fbpx

A Magyar Bloggerek csoportban ismét elindult A Nap Bloggere játék, és most én kerültem sorra. A csoporttagok az alábbi kérdéseket tették fel nekem. 🙂

2015_blogger

Eszti: Olvastam hogy énekelni tanulsz.

Most épp (sajna) az új projekt miatt nem, nincs rá se pénzem, se energiám. De azért néha előveszem, gyakorlok, mert énekelni jó. 🙂

Mi az a műfaj, amiben a leginkább otthon érzed magad a rock mellett?

A metááááááál! Nyilván 😀 De viccet félretéve: a klasszikus. Szeretem például Rachmaninovot, Debussy-t, Kodály feldolgozásait, az operákat, operetteket és egyéb műdalokat. Klasszikus énektanulásom egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a francia királylány dalát énekelhettem az Operettben.

Mit énekelsz ha vidám, ha szomorú, ha gondterhelt, vagy ha extra boldog vagy?

Amit kell! 😀 Van olyan dal, amit nem érdemes szomorúan énekelni, mert elbőgi magát az ember, úgy meg nem lehet eltalálni meg kitartani a hangokat. Sokszor nem is szabad belegondolni, miről szól a szöveg, mert úgy lehetetlenség elénekelni. Ilyen például ez (youtube videó, a leírásban a szöveg) vagy ez, és – ó jaj – ez is. Egyébként Disturbedet szoktam hallgatni (és tátogni rá, mert ezt úgyse tudom elénekelni :D), ha kell egy kis energia, pl. takarításhoz. Mostanában megállapítottam, hogy ezt a dalt az én hangomra írták, nem (csak) Coverdale-ére. Imádom! 😀

Van kedvenc filmed? Van kedvenc költőd? Mit szeretsz olvasni?

Hű, van egy pár, a Snitten be is jelöltem őket. Leginkább a drámákat, elgondolkodtató filmeket szeretem. 🙂 Kedvenc költőm Szabó Lőrinc. Könyvek közül szeretem a sci-fit, a selfhelpet… mostanában a könnyedebb olvasmányokhoz van kedvem. Ez a Molyos profilom. 🙂

Mi a legjobb abban, hogy pici vagy?

Nem túl sok. Mármint baromi nehéz rám megfelelő méretű ruhát találni. 🙂 De egyébként… kis helyen elférek, nem vagyok nehéz, és alacsony a fogyasztásom. 😀

Ildiko: Mesélj kicsit a rock tőről fakadó zenéről, kik a kedvenceid?

A rock tőről fakadó zene lehet maga a rock, továbbá a rockkal kevert zenék. Nagyon szeretem például a Totót, Solarist, a Kerekes Band legújabb lemezét, a Special Providence-t, Liquid Tension Experimentet, az Orphaned Landet, Yossi Sassit, Myrathot, a (régebbi) Nightwisht még tinikoromból…  de az abszolút kedvencem, azt hiszem, az Ayreon.

Mindig fedezünk fel (számunkra) újdonságokat, pl. ez az egyik új kedvenc:

Téged ki inspirál úgy igazán az életben?

Hm… Énekhangilag Floor Jansen. Párkapcsolatilag és hétköznapilag a férjem, Oroszlán.

Mit ajánlasz azoknak, akik mindig új tervekbe, álmokba kezdenek, de megvalósítani nem tudják őket?

Hogy egy klasszikussal éljek: “Csak csináld!” –  idézet innen 😀

Zsófi: Mennyire volt nehéz meghozni a döntést, hogy felmondasz a munkahelyeden?

Kellett hozzá egy coach, aki a kérdéseivel segített rávilágítani arra, hogy a “kifogásaink” gyakorlatilag orvosolhatók, innentől kezdve pedig már egyáltalán nem volt nehéz döntés. Kollégám mondta is, hogy nem gondolta, hogy ilyen hamar lépek. De úgy gondolom, ha már ott motoszkál a dolog, és minden klappol, akkor fölösleges húzni az időt, attól nem lesz jobb. Persze a komfortzóna-őrző kisördögök a fejemben kárognak rendesen. De nem szabad hallgatni rájuk.

Milyen tanácsokat adnál valakinek, aki szeretne megtanulni programozni, de fogalma sincs, hogyan kezdjen hozzá?

Az én egyik legnagyobb mesterem a W3Schools. Innen tanultam meg alap szinten a HTML-t, CSS-t, PHP-t és SQL-t is. Ezt nagyon tudom ajánlani! 😉  Oroszlán a Codeberry-t kezdte el. De elég sokat kell mostanában túlóráznia, így csak ritkán tud odaülni tanulni. Ami a legfontosabb szerintem, hogy a gondolkodásmódot sajátítsd el! Addig elég döcögősen megy. De ha elég kitartó vagy, egyszer csak átkattan valami kapcsoló az agyadban, és úgy ébredsz majd, hogy programozó vagy. 🙂 Csak tarts ki!

Márton: Honnan jött az ötlet, hogy blogolj? Mi alapján döntöd el, hogy épp miről fogsz írni?

Ez nálam egy önmotivációs program. De azért titkon remélem, hogy másiknak is hasznára válik. 😉 Arról írok, ami épp eszembe jut, és úgy érzem, közölnöm kell a nagyvilággal.

A kezdő bloggereknek mit tanácsolsz az induláshoz?

Helyesírás és dizájn alapismeretek. Legalább csak annyira, hogy ne fárassza az olvasó szemét a betűtípus vagy a színkombináció. 😉

Iza: Mi van most éppen megvalósítás alatt, amiről még nem írtál a blogon, de később szeretnél?

Van egy félkész GO tábla, meg néhány ajándék, amit csak akkor mutatok meg, ha az ajándékozottak már megkapták. 🙂 Ezen kívül remélhetőleg el tudom kezdeni a saját szoftver-ötleteim megvalósítását…

András: Volt-e olyan terved, amit most már nem valósítanál meg?

Hűűű… Nem nagyon. Talán… Igen. Valaha színész akartam lenni. Most már nem akarok. Erről itt írtam. 🙂

Enikő: Ha jól értettem otthonról dolgozol (és dolgoztál eddig is a régi munkahelyeden). Én ha 1-1 napot home office-olok mindig küzdök, nem tudom elképzelni hogy kizárólag otthonról dolgozzak hosszú távon. Te hogy tudsz motivált maradni, külön választani a munkát a magánélettől, illetve hogy bírod az egyedüllétet? Hátha akad pár hasznos tipped 😉

A munkahelyemen megvan szabva a munkaidő. Előzetes egyeztetéssel el lehet tőle térni, de általában 8-tól 4-ig dolgozunk. Skype megbeszéléssel indítjuk a napot, ami segít a ráhangolódásban. Beszámolunk, mit csináltunk előző nap, és mi a mai terv. Ezen kívül amúgy is kapcsolatban vagyunk, szoktunk egymástól kérdezni, illetve a tesztelőkkel is egyetetünk, mi jó és mi legyen másképp. Tudod, az előző bejárós munkahelyemen, amikor bementem az irodába, köszöntem a többieknek, aztán egész nap kódoltunk zenével a fülünkben, majd a nap végén elköszöntünk… megállapítottam, hogy ehhez fölösleges utazgatni. 🙂 Hogy majd szabadúszóként ez miként lesz, még kialakul. Mivel nem lesz ellenőrzés, a saját önfegyelmemet magasabb szinten kell majd bevetnem. Egyébként projekt szinten tervezek bedolgozni a jelenlegi munkaadómnak is, így ezek a szkájpolások valószínűleg nem szűnnek meg teljesen. Szerintem habitusfüggő is, ki mennyire bírja a home office-t. Ha minden nap emberek között vagyok, egy idő után elfáradok (és elhatalmasodik rajtam az emberundoritisz). 😀 Ha ritkábban mozdulok ki, több kedvem és energiám marad találkozni ismerősökkel, barátokkal.

Köszönöm a kérdéseiteket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

 

Megvalósítás alatt

Előzmények: megvalositas.blog.hu

Megjelent az első könyvem!

Lione Stanislav: Csillagom
A részletekért kattints a képre!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a blogomat!


Légyszi

Ha idézel tőlem, vagy saját képet vinnél, kérlek, nevezd meg a blogomat, és linkelj a blogomra, köszönöm!