Amikor megtörtént az ominózus eset, ezt a képet rajzoltam, és osztottam meg az alábbi szöveggel: Hol lehet kapni ilyen veszélyes könyveket? Az enyémek olyan békésen ücsörögnek a polcon. Kéne már nekik egy-két fenevad, hogy történjen is valami, nem volt elég izgalom az elmúlt időszakban. Rám a legveszélyesebbek eddig, amelyekkel találkoztam, a tizenkettedikes olvasókönyvben fellelhető naturalista novellák voltak, amiket házi feladatként el kellett olvasni. A macskaakasztás konkrétan megmaradt, és fordult ki a gyomrom. Rettenetesen megviselt. Ezután a maradékot nem voltam hajlandó elolvasni, de szerencsére az akkori a magyartanárom volt olyan jófej, hogy elfogadja az érveimet, miért nem teljesítettem a házi feladatot. De macskaakasztás ide vagy oda, nem jutna eszembe Csáth Géza könyveket darálni. Nem fogom ajánlani soha senkinek az ilyen naturalista műveket, de nem fogom meggyűlölni azt, aki abban találja meg, amit keres az irodalomban. Akinek az tetszik, szíve joga, váljék egészségére. Akinek meg egymás elfogadását, megértését, szeretetét hirdető

Az emberi lélek legmélyebb bugyrainak feltárása ez a könyv. Amit érzünk, de nem értünk. Most szavakká lettek, és mindezt el is olvashatjuk. Valaha nekem is tartósan megvolt a saját Auschwitzom - lásd Semmi Lány bejegyzés. Melybe bármelyik nap pillanatok alatt képes vagyok visszacsusszanni, néha csak pár percre, néha órákra, talán napokra is, ha nem is annyira mélyen. "Ki vagyok én, hogy írjak?" - mondatja velem az imposztor szindróma, pedig valójában gyerekkorom óta írok. Egyedül játszottam órákig. Történeteket göngyölgettem, hol leírva, hol csak a fejemben. Blogoltam régebben is, blogolok most is, és osztom az észt, mint egy valamire való Nyilas (mármint csillagjegy), mert egyre több egymástól független dolog mutat abba az irányba, hogy mostanság ezt kell tennem, tökmindegy, mekkora a közönségem. Mégis "nem vagyok elég jó", "nem tudok semmit", "hogy jövök én ehhez", "kit fog ez érdekelni" - és hasonló bénító gondolatokat mormol az SS-tiszt az elmémben. A ​döntés meggerősített abban, hogy jó úton járok. Bőszen bólogattam, ahogy felismertem, hogy a saját gyógyulásom is épp ugyanilyen.

Elindítottam a molyon egy kihívást, miszerint 5, azaz öt darab molyos író könyvét olvasom el (lesz az több is), hogy megismerkedjek velük, kik azok, akik szintén molyolnak, és milyen gondolataik vannak, amiket nem félnek papírra vetni. Egy kicsit nadrágszíj-meghúzás van itthon, mivel két hét szabit adtam magamnak, ami azt jelenti, hogy ezalatt nem keresek egy kanyi vasat sem. Szóval nadrágszíj ügyileg gondoltam, hogy ezt egyelőre e-könyvként veszem meg a Könyvmogultól, mert épp nem volt más, amit onnan rendeltem volna, így pedig szállítási költséget is spórolok.  Az írónő blogjával találkoztam először, és nagyon megtetszett, ahogy az írásról ír. Ott láttam, hogy szép számmal akadnak kiadott könyvei is. De nagyon tanácstalan voltam, melyikkel is kezdjem. Lelkének melyik (betűkbe) rejtett zugába pillantsak be először? Habár van egy nagy kettes a borítón, végül több okból is Robin O'Wrightly Testcserés számadását választottam. Elolvastam néhány értékelést, amely arról biztosított, hogy ez a nagy kettes ellenére önálló történetként is élvezetes. A

Egy kis szünetet tartottam a kihívásban, hogy végre valahára kezembe vegyem a Semmi lány-t, kihasználva a szabi adta rengeteg időt (kevés). Igaz, nem csak olvasásra terveztem volna szánni, hanem mondjuk kipofozni, felújítani a blogot, meg ilyenek. De képtelen vagyok rávenni magam, kódundoritiszt kaptam. Egyszerűen most csak olvasni van kedvem. Na, de mit olvastam ezúttal? "A vége az lett, hogy nem öltem meg magam." - Én sem. Csak írtam róla egy novellányit, kb 15 évvel ezelőtt, továbbá még pár évvel korábban olyan verset, aminek az első sora "Megszünni, megszünni vágyom" volt. Többek között. De már egyik mű sincs meg. Végül is ez nem baj. Olykor úgy dobogott a szívem, mintha ki akarna törni a mellkasomból. Nem tudom, másnak milyen érzés ezt a könyvet olvasni, számomra kifejezetten furcsa tapasztalat, mert nagyon jól ismerem a Semmi lány életérzést. Jodi Taylor pedig tűpontosan leírta. Épp csak annyi különbséggel, hogy én nem dadogok, "csak" nem jönnek a szavak. Amikor a pultnál húsz deka sajt kérése nehézséget okoz - például. Olvasás közben mindvégig éreztem azt a gombócot a gyomromban,

Ez azért így nem teljesen igaz. Rengeteg dolog érdekel, de túlzás lenne azt állítani, hogy minden. Hogy rögtön említsek is egyet, például a foci baromira nem érdekel. Sebaj, ezt az űrt betölti helyettem a focidrukker kisöcsém. Színjátszós és informatikus? Zenész és mérnök? Bölcsész és kocka? - Az emberek gyakran meglepődnek rajtunk (a barátaimon és rajtam is), amikor kiderül számukra, hogy minket elvileg ellentétes skatulyákba sorolandó dolgok foglalkoztatnak. Te sem érted, miért kellene ezeknek a dolgoknak kizárniuk egymást? Mindig más érdekel, és gyakran megkapod, hogy felelőtlen vagy, mert félúton mindent feladsz. Rengeteg ötleted van, de félsz belekezdeni, mert aggódsz, hogy talán sosem készülnél el vele, hiszen mindig közbejön számos másik izgalmas projekt. Megtanították neked, hogy a siker az elköteleződés szintjétől függ, ha pedig egyszerre több minden foglalkoztat, akkor egyszerűen nem lehetsz eléggé elköteleződve. Ugye? Aztán hibáztatod magad, hogy már megint miért nem tudod a dolgokat elég komolyan venni. Magadra aggatod a fegyelmezetlen címkét, mert ezt sulykolják beléd a

A minap egy majdnem 30 éves lány szomorkodott, hogy most lesz ez a nagy és kerek születésnapja, de nagyon nem várja. Úgy érzi, semmire nem vitte az életben. Elvált, nincs semmije, és a karrierje se tart semerre. Pár hónappal korábban egy 40-es srác is hasonlókat mondott: itt van negyven évesen, és nincs saját egzisztenciája, nem tud semmit felmutatni. Nagyon jól ismerem ezt az érzést. A társadalom sulykolja belénk, hogy 30 évesen az a sikeres, akinek karriere van, háza van, gyereke van, blablabla. Aztán amikor nem sikerül megfelelnünk ennek az elvárásnak, akkor azt hisszük magunkról, hogy sikertelenek, lúzerek vagyunk. Látjuk a közösségi médiában: mennyivel fiatalabb, mégis már saját háza van, szüli az első, második, harmadik gyerekét, stb. - én meg mit tudok felmutatni? A nagy semmit - gondoljuk. Pedig a közösségi média bájvigyorai mögött is ott van a szenvedés. Az ömlengés mögött ott van, hogy megerősítést vár, mert nem biztos önmagában. Egyetértő lájkokra vágyik, biztatásra, gratulációra, virtuális buksi-simire, szívecske vagy síró reakciók tömkelegére. És persze megadjuk, mert egy

A csillagok mindig is lenyűgöztek. Talán ötödikben vagy hatodikban tanultuk a naprendszert és a csillagokat, soha jobb földrajzóráim nem voltak.A szobámban csillagos ágytakaró és sötétítő függöny volt. Örökké vadászom a csillagos fülbevalókat olyan anyagból, amit elvisel a fülem (nem durran be 30 másodperc alatt).Fűztem csillagos és bolygós karkötőt.Csillagos, univerzumos kerámiákat is szívesen festek a MadeByYou-ban.Van csillagos oldaltáskám, csillagos hátitáskám, csillagokat ragasztottam a kabátomra és a jógaszőnyeg-táskámra.Van csillagos sálam, bugyim és zoknim is.Szeretek ilyen elődásokra járni, mint a szupervoid, gravitációs hullámok... Imádom a sci-fit.... De mire föl ez a nagy csillagmánia? Miért szeretem ennyire a csillagokat? Miért nyűgöznek le? Miért bámulom őket önkényesen, amikor tiszta az ég? Mi ez a furcsa vonzalom? És miért könnyezem, ha belebámulok az űrbe, és próbálom őket ésszel fölfogni? Többször említettem már azt a katarzist, amit átéltem egy mély és nehéz pillanatomban. Amikor szembenéztem a Semmivel, és megismertem az igazi arcát: ami maga a minden.

Majd megőrülök a várakozástól! Az idő lassan csordogál. Sőt, percről-percre nyúlik, mint ahogy a tinédzserek nőnek (engem leszámítva, nálam a tinédzser-növés kimaradt 😂). Nem halad. A "jövő ilyenkor" fél évvel ezelőtt is "jövő ilyenkor" volt. Mindig akad valami, ami megakasztja. Nemrég azt mondtam: jöjjön, aminek jönnie kell, elfogadom. De mi van, ha épp nem jön semmi? Erre nem készültem fel... 😅 Ha valaki megkérdezi: "Mizujs veled?" - Semmi. Az égegyadta világon semmi. Ugyanaz, mint eddig. Csak várok. Mert nem tehetek mást. Szóval inkább mesélj Te! Miközben néha rohan az idő. Ez is elmúlt, az is itt van. Már megint mindjárt karácsony. Ó, ez most volt? - Nincs egy lélegzetvételnyi idő semmire, és a szabadnapjaim alatt a felét se tudtam elintézni annak, amit terveztem. "Every year is getting shorter never seem to find the time. Plans that either come to naught or half a page of scribbled lines" Pink Floyd - Time Az idő megakadt, vagy csak nagyon lassan vánszorog, mint a reumás csiga. Miközben az idő fénysebesen suhan, szempillantás alatt eltelik, mintha soha nem is lett volna. Én még

Mostanában több egymástól független helyről is megkaptam, hogy ne tituláljam magam meddőnek, mert az milyen negatív, meg a vonzás törvénye, és majdcsak sikerülni fog, stb-stb. Megpróbálom felvázolni, miért nem hordoz számomra ez a szó negatívumot. Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, és nem is biztos, hogy teljesen érthető, de talán kicsit sejthető, vagy érezhető... 😅 Tény, ami tény. Ha egy év alatt nem sikerül egy párnak természetes úton megfoganni, arra azt mondják orvosilag, hogy meddő. Ez a legegyszerűbb, mert milyen hosszú már az, hogy "hát még nem sikerült teherbe esni". Mintha mentegetőzni kellene. De az a helyzet, hogy a meddő szót találták ki erre az állapotra. Szemléltetésképp: Én vagyok "aki, a kávét programkóddá alakítja" - azaz programozó, továbbá én vagyok "a csajszi, akinek nem sikerült elég magasra nőnie", azaz alacsony. "I am the one hiding under your bed Teeth ground sharp and eyes glowing red I am the one hiding under your stairs Fingers like snakes and spiders in my hair" This Is Halloween (mindig mindenről zenére asszociálok, ez van 😅) Visszatérve: mi vagyunk "a pár, akinek nem

Volt egy konzultációm az Egyensúly-ponttal, aki funkcionális táplálkozás-tanácsadó. Elemzi a vérvételedet (hormonok, tápanyagok, meg minden is), tüneteidet, életmódodat, étkezési szokásaidat, és ezek alapján állít össze egy étrendet, javasol életmód-beli változásokat. Nos mindig is nagyon vérszegény voltam, és a vasam a béka feneke alatt, illetve a zsír felszívódásával kapcsolatban is akadnak problémáim. Épp ezért kiemelte, hogy a glutént valószínűleg örökre el kell hagynom, mert ez akadályozza a tápanyagok bélben való felszívódását. Sok minden mást is javasolt, van egy elég alapos jegyzetem, igyekszem is próbálgatni belőle sok mindent, több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre ahogy épp tőlem telhető, megteszem amit lehet, kis lépésenként, és bízom benne, hogy javít az állapotomon. 🙂 Az elején rettenetesen bestresszeltem. A legfájóbb pont volt a kenyér elhagyása, amit ideiglenesen felfüggesztettem, és gluténmentes alternatívákat kerestem. A sajtok hiánya nem okoz ekkora problémát, bár a cukorfogyasztást mintha könnyebb lett volna abbahagyni anno. Úgy azért nehezített pálya, hogy