Ezt a kötetet (egy másik társaságában) az újpesti könyvtár egyik munkatársa ajánlotta nekem a könyvbemutatóm napján. Elolvasta a Csillagomat, és úgy gondolta, ezek a könyvek engem is érdekelhetnek. Lefotóztam őket, aztán persze hoztam a formám, és véletlenül kitöröltem a képet. De az egyik kötetre emlékeztem. A zöld dervist megjegyeztem, mert a szúfizmusban még nem merültem el, viszont nem tévedett a könyvtáros, ez a téma nagyon is érdekelt. Szeretek a különböző filozófiákról olvasni, regény formájában meg még érdekesebbnek találom az ilyet (pl. DLM, A megváltás ára, vagy akár a Csillagom). Most nem a dervises kiadást, hanem ezt a lilát lehet beszerezni, de elvileg ugyanaz, hát megvettem és olvasni kezdtem. Elif Shafak: A ​szerelem 40 szabálya Kezdetben Ella története rettenetesen idegesített. Vele indult a könyv, emiatt első blikkre nem is értettem, hogy jön ez a Csillagomhoz. A dervis sokkal jobban érdekelt, és eleinte nagyon zavart, hogy ezzel az érdektelen nővel folyton megszakítják és húzzák az időt. Úgy érzetem, ez a történet Ella nyűglődése nélkül is megállná a

Avagy mit hozott ez az újabb év a Nap körül? Az átalakulás folyamatos. Néha egészen apró, néha világrengető. Tavaly a születésnapomon élesítettem az alkotói profilomat. Idén a születésnapomon kimondhatom, hogy nyáron kiadtunk egy könyvet. Ez a mozgalmas egy év sok új tapasztalatot szerzett számomra, új ismerősöket, új gondolkodnivalót, és sok minden átértékelődött bennem. Hogy ez hova vezet majd, nem tudom, én is kíváncsian várom. Majd pár év múlva visszalapozok ugyanide (is), hogy rámosolyoghassak az akkori cukin keresgélő önmagamra. :) Asztrozófia és asztrológia A kettő kombinációja megmutatta számomra, merre forduljak arccal. Elkezdtem őket tanulgatni, ami sok új felismerést hozott. Még nem minden tiszta, de ami egyértelmű, az nagyon is az. Az életfeladatom nagyon erős, hatalmas tobzódás van körülötte, és ha nem ezzel foglalkozom, az diszharmóniát okozhat bennem. Emellett már azt is értem, hogyan és miért viszonyulok a művészetekhez úgy, ahogy. Rengeteg a tűz bennem, és azt is megtanultam, mi a tűz szimbolikája. Most már azt is tudom, mi volt ez az élmény (szatori), és miért

A szerzői oldalamon már említettem, hogy csatlakoztam az ÍróTesók projekthez, mely során a szerzők egymást támogatják egy-egy hónapon keresztül. Az októberi írótesóm, Juhász Bálint, elküldte számomra a kisregényét, hogy elolvashassam. Innen is köszönöm! :) Mi az A kapu? Fantasy meseregény, amely kiragad a hétköznapokból, és egy olyan világba repít minket, ahol a szeretet és a kedvesség alapvető eleme a mindennapoknak. Boncor és Zorgó, két végzős pixin, tanulmányútra indul, ugyanis fontos küldetés vár rájuk. Épp ezért feladatul kapják, hogy ismerjék meg az embert, mert olyan változás fenyegeti a világot, amely csak az emberek együttműködésével megoldható. Boncor néha kicsit túlgondolja a dolgokat, Zorgó viszont jókedvével és humorával mindvégig támogatja. Nagyon tetszett a könyvben a varázspálca készülésének története, Boncorban ekkor önmagammal találkoztam, miközben Zorgóról a kiadómat képviselő barátnőm jutott eszembe. Mindemellett én is kaptam gondolkodni valót Bebétől, de a többi mesterük is tanít számunkra fontos bölcsességeket. A kedvenc helyszínem a

Korábban még nem jártam Könyvfesztiválon. Mindig úgy alakult, hogy csak Könyvhétre jutottam el. Ráadásul mindig csak megszeppent látogatóként. Ezúttal viszont... Nyáron szembe jött Julie V. Scott hirdetése, miszerint támogatni szeretné a magánkiadásos szerzőket azzal, hogy dedikáltathatják a standjánál a könyveiket. Persze amint megláttam a posztját, úrrá lett rajtam a szorongás és az imposztorszindróma, de lekaratéjjoztam őket, és most itt vagyok, túl az eseményen, egy kissé túlpörgetett idegrendszerrel, mégis sok-sok pozitív élménnyel gazdagabban. Nem könnyű ez az időszak most a könyvpiacnak itt a növekvő infláció és energiaárak árnyékában. Kultúrára óvatosabban költ az ember ilyenkor. De azért sokan kézbe vették és megcsodálták a Csillagomat. Julie és csapata pedig nagyon kedves, támogató és segítőkész volt mindvégig. Nagyon sokat kaptam tőlük, és nem csak azért, mert közülük is vásároltak és dedikáltattak , hanem mert egyszerűen nagyon jól éreztem magam velük. Julie nemcsak kézműves termékeket, hanem szuper közösséget hozott létre. Vasárnapra kaptam dedikálási

Szaszkó Gabriella regényeivel a sajátom kapcsán találkoztam először, ahogy korábban ebben bejegyzésben említettem is. Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvére is, főleg mert erősen olyan témákat boncolgat, amelyek engem is érdekelnek vagy érintenek. Zene, szorongás, reinkarnáció - mi sülhet ki ebből? Szaszkó Gabriella: Végtelen Bevallom - és ezzel lehet, hogy egyedül leszek az egész univerzumban - nekem valahogy a borító nem működik. Pedig számos olyan dolog van rajta, amit szeretek: kék, lila, zene, Hold és csillagok. A Midlife Crisis kötetek után ez valahogy mégsem hat számomra olyan lenyűgözőnek. De ez legyen a legnagyobb hibája, nem igazán számít, mert a tartalom sokkal fontosabb! A szorongás. Ez a szemét, ami számos dologban megakadályoz. Pl. a szorongás miatt nem énekelek. Hiába nem hallatszik a hangomon. Oké, a Gitármánia Tábor egy komolyabb közeg, értő közönség, ott ha rontasz, azt tényleg mindenki észreveszi - visszhangzik az elmémben megkérdőjelezhetetlenül. Hiába mondja utána a dobos barátnőm, aki mögöttem játszott, hogy olyan szép volt, ahogy a végén a kitartott hangnál

Több, mint tíz évig színjátszóztam, és egy évet jártam akkreditált színészképzésre is. Aztán rájöttem, hogy ez nem én vagyok. Valaki más álmát próbálom teljesíteni. Hiába állították, hogy tehetséges vagyok, hiába élvezet maga a játék, hiába flow a közös munka a társulattal, és hiába öröm a végén a taps, mégsem voltam vele boldog. Meg kellett hát keresnem e belém plántált program mögött saját magamat. De nem bánom, hogy tettem ezt a kis kitérőt. Erre volt dolgom, egyrészt mert a színjátszóról vannak a legjobb barátaim, másrészt a dráma-képzéseken tanultakat az írásnál is tudom hasznosítani.  Én ezt a módszert alkalmaztam a színházban és az írásnál is: ugyan nincs leírva a szövegkönyvben, de neked, mint színésznek, tudnod kell a szereplődről mindent, és ismerned kell a múltját, akár olyan részletekig is, hogy mi a kedvenc színe, vagy hogy milyen iskolába járt és milyen jegyei voltak. Nem kell ezeket senki orrára kötnöd, de otthon, a négy fal között, amikor a szövegkönyvet tanulod, és a rendező utasításai szerint megpróbálod megtalálni magadban a

Szeretitek a történelmet? Én nem. Illetve attól függ, hogyan van tálalva, mert sajnos többnyire csak pocsék töritanáraim voltak. Viszont Jodi Taylor stílusában egyenesen imádom. Ám Jodi Taylor főleg az angol, illetve a világtörténelemből merít. Viszont ha szeretnél visszautazni a mi magyar valóságunk múltjába, mindenképp szerezd be Kemendy Júlia Csenge Az ​időlátók balladája című könyvét! Éppen olvasnivalót keresgéltem magamnak, amikor a szerző ráérzett a dilemmámra, és rámírt, volna-e kedvem előolvasni a regényét. Bizony volt! Szóval miután megbeszéltük, ki hogy áll a saját könyvmegjelenítési projektjével, bele is vetettem magam az időlátók történetébe. Ez elsősorban egy tizenéveseknek szánt regény, hiszen a főszereplők is tinédzserek, és rengeteget olvashatunk az általános tini problémákról, nem feledve az első szerelem kérdéskörét, de nem emlékszem, olvastam-e már felnőtt fejjel olyan ifjúsági regényt, amit ennyire, de ennyire élveztem! Nagyon kevés könyv akad, amely már az első oldalon megragadja a figyelmemet, de ez olyan. Már a prológus is odaszögezett a Kindle

Az az igazság, hogy ritkán olvasok rövid történeteket. A mesék és novellák általában nem az én világom, kivéve, ha esetleg valamilyen kiegészítő történetről van szó, mint pl. a St. Mary-krónikák. De legjobban a regényeket szeretem, mert sokszor szükségem van legalább 20-30 (vagy akár 50-100) oldalra (is), hogy belerázódjak egy történetbe. Nagyon kíváncsi voltam viszont a Csodák tavára, amelyben Tokody Klára balatoni mondákat és legendákat dolgoz fel, mert nagyon szeretem a Balatont és a környékét. Utazókönyvként került hozzám ez a Balaton-színű kötet, és a gyönyörű, különleges illusztrációk azonnal megragadták a figyelmemet. A könyv első fele inkább a meseszerű történeteket tartalmazta tündérekkel, óriásokkal, királylányokkal, a második fele már egyre inkább történelmi legendákból merített. Ezek a történetek, főleg az utóbbiak, megragadták és lekötötték az én csapongó figyelmemet is. El is képzeltem, hogyan lenne a legideálisabb mindezt olvasni (amire persze jelenleg se időm se pénzem, de álmodozni azért lehet :) ): Először is foglalj szállást egy hétre valahol a

Nem mondom, hogy szerencsés ez a megnevezés. Persze erre a könyv maga is kitér, de azt hiszem, sok előítéletet szülhet ez a kifejezés. Szuperintelligens. Mint valami szupererő. Milyen nagyképű dolog már, hogy a kezembe veszek egy ilyen című könyvet! Ráadásul én, aki folyamatosan érzi a korlátait! Minden vagyok, csak nem szuper. Na meg a könyvből is kiderül, hogy kell hozzá egy úgynevezett mérleg, amit csak bizonyos szakemberek végezhetnek el, és csak ezek után lehet valakire azt mondani, hogy ebbe a csoportba tartozik. Ezen a ponton lehet csak igazán belecsömörödni a kételyekbe. Mégis, a könyvet olvasva folyamatosan a saját múltammal és jelenemmel találkoztam, plusz néhány ismerősöm, többek között Oroszlán is eszembe jutott. Én mindig is azt mondtam, hogy másképp van összehuzalozva az agyam. És végül is igaz - akár a szuperérzékenységről, akár a szuperintelligenciáról van szó - másképp működünk, mint mások. Nagyon másképp. Évekig próbáltam mindezt megváltoztatni, de folyton kudarcot vallottam. Hatalmas erőfeszítés és zsákutca. Úgyhogy - tetszik, nem tetszik - maradok csodabogár. Jeanne

Amikor néhány hónapja megláttam a molyos hirdetések között A megváltás ára című kötetet, azonnal felkeltette az érdeklődésemet, mivel magam is írtam egyfajta spirituális filozófiák ihlette történetet, ezért kifejezetten kíváncsi lettem, más miféle módon közelít meg egy hasonló témát. Szóval nagyon megörültem, amikor a szerző utazókönyvként útjára bocsátotta a kötetet, és azonnal jelentkeztem is rá. Habár, mivel nem olvastam A ​Mester és Margaritát (mert bár sokszor motoszkált a fejemben, hogy kéne, valahogy mindig elkerültük egymást), kicsit aggódtam, hogy nem fogom érteni, vagy egyszerűen csak nem köt le, de semmi ilyesmi nem történt. Az elején kicsit lassan hangolódtam rá, mert a kezdeti abszurditás leheletnyit egy olyan könyv hangulatát idézte, amivel negyedik nekifutásra sem sikerült megbirkóznom. De Nandagópa szerencsére kevésbé csűrt-csavaros mondatokkal, hétköznapi olvasó számára is könnyen emészthető nyelven mesél. Itt-ott számomra kissé sok volt, amikor egy-egy jellemzésnél fél oldalon át ecsetelte, amit el lehetett volna intézni két mondatban is, de ez ízlés