Szeretek úgy szórakozni, hogy közben tanulok is valamit. Multipotenciálisként amúgy is hobbim az új ismeretek szerzése. Például remek kikapcsolódási lehetőség eljárni 1-1 tudományos előadásra, amit adott vendéglátóipari egység különtermében tartanak, közben sört/fröccsöt iszunk, és okosodunk, például az önvezető autókról, a célzott gyógyszerekről a rákkutatásban, vagy fúziós reaktorokrol. Na, A Hold hősei is éppen ilyen. Jó hangulatú sci-fi történetbe ágyazott ismeretterjesztő regény fiataloknak, de egyértelműen felnőttek számára is élvezetes. A kötet nem vastag, a betűk viszonylag nagyok, de nincs is szükség féltéglára, ez a történet ebben a terjedelemben volt éppen tökéletes. Köszönöm a szerzőnek, hogy olvashattam! Hobbista tördelőként látom ugyan a tördelési hibákat, de azok egyáltalán nem voltak vészesek. Olyan tördelési hibák nem fordultak elő a kötetben, amelyek megakasztottak volna az olvasásban, mint például a Dűnében vagy A Dalai Láma Macskájában a központozási hibák, amikor nem tudod eldönteni, hogy most narráció van, vagy valaki beszél. Szóval szakmailag

Nos, egészen kicsi korom óta szeretek rajzolni. Ez persze nem jelenti azt, hogy tudok is, de észreveszem a részleteket, és szeretem megfigyelni őket. Szóval sokszor ragadtam ceruzát már kisgyerekként is. Továbbá Szentendrén nőttem fel, ahol (nem csak) a vizuális kultúra ömlik az arcba kontrollálatlanul, körül voltam véve mindenféle művészekkel: zenészekkel, színészekkel, festőkkel, fotósokkal, grafikusokkal, és magam is jártam a színjátszó és zeneiskola mellett rajzra is. A gimiben a barátnőmmel iskolaújságot is nyomtattunk, még saját mangát is rajzoltam bele, de verseket és más írásokat is illusztráltam. Aztán némi tipográfiát, színtant, képszerkesztést és kiadványtervezést is tanultam a web-programozó képzésen. Tudatosan figyelem a könyvek megvalósítását is, élek-halok a gyönyörű borítókért, listázom a kedvenceimet. Habár a hirtelen trendváltozásokra első pillantásra háklis vagyok, de utána igyekszem megtanulni, és a retinámba égetni az újdonságokat. Azt mondják, a részletek megfigyelése amúgy is szuperképessége a szuperérzékenyeknek, emellett imposztorszindrómás vagyok, ezért

A tizennyolc éves Krisztinek mindenről van véleménye, kezdve a dolgozatírástól a politikáig. Visszaemlékezéseiben meséli el nekünk, miképp épült ki a diktatúra az országban mindössze néhány év alatt. Úgy érzem rengeteget merít a történet a (lehetséges) valóságunkból, épp ezért aktuális és elgondolkodtató témákat feszeget az Utolsó csepp a pohárban. A legtöbb webshopban fantasy címke került rá. Viszont én nem nevezném fantasy-nek, inkább cli-fi (climate fiction) és disztópia kategóriába sorolnám, esetleg még soft sci-fi-be, hiszen egy lehetséges társadalmi- és klíma-jövőképet tár elénk. Cselekmény helyett inkább a világ felépítésén, az erőviszonyok ábrázolásán van a hangsúly, mégis fenntartja az érdeklődést az elejétől a végéig. Részemről egy kicsivel több párbeszédet használam volna, hogy jobban megismerjük a szereplőket, de így is élvezhető volt a történet. Ahogy Kriszta lassan megismerkedik az őt körülvevő világ valódi arcával, úgy fokozódott a disztópiákra jellemző szorongás is, és persze a kíváncsiság: mi jöhet még? Szerkesztésileg talán ráfért

Olvastátok a Harmóniát? Megvallom őszintén, szerintem a magyar címet elrontották, a perjelnek nem elöl, hanem hátul kéne lennie. Ha hátul van, akkor az egy önálló tag, és így amint megnyitja, be is zárja önmagát, nincs benne semmi. Míg ha elöl van, akkor ez egyértelműen egy záró tag. Viszont a könyvben nem vége van a harmóniának, hanem elkezdődik. Ettől még ez egy remek könyv magyarul is, és ha van valamennyi keleti filozófia alapismereted, akkor számodra nem csak egy elgondolkodtató sci-fi lesz, hanem plusz üzenetet is hordoz majd. És megvallom őszintén, olykor szeretném, ha olyan egyszerű lenne a megvilágosodás, mint ebben a könyvben. Csak betöltöm a szoftvert, és máris kitört a harmónia. Persze ez így ebben a formában csalás lenne. Pedig a bölcsek mind azt mondják, tényleg kb ennyi. Nos, nekem még nem megy. Habár már az, hogy ez a gondolat egyáltalán eszembe jutott, már könnyített a lelkemen. Talán tényleg létezik ez a szoftver, csak épp mindenkinek magának kell lefejlesztenie a sajátját. Ami melós. Nagyon melós, és gyakran fájdalmas. Mert a spirituális út nem csak annyi, hogy lassú

Nagyon köszönöm a bizalmat Juditnak, hogy megjelenés előtt elolvashattam a finish-ben lévő új könyvét, a Gyilkosság a krimifesztiválont. Nem vagyok egy nagy krimifogyasztó, Fable történeteiben pedig nincsenek ekkora csavarok és titkok, nála többnyire mindig tudjuk, kik a rosszfiúk, mert nem a rejtély megfejtésén, hanem az érzelmeken, a humoron, emberi kapcsolatokon és a társadalomkritikán szokott lenni a hangsúly. Így a valódi krimi világába engem Jud Meyrin vezetett be. Aki követi a blogomat, az emlékezhet rá, hogy tavaly olvastam tőle, a jelenlegi, hamarosan megjelenő könyv pedig A Lowdeni boszorkányhajsza folytatása, de úgy gondolom, akár önálló kötetként is élvezhető lehet, mert szerintem elegendő információt kapunk arról, nagyjából mi történhetett az előzményekben, mégsem spoilerez róla túl sokat. Amellett, hogy hozza az előző kötet színvonalát, ami leginkább tetszett, hogy a szereplőink fejlődőképesek. Mindketten tanultak az előző esetből, az egyikük az óvatosságot és körültekintést, a másikuk az őszinteséget - önmagával is. Nehéz mindezekről spoilermentesen írni, de mindenképp

Csillagmániásként alap, hogy egy csillagos borítójú és című könyvet előbb-utóbb a kezembe veszek így vagy úgy, tehát egyértelmű, hogy nem maradhatott ki Aurora P. Hill története sem, a Csillagos ösvényen. A kötet utazókönyvként került hozzám, és hálás vagyok, hogy a szerző az útjára bocsátotta ezt a jó masszív példányt, mert nagyon élveztem. Habár eleinte kicsit úgy éreztem, hogy sok a fölösleges jelenet, vagy időhúzás, nem tudnám igazából megmondani, de egy icipicit pöröghetett volna jobban is. Először azt hittem, küzdenem kell majd, hogy határidő előtt befejezzem, de a második felétől úgy elvarázsolt, hogy fél nap alatt befejeztem. Érdemes arra felkészülni, hogy bár sok minden kiderül, a történetnek nincs igazán lezárása, sőt, most kezdődik még csak igazán. Emiatt nekem volt egy kis hiányérzetem, de lehet, csak én érzem így. Vagy fiú-lány vagy családi vonalon igényeltem volna egy összeborulást, hogy meglegyen a kötet önálló katarzisa. Nyilván ez egy többrészes történet, de részemről szeretem, ha az egyes részek is rendelkeznek egyfajta kerettel amellett, hogy ott a

Telepíts egy WordPress-t a localhostodra. Nyisd meg a fejlesztőeszközöddel. Hozz létre egy új mappát a themes könyvtárban, dobálj bele egy kis PHP-t, Bootstrap-et, JS-t és CSS-t, jól keverd meg, majd a végeredményt másold föl a tárhelyedre, és már kész is! 😎 😁 Íme Lione Stanislav szerzői weboldala: Megnézem! Mi is ez? Erre az oldalra fognak felkerülni a legfrissebb híreim a készülő könyvemmel kapcsolatban. Ezt reszelgetem mostanában, miközben a kéziratomon a korrektor dolgozik. Ahogy majd egyre több dolog derül ki a könyvről, úgy duzzad majd rajta a kontent is. ;) Hogy tetszik? Ha esetleg Te is szeretnél hasonló bemutatkozó weboldalt a vállalkozásodnak, tudod, hol találsz meg! ;)

Nem sokat tudtam erről a könyvről, amikor belekezdtem, csak annyit, hogy fantasy, és nagyon jó értékeléseket kapott. Én egy kicsit kötözködősebb típus vagyok, de azért nem kell tartani tőlem. Amiről blogbejegyzést írok, azt szeretettel ajánlom is, mert megtalálom, mi az, ami értékes benne, ami miatt érdekes, izgalmas és szerethető a történet. :) Számomra különösen szívmelengető volt az alapszituáció, mert tinikoromban én is fűzögettem egy hasonló történetet, amelyben néhány tinédzser átkerül egy másik világba. Csak az enyémek máshogy jutnak át, és éppenséggel nem vadidegenek, hanem osztálytársak. És persze mást is kell megtalálniuk. Ez a történet vélhetően sosem fog elkészülni a a képzeletemen kívül, de sebaj, mert itt van nekünk Darvas Petra világa, az Ikrek Mágiája. Az elején kicsit elvesztem a nevekkel. Nagyon rövid időn belül kaptunk nagyon sok szereplőt, és még több információt, így nehéz volt követni, ki kicsoda, mi micsoda. Ráadásul a nevek nagy része nem hétköznapi, így ez csak még nehezebbé tette a személyek számontartását. Szerintem egy lassabb, fokozatosabb

A könyv, amit eddig a legtöbbször olvastam újra. Nem vagyok egy nagy újraolvasós típus, de van, amit egyszerűen muszáj feleleveníteni többször is. Idén télen úgy éreztem, ismét eljött az ideje A Vörös Oroszlánnak. A tizenhatodik születésnapomra kértem, és meg is kaptam. De akkoriban még kicsi voltam hozzá, és beletört a bicskám. Hiányzott még a kellő tapasztalat mind az életemből, mind az olvasmányaimból ahhoz, hogy engem is képes legyen megszólítani az írás. Csak éreztem, hogy ha eljön az az idő, akkor majd sokat fog adni a számomra, és így is lett. Húsz évesen már faltam, és imádtam, ahogy a későbbi újraolvasások során is. Ez a könyv is - épp úgy, mint a Dűne - annyi réteget foglal magába, amennyin az életünk (vagy életeink) során keresztül megyünk. Mindig hordoz valami üzenetet az olvasó számára. A szemszög E/1, cselekmény vagy párbeszédek helyett főként érzések és tapasztalatok, a tanultak leírásából áll a történet. Habár általában jobban élvezem a párbeszéddúsabb regényeket, A Vörös Oroszlán mégis izgalmas, gördülékeny, és letehetetlen. Nem csak lelkileg, de

Nem fogok rendszert csinálni az újraolvasásokból, de néha ezért előfordulhat velem is. Például ősszel ez a könyv kikövetelte magának, és úgy érzem, az alábbi vallomással még tartozom itt a blogon. :) A Dűne még gyerekkoromban varázsolt el a - sokak által utált, de főleg a rendező által gyűlölt - 84-es film változattal. Lynch hangulatvilága és a Toto zenéje engem kilóra megvett akkoriban. Nem éreztem még azt sem, hogy nem értek valamit, mert valahogy minden hiánynak értelmet adott valami szavakkal leírhatatlan. Ott rezeg a levegőben még így, erősen megnyirbált változatában is. Aztán talán olyan húsz éves lehettem (tízenpár éve tehát), amikor először olvastam, és le lettem nyűgözve. Amit Lynch csak éreztetett, itt szavakba foglalt értelmet is nyert. Olyannyira, hogy még azt is álmodtam, hogy Herbert reinkarnációja vagyok - jó is volna, álmodik a nyomor. :D Szóval, mivel tízenpár éve olvastam, már kevés részletre emlékeztem, azt leszámítva, hogy egyértelműen ultimate kedvenc, dobogós. Viszont az új film kapcsán - amelyben számomra valahogy ott visszhangzott a 84-es hangulatvilág is -