Még több molyos író: III. Amenemhat rejtélye
Egy újabb molyos író regényét olvastam, ezúttal Buótyik Dorina III. Amenemhat rejtélye című könyvét. A kiadó ingyenesen letölthetővé tette a könyv egy éves születésnapja alkalmából, ezért lecsaptam rá! Minden moly nevében: köszönjük szépen! :) Személy szerint szívesen ajánlom ezt a könyvet az ifjúság kezébe. Egyrészt szellős - még az e-book verzió is - gyorsan lehet haladni, hamar ad sikerélményt; másrészt azokat az időket idézte fel bennem, amikor tini korunkban Az elveszett ereklyék fosztogatóit néztünk, ami nem manapság volt, de annak idején nagyon élveztük. Szuper nosztalgikus élményt nyújtott! :) Az alap szituáció ráadásul nagyon ötletes - amit nem azonnal tár elénk a történet, hanem úgy az egy negyednél. Ekkor mondtam azt, hogy hm, ez kezd érdekes lenni. Ez az erőssége a könyvnek: az ötlet. Rendkívül kreatív, nekem nagyon tetszett. Viszont néhány dolog még csiszolásra szorult volna. Az első, ami azonnal feltűnt, a szereplők személyisége - mármint a személyiség hiánya. Úgy éreztem, nem igazán ismerjük meg őket. Kapunk róluk információkat, mégis idegenek maradnak a
Legutóbbi hozzászólások