Hallottál már róla, hogy könyvet írok? Itt-ott a blogomon, illetve a moly.hu-n már utalgattam rá csak úgy mellékesen. Most viszont eljött az ideje, hogy kijelentsem, azaz bejelentsem : Könyvet írok! Őrület! De komolyan. Ezt most így leírni megrázó élmény, a torkomban dobog a szívem. Mert ez innetől kezdve számonkérhető. És tudjátok mit? Kérjétek is számon rajtam! Nem szabad hagynom, hogy az imposztorszindróma megfutamítson, nem igaz? Pedig most, hogy ezt leírtam… Őőő... Váltsunk témát! Hogy jött ez az egész? Ez nagyon régre nyúlik vissza. Egészen a gyerekkoromba. Mindig is jól elvoltam egyedül. A játékokkal is, de akár két papírgalacsinnal, vagy a nagymamám menyasszonyi fátylával a kanapén. Egész álló nap. Szóval egyedül játszottam, és közben világokat építettem. Mindig is volt egy hártyavékony réteg a tudatom és a külvilág között, amely időnként meg tud vastagodni, és akkor csuda helyeken járok. Később nagyon élveztem a harmadik osztályos fogalmazás órákat, és nyelvtanból is mindig jó voltam, nagyon szerettem. Az irodalommal néha hadilábon álltam, de ez általában

Aki követ Instagramon, annak már elég egyértelmű, hogy elmacskásodunk. :) Hát most elmesélem a történetét: Tavaly télen, miután elköltöztek anyósék, és magukkal vitték a kutyákat, a finom hóban macskatappancsok nyomait fedeztük fel. Később azt is észrevettük, hogy néha ezek a nyomok a kutyaól felé tartanak. Olykor a kutyaól ajtajaként szolgáló pokróc be volt gyűrve, egyértelmű jelét adva, hogy valaki beköltözött! Egyszer kijöttem, és egy fekete macskát láttam elspurizni. Néhány méterrel később megállt, és visszanézett. Jól megbámultuk egymást. Megállapítottam, hogy nem lehet kóbor macska, hiszen nem sovány, és nagyon szép bundája van. Ő pedig megállapította, hogy nem vagyok annyira veszélyes: hanyatt vágta magát, és dörgölőzött a talajhoz. Ám amikor közelebb léptem, ő ugyanannyit távolodott, és újra elvágódott. Ezt néhány alkalommal eljátszottuk, mire a távolság nagyjából másfél méterre csökkent. Egyszer adtam neki a felvágottunkból, ami nagyon ízlett neki. Rendeltem száraz tápot is, amit úgy felszippantott, mint egy porszívó. A nagy áttörést a macskagyökér hozta

Először is, mielőtt rátérnénk a szuperérzékenységre, vegyük a címkéket. A címkék önmagukban se nem jók, se nem rosszak. Viszont van néhány kontextus, amely egyikké vagy másikká teheti őket. Hajlamosak vagyunk címkézni, kategorizálni, skatulyázni, amely szeparációhoz vezethet, netán ellenségeskedéshez is. Továbbá hajlamosak vagyunk ragaszkodni a címkéinkhez, amely hatására olykor totál fölöslegesen láncoljuk magunkat a hiedelmeinkhez. Sarkos, ám tipikus példák: Lány vagyok, nem játszhatok kisvonattal. Fiú vagyok, nem viselhetek hosszú hajat. Lány vagyok, nem értek a matekhoz. Fiú vagyok, nem bőghetek mindenen. Viszont a címkék szolgálhatnak egyfajta térképként is az életben. Ha képesek vagyunk a helyükön kezelni őket, nem azonosulni/azonosítani velük. Térkép rólam másoknak például, hogy biológiailag nő vagyok, annak születtem. Programozó vagyok, ezzel keresem a pénzem. Házas vagyok. Ésatöbbi. És vannak, amelyek segíthetnek eligazodni saját magunkon, sőt, olykor felszabadító lehet megismerkedni velük. Ilyenek például az LMBTQ+ betűi, a négy vérmérséklet típus (szangvinikus,

Amikor megtörtént az ominózus eset, ezt a képet rajzoltam, és osztottam meg az alábbi szöveggel: Hol lehet kapni ilyen veszélyes könyveket? Az enyémek olyan békésen ücsörögnek a polcon. Kéne már nekik egy-két fenevad, hogy történjen is valami, nem volt elég izgalom az elmúlt időszakban. Rám a legveszélyesebbek eddig, amelyekkel találkoztam, a tizenkettedikes olvasókönyvben fellelhető naturalista novellák voltak, amiket házi feladatként el kellett olvasni. A macskaakasztás konkrétan megmaradt, és fordult ki a gyomrom. Rettenetesen megviselt. Ezután a maradékot nem voltam hajlandó elolvasni, de szerencsére az akkori a magyartanárom volt olyan jófej, hogy elfogadja az érveimet, miért nem teljesítettem a házi feladatot. De macskaakasztás ide vagy oda, nem jutna eszembe Csáth Géza könyveket darálni. Nem fogom ajánlani soha senkinek az ilyen naturalista műveket, de nem fogom meggyűlölni azt, aki abban találja meg, amit keres az irodalomban. Akinek az tetszik, szíve joga, váljék egészségére. Akinek meg egymás elfogadását, megértését, szeretetét hirdető

A Microsoft Word kétségkívül a legjobb, hogy a komolyabbnak szánt írásaimat kezeljem. Egyszerűen elengedhetetlen. Nem tudta überelni semmi. Pedig annak idején megpróbáltam LibreOffice-szal írni a szakdolgozatomat, de rengeteg dolgot képtelen voltam megvalósítani benne. Így inkább a Word maradt a jóbarátom, és amikor Linuxoztam, még akkor is megoldottam, hogy fusson a gépen az MS Office. Kikerülhetetlen. Szóval Wordben írogatom a regény-kezdeményeimet, meg is formázom, úgy, mint egy valódi regényt, hiszen szeretem könyvként látni a könyvnek szánt szöveget. Címoldal van, behúzások, oldalszámok, oldaltörések, fejezetcímek, stílusok, és a navigáció ablakot is használom. Aztán hamar el is érkeztem az első problémámhoz: Mi tévő legyek, ha épp akkor jön rám az írhatnék, javíthatnék, jut eszembe egy szó vagy mondat, amikor nem vagyok gépnél? Felrémlett, hogy van valami Office 365, valami online cucc, valami felhős balhé, amit bárhonnan el lehet érni. Nosza, fogtam magam, és fellőttem a felhőbe a fájlomat. Igen ám, de minél nagyobb a dokumentum, a felhős szerkesztő annál lassabb. Adta magát a

Ismét egy molyos író regényét olvastam, ezúttal Jud Meyrin, azaz Megyeri Judit Lowdeni boszorkányhajsza című könyvét. Ha van kedved, csatlakozz Te is a kihíváshoz! ;) Alapvetően nem zsánerem a krimi. Ilyesmit leginkább csak Fable-nél olvasok, ahol a töklökött karakterek, az agyament humor, az sajátos stílus, a velős társadalomkritika és a mély érzelmek szinte teljesen feledtetik velem, hogy ez amúgy egy krimi. Most viszont tényleg egy vérbeli krimit vettem a kezembe. A borítója gyönyörű, gratulálok a tervezőjének, a boszorkányság pedig egy nagyon hívogató szó nálam - emiatt kicsit sajnálom is, hogy nem egy misztikus krimit olvastam. :D A stílus hétköznapi, nem túl kacifántos, könnyen és gyorsan olvasható. Az elbeszélés nem csak a főszereplők szemszögét jeleníti meg, hanem a gondolataik szóhasználata is tükröződik benne. Ez így E/3-ban egy kicsit szokatlan volt elsőre, de egyáltalán nem zavaró, inkább kifejezetten érdekes. A történet már az első mondattól izgalmas volt, és mindvégig foglalkoztatott, hogy mégis mi a fészkes fene történhetett, és fog még történni. A végét már

Egy újabb molyos író regényét olvastam, ezúttal Buótyik Dorina III. ​Amenemhat rejtélye című könyvét. A kiadó ingyenesen letölthetővé tette a könyv egy éves születésnapja alkalmából, ezért lecsaptam rá! Minden moly nevében: köszönjük szépen! :) Személy szerint szívesen ajánlom ezt a könyvet az ifjúság kezébe. Egyrészt szellős - még az e-book verzió is - gyorsan lehet haladni, hamar ad sikerélményt; másrészt azokat az időket idézte fel bennem, amikor tini korunkban Az elveszett ereklyék fosztogatóit néztünk, ami nem manapság volt, de annak idején nagyon élveztük. Szuper nosztalgikus élményt nyújtott! :) Az alap szituáció ráadásul nagyon ötletes - amit nem azonnal tár elénk a történet, hanem úgy az egy negyednél. Ekkor mondtam azt, hogy hm, ez kezd érdekes lenni. Ez az erőssége a könyvnek: az ötlet. Rendkívül kreatív, nekem nagyon tetszett. Viszont néhány dolog még csiszolásra szorult volna. Az első, ami azonnal feltűnt, a szereplők személyisége - mármint a személyiség hiánya. Úgy éreztem, nem igazán ismerjük meg őket. Kapunk róluk információkat, mégis idegenek maradnak a

Filmek esetében a második részek... nos, hát... nem szoktak a legjobban sikerülni. Legtöbbször érezni rajtuk, hogy csak a kassza megtöltése a motiváció, és a kreativitás, egyediség gyakran háttérbe szorul. Van, hogy nem is vagyok kíváncsi a második részre. A szolgálólány meséjéből nekem bőven elég volt az első évad. Pocahontas kettő? Ki a tökömet érdekel? :D Na jó, egy filmsorozatot tudok mondani, ahol a második rész nálam kiütéssel győzött, és az nem más, mint a Terminátor 2! Könyvek esetében gyakrabban előfordul, hogy a második, harmadik, stb. rész jobban sikerül (nyilván kezdő íróknál főleg, ahogy egyre gyakorlottabbak lesznek), habár itt is gyakori, hogy nem feltétlenül lenne muszáj folytatni 1-1 történetet. De pl. Harry Potter esetében a harmadik könyv volt a kedvencem. :) Szóval kiolvastam az elmúlt hetekben néhány második kötetet, viszont nem írtam róluk külön bejegyzést. Azért mégiscsak szeretnék ezekről említést tenni. Nézzük csak! Tetszett? Nem tetszett? Jobb volt? Rosszabb lett? Jodi Taylor: Nem semmi lány - avagy visszatérés a Frogmorton farmra Habár a St. Mary

Elérkezett a változás ideje! Ó, már mikor! De most végre megvalósítottam! Végre-végre! Szóval... Köszöntelek a Megvalósítás alatt 3.0-n! Rövid történeti áttekintés Úgy emlékszem, ez az egész 2013-ban kezdődött, amolyan ön- és közmotiválási céllal. Meg mert grafomán vagyok, és a Nyilas szereti osztani az észt. :D Habár nem tettem szert hatalmas követőtáborra - tény, nem is tettem érte semmit, mert a marketing számomra black magic, amin azért igyekszem majd változtatni a jövőben - tudomásomra jutott, hogy azért néhány embert elgondolkodtattak, néhány embernek segítettek az írásaim. ❤︎ Szóval az 1.0-s verzió anakidején a blog.hu-n indult útnak (nahát, egy galaxisos képpel! 😁). A fejlécképet néhány hónappal később Inkscape-ben rajzoltam. De azt hiszem, témáimmal nem igazán találtam meg a célközönséget, ők ugyanis nem az Indexen, hanem inkább a Cafeblogon tanyáztak akkoriban. Sokat gondolkodtam, hogyan tovább, és alaposan körbejártam a Cafeblogot. Az szimpatikus volt, hogy WordPress alapon működött, viszont az már kevésbé, hogy a blog.hu-hoz képest kevesebb

Habár a kihívásomhoz már elolvastam az öt könyvet, megígértem, hogy folytatom tovább az ismerkedést a molyos írókkal. Ja, és indítottam egy másik, csillagos kihívást! Éppen ezért - de nem csak ezért - vettem a kezembe a Kora február című kötetet. Nézzétek, valami elképesztően gyönyörű! A borítótervező és a nyomda valami eszméletlen szép munkát végeztek. Kiváló minőség! Félve kezdtem bele ebbe a könyvbe, de hát ugye a félelmeinkkel néha meg kell próbálnunk szembenézni. :D Hogy miért tartottam tőle? Nekem is van egy (félkész) rockos, zenekaros, new adult történetem, zenei utalásokkal (sok szempontból hasonló, de szerencsére mégis csak más)A csillagos-sziluettes borítókról már ebben a bejegyzésben írtam, de itt is megemlíteném, hogy mielőtt még találkoztam volna ezekkel a kötetekkel, én is hasonló borítót képzeltem el az egyik történetemhez (de azóta kitaláltam egy másik megoldást)Nekem is van egy Anna nevű főszereplőm, és hiába kerestem másik nevet, egyszerűen muszáj, hogy Anna legyen (viszont az én Annám teljesen más személyiség, harsányabb és céltudatosabb, míg