Két napra eltűntünk a civilizáció elől, hogy megmásszunk néhány sziklát via ferrata módra, az Eupolisz szervezésében. Hajnalban indult a busz az ELTE parkolóból, 11-kor megtámadtuk a hegyeket, felmásztunk a Teufelsbadstubensteigen, majd egy másik útvonalon lejöttünk. A felfele út ismerős volt, hiszen egy napos túrán már jártunk itt, csak épp utána a fennsíkra battyogtunk tovább. Most a völgyben várt minket a szállás.

Másnap reggel igen fáradtan tértünk magunkhoz. Személy szerint nem aludtam túl sokat, hol valakik nevetgéltek, hol valakik horkoltak, az ágy túl puha volt, és a telihold sem segített. Szóval az előző napi túra fáradsága, és a kevés alvás azt eredményezte, hogy kevésbé bíztam a képességeimben, jobban féltem mindentől, a gyomrom is hisztisebb volt. Ráadásul ez a második túra sokkal nehezebb, sokkal hosszabb és függőlegesebb. Sokszor nem volt bekötési lehetőség olyan helyen, ahol elfért volna; olykor fejmagasságban várt a következő lépés (épphogy több mint másfél méter magas vagyok), Oroszlán pedig tériszonyos.

Szóval más-más okokból, de nehezebben haladtunk, mint a többiek. Mégis fölértünk! Megcsináltuk, önmagunk felülmúlva, és időben. Mennyi mindenre képes az ember! 🙂

Odafenn megvártak a többiek, majd egy kis séta a fennsíkon, és az Ottohausban a jól megérdemelt sör és hagymakrémleves. ♥