Nem sokat tudtam erről a könyvről, amikor belekezdtem, csak annyit, hogy fantasy, és nagyon jó értékeléseket kapott. Én egy kicsit kötözködősebb típus vagyok, de azért nem kell tartani tőlem. Amiről blogbejegyzést írok, azt szeretettel ajánlom is, mert megtalálom, mi az, ami értékes benne, ami miatt érdekes, izgalmas és szerethető a történet. 🙂

Számomra különösen szívmelengető volt az alapszituáció, mert tinikoromban én is fűzögettem egy hasonló történetet, amelyben néhány tinédzser átkerül egy másik világba. Csak az enyémek máshogy jutnak át, és éppenséggel nem vadidegenek, hanem osztálytársak. És persze mást is kell megtalálniuk. Ez a történet vélhetően sosem fog elkészülni a a képzeletemen kívül, de sebaj, mert itt van nekünk Darvas Petra világa, az Ikrek Mágiája.

Az elején kicsit elvesztem a nevekkel. Nagyon rövid időn belül kaptunk nagyon sok szereplőt, és még több információt, így nehéz volt követni, ki kicsoda, mi micsoda. Ráadásul a nevek nagy része nem hétköznapi, így ez csak még nehezebbé tette a személyek számontartását. Szerintem egy lassabb, fokozatosabb szereplő és szituáció adagolás szerencsésebb lett volna.

Maga a cselekmény is kicsit adhoc volt úgy a feléig. Eszembe jutott róla a Labirintus, csak épp ez itt nem a Koboldkirály próbája volt. De azért kíváncsi lennék, mit kell szívni egy ilyen triphez. Az Isteni utazáshoz már tudom, hogy LSD szükségeltetik. De a cukorjátszótérhez pl.? 😀 Aztán a felétől valami átbillent, és a történet elkezdett tényleg izgalmassá válni. A gyerekmesét komolyabb témák, történések és érzelmek váltották fel, és egy csomó indokolatlanság is értelmet nyert. Az első felével napokig szenvedtem, a másodikat egy délután alatt kiolvastam. Ha a következőben már az elején is ugyanez lesz a színvonal, megéri majd megvenni! 😉

A szereplők beszélgetéseit szerettem legjobban, jó gondolatokat pendítettek meg. Petra talán még ennél bátrabban is lelkizhetne majd a következő regényeiben, mert szerintem nagyon jól áll neki. Ezeknek a párbeszédeknek köszönhetően végre elkezdtem megkedvelni a szereplőket is, mert így ismerjük meg őket igazán, ekkor válnak bábok helyett emberekké, érző lényekké, személyiségekké, színtelen sziluettekből sokszínű karakterekké.

Érdekes néha mások értékeléseit látni, és megtapasztalni, mennyire különbözőek vagyunk. Míg más kikészül tőle, nekem – a hippi tündérek mellett – Gary volt a kedvencem. Én is épp ilyen önbizalomhiányos álmodozó vagyok, aki képtelen odafigyelni, és félig mindig máshol jár a képzelete. 😀

Kalandokban és varázslatokban gazdag olvasást kívánok annak, aki belemerészkedik ebbe a világba! 😉