Nagyon köszönöm a bizalmat Juditnak, hogy megjelenés előtt elolvashattam a finish-ben lévő új könyvét, a Gyilkosság a krimifesztiválont. Nem vagyok egy nagy krimifogyasztó, Fable történeteiben pedig nincsenek ekkora csavarok és titkok, nála többnyire mindig tudjuk, kik a rosszfiúk, mert nem a rejtély megfejtésén, hanem az érzelmeken, a humoron, emberi kapcsolatokon és a társadalomkritikán szokott lenni a hangsúly. Így a valódi krimi világába engem Jud Meyrin vezetett be. Aki követi a blogomat, az emlékezhet rá, hogy tavaly olvastam tőle, a jelenlegi, hamarosan megjelenő könyv pedig A Lowdeni boszorkányhajsza folytatása, de úgy gondolom, akár önálló kötetként is élvezhető lehet, mert szerintem elegendő információt kapunk arról, nagyjából mi történhetett az előzményekben, mégsem spoilerez róla túl sokat.

Amellett, hogy hozza az előző kötet színvonalát, ami leginkább tetszett, hogy a szereplőink fejlődőképesek. Mindketten tanultak az előző esetből, az egyikük az óvatosságot és körültekintést, a másikuk az őszinteséget – önmagával is. Nehéz mindezekről spoilermentesen írni, de mindenképp örültem a fejleményeknek, tekintve, hogy bár az előző kötetben hülyét kaptam tőlük, mégis megfacsargatta a szívem a vége, emiatt különösen kíváncsi voltam a folytatásra.

Jólesett olvasni, mert éppen olvasási válságban vagyok. Ezer dolgon pörgök a saját életemmel kapcsolatban is, és most valamiért Fable sem csúszik annyira, mint régen. Ebből viszont játszva rántott ki Judit könyve – ahogy az előzővel is történt – és amikor mással foglalkoztam, akkor is alig vártam, hogy újra kézbe vegyem, és olvashassam tovább.

Ahogy említettem, új vagyok a rejtélyes krimi világában, ezért még rendesen rácsodálkozom. Nem is tudnám elképzelni, hogy én ilyenre képes legyek. Képzeletben mindvégig rajzoltam a diagramokat egy ehhez hasonló szoftverben, mert enélkül elég bonyolultnak tűnik követni, ki kinek a kije-mije, és mit tett vele. Nem tudom, Judit készít-e ilyen folyamatábrákat, de egyszer megnézném. 😀 Apropó, érdemes figyelni a fejezetekhez csatolt dátumokat, mert én elsiklottam felettük, aztán pislogtam, hogy mi van. Tehát most felhívom a figyelmet: a történet két idősíkon játszódik, és később végül összeér.

Mindemellett nagyon jót szórakoztam az írókon/kritikusokon. Valójában azért, mert rendesen megkapják a magukét. 😀 Mármint lehet sejteni, milyen jelenség ihlette ezeket a szereplőket, ezért minden szerzőnek és értékelést írónak javaslom elolvasásra a könyvet. Hiszen az írónak és a véleményt formáló olvasónak is felelőssége van.

Egy dolgot külön kiemelnék, amin kifejezetten elgondolkodtam. A történet folyamán többször is előkerül az a téma, mennyire hihetők az adott könyvben leírtak. Valóban gyakori ez a kritika, bármilyen zsánerről is legyen szó. Például én sem mindig úgy reagálnék, ahogy Tristan vagy Lottie teszi. Nade! Egyrészt már többször is emlegettem, hogy nem vagyunk egyformák, és az érzelmek nem logikusak. Pont, hogy baromi valóságos az indokolatlan reakció, hiszen az életben is gyakran állunk értetlenül, hogy pl. a barátaink miért teszik azt, amit, nem igaz? Másrészt, gondoljunk csak a két Koreára. Egyetlen nép, egyetlen félszigeten megvalósította egyszerre a két végletet, északon az 1984-et, délen pedig majdhogynem a Szép új világot. Ha könyvben olvasom, nem hiszem el, de éppen ez a bizonyíték arra, hogy a valóság sokszor még a fantáziánál is abszurdabb.

Hamarosan (újra) megjelenik mindkét kötet a FairBooks Kiadónál. Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, ne hagyjátok ki, megéri megvenni! 😉

És persze redheads rulz! 😁