég nagy eltérést mutatott egymástól, így egyelőre ez még egy darabig csak elképzelés szinten marad).

Ez mind nyilván könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban kivitelezhető lesz majd egy nagyobb és jobb konyhában, ahol el lehet férni, ablak is van, és 1 helyett 4 főzőzóna / gázrózsa áll rendelkezésre (párhuzamosítás rulz), plusz sütő, amelyben sok finomság könnyen, gyorsan, a folyamatos jelenlétem nélkül elkészülhet. Ugyanis egyetlen működő főzőzónán (ami ráadásul lassan melegszik föl, aztán mindent odaéget) elég hosszadalmas és macerás bármit is elkészíteni. Sohasem voltam a konyha hőse, de ez még a maradék kedvemet is elveszi mindentől, az összes kísérletező kedvet a nullára csökkenti. Jelenleg a főzés túléléséért küzdök hétköznapjaimon. 😀

Röviden és tömören, a teljesség igénye nélkül, többek között ez vár ránk 2019-ben: kell egy jobb konyha, és kell egy tudatosabb étrend. Idővel… 🙂