Szaszkó Gabriella regényeivel a sajátom kapcsán találkoztam először, ahogy korábban ebben bejegyzésben említettem is. Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvére is, főleg mert erősen olyan témákat boncolgat, amelyek engem is érdekelnek vagy érintenek. Zene, szorongás, reinkarnáció - mi sülhet ki ebből? Szaszkó Gabriella: Végtelen Bevallom - és ezzel lehet, hogy egyedül leszek az egész univerzumban - nekem valahogy a borító nem működik. Pedig számos olyan dolog van rajta, amit szeretek: kék, lila, zene, Hold és csillagok. A Midlife Crisis kötetek után ez valahogy mégsem hat számomra olyan lenyűgözőnek. De ez legyen a legnagyobb hibája, nem igazán számít, mert a tartalom sokkal fontosabb! A szorongás. Ez a szemét, ami számos dologban megakadályoz. Pl. a szorongás miatt nem énekelek. Hiába nem hallatszik a hangomon. Oké, a Gitármánia Tábor egy komolyabb közeg, értő közönség, ott ha rontasz, azt tényleg mindenki észreveszi - visszhangzik az elmémben megkérdőjelezhetetlenül. Hiába mondja utána a dobos barátnőm, aki mögöttem játszott, hogy olyan szép volt, ahogy a végén a kitartott hangnál

Több, mint tíz évig színjátszóztam, és egy évet jártam akkreditált színészképzésre is. Aztán rájöttem, hogy ez nem én vagyok. Valaki más álmát próbálom teljesíteni. Hiába állították, hogy tehetséges vagyok, hiába élvezet maga a játék, hiába flow a közös munka a társulattal, és hiába öröm a végén a taps, mégsem voltam vele boldog. Meg kellett hát keresnem e belém plántált program mögött saját magamat. De nem bánom, hogy tettem ezt a kis kitérőt. Erre volt dolgom, egyrészt mert a színjátszóról vannak a legjobb barátaim, másrészt a dráma-képzéseken tanultakat az írásnál is tudom hasznosítani.  Én ezt a módszert alkalmaztam a színházban és az írásnál is: ugyan nincs leírva a szövegkönyvben, de neked, mint színésznek, tudnod kell a szereplődről mindent, és ismerned kell a múltját, akár olyan részletekig is, hogy mi a kedvenc színe, vagy hogy milyen iskolába járt és milyen jegyei voltak. Nem kell ezeket senki orrára kötnöd, de otthon, a négy fal között, amikor a szövegkönyvet tanulod, és a rendező utasításai szerint megpróbálod megtalálni magadban a

Szeretitek a történelmet? Én nem. Illetve attól függ, hogyan van tálalva, mert sajnos többnyire csak pocsék töritanáraim voltak. Viszont Jodi Taylor stílusában egyenesen imádom. Ám Jodi Taylor főleg az angol, illetve a világtörténelemből merít. Viszont ha szeretnél visszautazni a mi magyar valóságunk múltjába, mindenképp szerezd be Kemendy Júlia Csenge Az ​időlátók balladája című könyvét! Éppen olvasnivalót keresgéltem magamnak, amikor a szerző ráérzett a dilemmámra, és rámírt, volna-e kedvem előolvasni a regényét. Bizony volt! Szóval miután megbeszéltük, ki hogy áll a saját könyvmegjelenítési projektjével, bele is vetettem magam az időlátók történetébe. Ez elsősorban egy tizenéveseknek szánt regény, hiszen a főszereplők is tinédzserek, és rengeteget olvashatunk az általános tini problémákról, nem feledve az első szerelem kérdéskörét, de nem emlékszem, olvastam-e már felnőtt fejjel olyan ifjúsági regényt, amit ennyire, de ennyire élveztem! Nagyon kevés könyv akad, amely már az első oldalon megragadja a figyelmemet, de ez olyan. Már a prológus is odaszögezett a Kindle

Az az igazság, hogy ritkán olvasok rövid történeteket. A mesék és novellák általában nem az én világom, kivéve, ha esetleg valamilyen kiegészítő történetről van szó, mint pl. a St. Mary-krónikák. De legjobban a regényeket szeretem, mert sokszor szükségem van legalább 20-30 (vagy akár 50-100) oldalra (is), hogy belerázódjak egy történetbe. Nagyon kíváncsi voltam viszont a Csodák tavára, amelyben Tokody Klára balatoni mondákat és legendákat dolgoz fel, mert nagyon szeretem a Balatont és a környékét. Utazókönyvként került hozzám ez a Balaton-színű kötet, és a gyönyörű, különleges illusztrációk azonnal megragadták a figyelmemet. A könyv első fele inkább a meseszerű történeteket tartalmazta tündérekkel, óriásokkal, királylányokkal, a második fele már egyre inkább történelmi legendákból merített. Ezek a történetek, főleg az utóbbiak, megragadták és lekötötték az én csapongó figyelmemet is. El is képzeltem, hogyan lenne a legideálisabb mindezt olvasni (amire persze jelenleg se időm se pénzem, de álmodozni azért lehet :) ): Először is foglalj szállást egy hétre valahol a

Amikor néhány hónapja megláttam a molyos hirdetések között A megváltás ára című kötetet, azonnal felkeltette az érdeklődésemet, mivel magam is írtam egyfajta spirituális filozófiák ihlette történetet, ezért kifejezetten kíváncsi lettem, más miféle módon közelít meg egy hasonló témát. Szóval nagyon megörültem, amikor a szerző utazókönyvként útjára bocsátotta a kötetet, és azonnal jelentkeztem is rá. Habár, mivel nem olvastam A ​Mester és Margaritát (mert bár sokszor motoszkált a fejemben, hogy kéne, valahogy mindig elkerültük egymást), kicsit aggódtam, hogy nem fogom érteni, vagy egyszerűen csak nem köt le, de semmi ilyesmi nem történt. Az elején kicsit lassan hangolódtam rá, mert a kezdeti abszurditás leheletnyit egy olyan könyv hangulatát idézte, amivel negyedik nekifutásra sem sikerült megbirkóznom. De Nandagópa szerencsére kevésbé csűrt-csavaros mondatokkal, hétköznapi olvasó számára is könnyen emészthető nyelven mesél. Itt-ott számomra kissé sok volt, amikor egy-egy jellemzésnél fél oldalon át ecsetelte, amit el lehetett volna intézni két mondatban is, de ez ízlés

Szeretek úgy szórakozni, hogy közben tanulok is valamit. Multipotenciálisként amúgy is hobbim az új ismeretek szerzése. Például remek kikapcsolódási lehetőség eljárni 1-1 tudományos előadásra, amit adott vendéglátóipari egység különtermében tartanak, közben sört/fröccsöt iszunk, és okosodunk, például az önvezető autókról, a célzott gyógyszerekről a rákkutatásban, vagy fúziós reaktorokrol. Na, A Hold hősei is éppen ilyen. Jó hangulatú sci-fi történetbe ágyazott ismeretterjesztő regény fiataloknak, de egyértelműen felnőttek számára is élvezetes. A kötet nem vastag, a betűk viszonylag nagyok, de nincs is szükség féltéglára, ez a történet ebben a terjedelemben volt éppen tökéletes. Köszönöm a szerzőnek, hogy olvashattam! Hobbista tördelőként látom ugyan a tördelési hibákat, de azok egyáltalán nem voltak vészesek. Olyan tördelési hibák nem fordultak elő a kötetben, amelyek megakasztottak volna az olvasásban, mint például a Dűnében vagy A Dalai Láma Macskájában a központozási hibák, amikor nem tudod eldönteni, hogy most narráció van, vagy valaki beszél. Szóval szakmailag

A tizennyolc éves Krisztinek mindenről van véleménye, kezdve a dolgozatírástól a politikáig. Visszaemlékezéseiben meséli el nekünk, miképp épült ki a diktatúra az országban mindössze néhány év alatt. Úgy érzem rengeteget merít a történet a (lehetséges) valóságunkból, épp ezért aktuális és elgondolkodtató témákat feszeget az Utolsó csepp a pohárban. A legtöbb webshopban fantasy címke került rá. Viszont én nem nevezném fantasy-nek, inkább cli-fi (climate fiction) és disztópia kategóriába sorolnám, esetleg még soft sci-fi-be, hiszen egy lehetséges társadalmi- és klíma-jövőképet tár elénk. Cselekmény helyett inkább a világ felépítésén, az erőviszonyok ábrázolásán van a hangsúly, mégis fenntartja az érdeklődést az elejétől a végéig. Részemről egy kicsivel több párbeszédet használam volna, hogy jobban megismerjük a szereplőket, de így is élvezhető volt a történet. Ahogy Kriszta lassan megismerkedik az őt körülvevő világ valódi arcával, úgy fokozódott a disztópiákra jellemző szorongás is, és persze a kíváncsiság: mi jöhet még? Szerkesztésileg talán ráfért

Nagyon köszönöm a bizalmat Juditnak, hogy megjelenés előtt elolvashattam a finish-ben lévő új könyvét, a Gyilkosság a krimifesztiválont. Nem vagyok egy nagy krimifogyasztó, Fable történeteiben pedig nincsenek ekkora csavarok és titkok, nála többnyire mindig tudjuk, kik a rosszfiúk, mert nem a rejtély megfejtésén, hanem az érzelmeken, a humoron, emberi kapcsolatokon és a társadalomkritikán szokott lenni a hangsúly. Így a valódi krimi világába engem Jud Meyrin vezetett be. Aki követi a blogomat, az emlékezhet rá, hogy tavaly olvastam tőle, a jelenlegi, hamarosan megjelenő könyv pedig A Lowdeni boszorkányhajsza folytatása, de úgy gondolom, akár önálló kötetként is élvezhető lehet, mert szerintem elegendő információt kapunk arról, nagyjából mi történhetett az előzményekben, mégsem spoilerez róla túl sokat. Amellett, hogy hozza az előző kötet színvonalát, ami leginkább tetszett, hogy a szereplőink fejlődőképesek. Mindketten tanultak az előző esetből, az egyikük az óvatosságot és körültekintést, a másikuk az őszinteséget - önmagával is. Nehéz mindezekről spoilermentesen írni, de mindenképp

Csillagmániásként alap, hogy egy csillagos borítójú és című könyvet előbb-utóbb a kezembe veszek így vagy úgy, tehát egyértelmű, hogy nem maradhatott ki Aurora P. Hill története sem, a Csillagos ösvényen. A kötet utazókönyvként került hozzám, és hálás vagyok, hogy a szerző az útjára bocsátotta ezt a jó masszív példányt, mert nagyon élveztem. Habár eleinte kicsit úgy éreztem, hogy sok a fölösleges jelenet, vagy időhúzás, nem tudnám igazából megmondani, de egy icipicit pöröghetett volna jobban is. Először azt hittem, küzdenem kell majd, hogy határidő előtt befejezzem, de a második felétől úgy elvarázsolt, hogy fél nap alatt befejeztem. Érdemes arra felkészülni, hogy bár sok minden kiderül, a történetnek nincs igazán lezárása, sőt, most kezdődik még csak igazán. Emiatt nekem volt egy kis hiányérzetem, de lehet, csak én érzem így. Vagy fiú-lány vagy családi vonalon igényeltem volna egy összeborulást, hogy meglegyen a kötet önálló katarzisa. Nyilván ez egy többrészes történet, de részemről szeretem, ha az egyes részek is rendelkeznek egyfajta kerettel amellett, hogy ott a

Nem sokat tudtam erről a könyvről, amikor belekezdtem, csak annyit, hogy fantasy, és nagyon jó értékeléseket kapott. Én egy kicsit kötözködősebb típus vagyok, de azért nem kell tartani tőlem. Amiről blogbejegyzést írok, azt szeretettel ajánlom is, mert megtalálom, mi az, ami értékes benne, ami miatt érdekes, izgalmas és szerethető a történet. :) Számomra különösen szívmelengető volt az alapszituáció, mert tinikoromban én is fűzögettem egy hasonló történetet, amelyben néhány tinédzser átkerül egy másik világba. Csak az enyémek máshogy jutnak át, és éppenséggel nem vadidegenek, hanem osztálytársak. És persze mást is kell megtalálniuk. Ez a történet vélhetően sosem fog elkészülni a a képzeletemen kívül, de sebaj, mert itt van nekünk Darvas Petra világa, az Ikrek Mágiája. Az elején kicsit elvesztem a nevekkel. Nagyon rövid időn belül kaptunk nagyon sok szereplőt, és még több információt, így nehéz volt követni, ki kicsoda, mi micsoda. Ráadásul a nevek nagy része nem hétköznapi, így ez csak még nehezebbé tette a személyek számontartását. Szerintem egy lassabb, fokozatosabb