A minap egy majdnem 30 éves lány szomorkodott, hogy most lesz ez a nagy és kerek születésnapja, de nagyon nem várja. Úgy érzi, semmire nem vitte az életben. Elvált, nincs semmije, és a karrierje se tart semerre. Pár hónappal korábban egy 40-es srác is hasonlókat mondott: itt van negyven évesen, és nincs saját egzisztenciája, nem tud semmit felmutatni. Nagyon jól ismerem ezt az érzést. A társadalom sulykolja belénk, hogy 30 évesen az a sikeres, akinek karriere van, háza van, gyereke van, blablabla. Aztán amikor nem sikerül megfelelnünk ennek az elvárásnak, akkor azt hisszük magunkról, hogy sikertelenek, lúzerek vagyunk. Látjuk a közösségi médiában: mennyivel fiatalabb, mégis már saját háza van, szüli az első, második, harmadik gyerekét, stb. - én meg mit tudok felmutatni? A nagy semmit - gondoljuk. Pedig a közösségi média bájvigyorai mögött is ott van a szenvedés. Az ömlengés mögött ott van, hogy megerősítést vár, mert nem biztos önmagában. Egyetértő lájkokra vágyik, biztatásra, gratulációra, virtuális buksi-simire, szívecske vagy síró reakciók tömkelegére. És persze megadjuk, mert egy

Mostanában több egymástól független helyről is megkaptam, hogy ne tituláljam magam meddőnek, mert az milyen negatív, meg a vonzás törvénye, és majdcsak sikerülni fog, stb-stb. Megpróbálom felvázolni, miért nem hordoz számomra ez a szó negatívumot. Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, és nem is biztos, hogy teljesen érthető, de talán kicsit sejthető, vagy érezhető... 😅 Tény, ami tény. Ha egy év alatt nem sikerül egy párnak természetes úton megfoganni, arra azt mondják orvosilag, hogy meddő. Ez a legegyszerűbb, mert milyen hosszú már az, hogy "hát még nem sikerült teherbe esni". Mintha mentegetőzni kellene. De az a helyzet, hogy a meddő szót találták ki erre az állapotra. Szemléltetésképp: Én vagyok "aki, a kávét programkóddá alakítja" - azaz programozó, továbbá én vagyok "a csajszi, akinek nem sikerült elég magasra nőnie", azaz alacsony. "I am the one hiding under your bed Teeth ground sharp and eyes glowing red I am the one hiding under your stairs Fingers like snakes and spiders in my hair" This Is Halloween (mindig mindenről zenére asszociálok, ez van 😅) Visszatérve: mi vagyunk "a pár, akinek nem

Akkoriban nem hittem el, hogy így van. Pedig így van. Mert kipróbáltam. Nem egyszer, nem kétszer, folyamatosan. És jó eredményeket hozott. Egyre jobbakat. Íme, ezek az én meglátásaim és tapasztalataim - őszinte poszt, mélyvíz. 1. Cseréljük le a képet torzító lencsét! Az elv nagyon egyszerű, már Shakespeare is megírta "Mert nincs a világon se jó, se rossz; gondolkozás teszi azzá". Magyarul, nincs jó esemény és rossz esemény, nincs jó körülmény és rossz körülmény, nincs jó tett vagy rossz tett, nincs jó döntés vagy rossz döntés. (Nyilván etikus és törvényes keretek között.) Minden olyan, amilyen lencsén keresztül szemléljük. Lencse nélkül viszont csak esemény van, körülmény van, tett van, döntés van, amelyek alapján nekünk a legjobbat kell kihozni az életünkből, ahelyett hogy belerokkannánk és feladnánk. Hatalmunk van a lencséink felett. Annak idején, amikor depressziós voltam, nem értettem, mit jelent ez. Egy szakítás is rossz elsőre, és foggal-körömmel próbáltam ragaszkodni ahhoz a személyhez, aki épp el akar hagyni. De néhány hónapra rá be kellett látnom, hogy mennyivel jobb

Több blogon is találkoztam a "feminizmus" különböző árnyalataival. Olvastam olyat, hogy még a mai napig is szükség van rá, még mindig előfordul, hogy hátrányban vannak a nők (munkahely, család, iskola), és olvastam olyat is, hogy a feminizmus egy betegség, mert csak elszajhásodnak tőle a nők, és nem csoda, ha nem kellenek így senkinek hosszútávra. Azt hiszem, társadalmunk még nem igazán érzi a határt a hasonlóság és a különbség között... Hagyjuk inkább egymást békén, hagyjuk abba ezt az ujjal mutogatást! A nők is és a férfiak is ugyanúgy ludasak ebben a dologban. Foglalkozzon mindenki azzal, amivel szeretne, de ne egymásban keressük a hibát, először önmagunkban tegyünk rendet! Akkor, és csak akkor alakulhat ki egészséges feminizmus, egészséges egyenrangúság, egészséges együttműködés, egészséges bármi, ha megtanuljuk értékelni a különbségeket. Ha a különbségekben nem a hátrányt, hanem az előnyt keressük. Mert azért vagyunk különbözőek, hogy eredményesen együtt tudjunk működni. Közhelyek... de ha hallgatnánk a közhelyekre, lehet, kevesebb problémánk lenne... Hogy egy