Kalapos Éva Veronika kezdeményezését szeretném támogatni az alábbiakkal

“Pár napja találkoztam Roxane Gay amerikai író és aktivista Éhség című könyvével, amelyben leírja, milyen egy csaknem 200 kilós testben élni. Mélyen megindított a téma, és arra gondoltam, mi, nők és férfiak egyaránt, sokat segíthetünk egymásnak, ha elmondjuk, milyen a mi testünkben élni, minden előnyével és hátrányával, gyönyörével és fájdalmával, működésével és problémáival együtt. Elkezdem én, ha van kedved csatlakozni, használd az #azentestemben hashtaget, és még valami: opcionális, de a posztokhoz nyugodtan fotózd le a szöveghez az egyik kedvenc testrészedet (nem pornográf képekre gondolok, de szerintem ezt nem kell kiemelnem ).”

Az én testemben…

Az én testem pici, de nagyjából arányos. Ebből kifolyólag baromi nehéz rá ruhát (és cipőt) találni. Viszont nem fogyaszt sokat, gazdaságos. Az én testem rendkívül érzékeny műszer. Sajnos sokáig nem voltunk jó barátságban, hiába jelezte különféle problémákkal, hogy lenne néhány megoldatlan ügy, nem törődtem vele. Az utóbbi kb. másfél évben viszont barátságot kötöttünk, a termékenységtudat (szimptotermális) módszerrel megtanultam érteni sajátos ciklikusságát, problémás jelzéseinek üzeneteit pedig erre szakosodott pszichológussal tárjuk fel.

Kedvenc testrészeim: a szemem, mely a sok monitorbámulás ellenére is élesen segít tájékozódni a világban; a fülem, mely különleges zenei élményekhez juttat; a hajam, mely rendkívül hálásan csillog gondoskodásom eredményeként; és az agyam, mely lehetővé teszi a bonyolult és egyedi rendszer működését – és gondolataimat.