Az emberi lélek legmélyebb bugyrainak feltárása ez a könyv. Amit érzünk, de nem értünk. Most szavakká lettek, és mindezt el is olvashatjuk.

Valaha nekem is tartósan megvolt a saját Auschwitzom – lásd Semmi Lány bejegyzés. Melybe bármelyik nap pillanatok alatt képes vagyok visszacsusszanni, néha csak pár percre, néha órákra, talán napokra is, ha nem is annyira mélyen. “Ki vagyok én, hogy írjak?” – mondatja velem az imposztor szindróma, pedig valójában gyerekkorom óta írok. Egyedül játszottam órákig. Történeteket göngyölgettem, hol leírva, hol csak a fejemben. Blogoltam régebben is, blogolok most is, és osztom az észt, mint egy valamire való Nyilas (mármint csillagjegy), mert egyre több egymástól független dolog mutat abba az irányba, hogy mostanság ezt kell tennem, tökmindegy, mekkora a közönségem. Mégis “nem vagyok elég jó”, “nem tudok semmit”, “hogy jövök én ehhez”, “kit fog ez érdekelni” – és hasonló bénító gondolatokat mormol az SS-tiszt az elmémben.

A ​döntés meggerősített abban, hogy jó úton járok. Bőszen bólogattam, ahogy felismertem, hogy a saját gyógyulásom is épp ugyanilyen. Akármilyen traumát is éltünk át, amely poszttraumás stresszként, depresszióként, emlékbetörésként vissza-vissza tér a mindennapjainkba, meghozhatjuk a döntést. Úgyhogy írok. Akár tetszik másoknak, akár nem. Akármilyen küzdelmes is néha, döntöttem, hogy megengedem magamnak, hogy az legyek, aki vagyok. Akkor is, amikor épp nehéz, remegek, izzad a tenyerem, és elakadnak a szavaim – már nem akarok más lenni, ezekkel együtt vagyok én. Nem tudom megváltoztatni sem a múltat, sem a reakcióimat. A traumáimmal, a nehézségeimmel, a harcaimmal és kudarcaimmal együtt vagyok teljes. Kesereghetek miattuk, de fel is használhatom őket.

“Az összetörtség egyetlen ellenszere az én teljessége.”

Írnom kell. De most nem tudok, mert elfogytak a szavak. Ez a könyv így tökéletes, ahogy van. Nincs mit hozzátenni. Olvassatok!

Köszönöm!

További idézetek:

“Akinek bizonygatnia kell valamit, az nem szabad.”

“A szenvedés elkerülhetetlen és univerzális. A különbség abban áll, ahogyan a szenvedésre reagálunk.”

“Amilyen kicsik vagyunk a világmindenség és az idő hatalmas rendszerében, olyan fontos apró szerkezet mindegyikünk: mi tartjuk forgásban a nagy egész kerekét.”

“A megbocsátás azt jelenti, hogy gyászolunk – gyászoljuk azt, ami megtörtént, és azt, ami nem történt meg – , és hogy feladjuk a vágyunkat arra, hogy bárcsak másképp alakult volna a múltunk. Azt jelenti, hogy elfogadjuk a múltunkat és a jelenlegi életünket.”

“A kitűzőmre nézek, az áll rajta: Dr. Eger, pszichiátriai osztály, de egy pillanatra úgy olvasom: Dr. Eger, imposztor.”

“Önmagunk hibáztatása másoknak is árt, nem csak nekünk.”

“A harag nem egy érték. Hanem egy érzelem. Nem azt jelenti, hogy maga rossz. Csak azt jelenti, hogy él.”

“Lehetséges, hogy a gyógyulás nem egyenlő azzal, hogy eltüntetjük a sebhelyet, de még azzal sem, hogy ellátjuk a sebet. A gyógyulásunk az, ha megtanuljuk becsben tartani a sebesülésünket.”