fbpx

Vigyázz! Kész! Posztolj! – Szeretem magamban…

Állati nehéz most erről írni. Ilyenkor, amikor mélyen hallgatok a blogon, általában valamiféle hullámvölgyből próbálok kikecmeregni. Sűrű önismereti utazáson veszek részt, ahol gyakran jönnek elő nehéz dolgok. Elvonulok, befelé figyelek, reagálok önmagamra, tanulok, javulni próbálok, és a boldogság egy újabb szintjét megtanulni, megismerni, megtapasztalni. Szóval nehéz most összeszedni, mit szeretek magamban, de megpróbálom... :) Odafigyelek, hogy amikor dühös vagyok, ne beszéljek indulatból. Annak sosincs jó vége. Kell egy kis elvonulás, míg lecsengenek az érzelmek, és utána általában higgadtan meg tudom beszélni a dolgokat. Ezt pl. szeretem magamban. De ezt meg kellett tanulnom. Szeretem a hajamat is. Hosszú, fényes, selymes, és nagyon jól áll neki a hennavörös. Szeretem az alakomat is, amikor épp husibb időszakom van, akkor is íves, nőies. :) Szeretem, hogy fiatalabbnak néznek, mint amennyi vagyok. Sok minden érdekel. Ez néha hátrány is, mert az egyikért cserébe hanyagolni kell a másikat. De tény, hogy ennek köszönhetően sosem unatkozom. És semmiképp sem szeretnék "együgyűvé" válni,

A Vigyázz! Kész! Posztolj! közösség karácsonya

Csatlakoztam a VKP karácsonyi játékához is. Azok, akik részt szoktak venni ezen a közösségi posztolós játékon, jelentkezhettek a karácsonyi ajándékozásra, ahol a szervező Szilvi kisorsolja, ki kit ajándékoz... így jutott nekem Petra, engem pedig Ági lepett meg. :) Cicaságok a Mátrából Imádom a macskákat, a bordót meg a feketét is, és a rusztikus dolgokat. Nagyon örülök, hogy ő húzott engem. Szeretem a blogját és az élethez való hozzáállását, pozitív kisugárzását is. :) Sajnos a fülem nem igazán bírja a fülbevalókat, de itt lesznek (a Fali Káoszon) velem a cicusok, hogy emlékeztessenek Ági kedvességére! :) Köszönöm, Ági! A jókívánságokat is! ♥ A többiek ajándékai: //

Vigyázz! Kész! Posztolj! – Karácsonyi reklámok

Nem nézek tévét, így reklámokkal is csak nagyon ritkán találkozom, ezért e poszt megírásához kellett egy kis kutatómunkát végeznem. Az eredmény... :) Akármi is történik ebben a reklámban, a vörös haj mindent visz! :D ♥ Habár egy ilyen távcsőtől ne várjunk ekkora felbontást :P nagyon kedves és aranyos ez a reklám. ♥ "I'll never smell the ocean breeze I'll never climb the highest trees I'll never feel the burning sun I'll never meet my chosen one... in my house" Ayreon - My House On Mars jutott eszembe Aaaah, wow! Egy igazi steampunk időgép! ♥ Baromi jófej a család :D Cicaaaa! SOK cica! ♥ Na igen. Ezt abszolút átérzem. Valami ilyesmi történik velem is a konyhában. Minden egyes alkalommal. :D Ifftenem az a kutyi... nem lehet rá haragudni! ♥ És a dal is nagyon tetszik, ami alatta szól. Lehetett "hangot adakozni" a dal feldolgozásához. :D A többiek kedvenc karácsonyi reklámjai: //

Vigyázz! Kész! Posztolj! – Karácsonyi rock-dallamok

A Vigyázz! Kész! Posztolj! kezdeményezés karácsonyi kiadásának egy bejegyzését olvashatjátok. Ma minden résztvevő megosztja veletek kedvenc karácsonyi zenéit. Nem vagyok egy nagy karácsonyi-zene rajongó. Ahogy Oroszlán sem. Emlékszem, még kapcsolatunk hajnalán panaszkodott, hogy minden karácsonykor el kell viselnie a Let It Snow jellegű sztenderdeket (ó te szegény!), én meg rákontráztam: Bocs! Nekem a TNT féle Fehér Karácsony jutott. Nyertem! :P Arra már nem emlékszem, hogyan, de egyszer valamikor évekkel ezelőtt rábukkantam a Trans-Siberian Orchestra féle Carol of the Bells feldolgozásra (talán úgy, hogy épp carol-of-bells feldolgozásokat kerestem), és teljesen beszippantott ez a világ. Kellően hideg, mint a hófúvás - hallgatása közben szinte látom, ahogy képződik a jégvirág az ablakon - és kellően magasztos, mint maga az ünnep. A gitár és a dob hatalmas energiát ad hozzá (mint minden rock zenéhez), hogy igazán magával ragadó legyen. Így hát nálunk leginkább a Trans-Siberian Orchestra jelenti a karácsonyi zenét. De felvettem a listára a Marillion féle, pár éve megjelent The Carol of The

Vigyázz! Kész! Posztolj! – A nélkülözhetetlen eszköz télen

A Vigyázz! Kész! Posztolj! kezdeményezés karácsonyi kiadásának egy bejegyzését olvashatjátok. Mindenki épp arról ír, mi az a kiegészítő, ami számára elengedhetetlen télen, ami nélkül nem tud élni... Rövid leszek, mert jelenleg nekem ez az olajradiátor. Ő az én Haverom. Két Haverom is van. Az egyik az ágy mellett, a másik az íróasztal alatt. Este, lefekvéshez készülődve az ágy melletti Haver melózik reggelig, nap közben pedig az én munkámhoz adagolja a forró munkakedvet az asztal alatti Haver, melengetve a lábamat és kezemet. Szeretem a telet, de nem szeretek fázni. Itt hideg van. Legalábbis nekem. Amikor nekem már jó, a többiek már izzadnak. Ráadásul a miénk a tetőtér, ami nem arról híres, hogy jól szigetel. Így ha épp nem megy a központi fűtés, hamar kihűlnek a fenti szobák. Olyankor a Haver is kevés, de a semminél pont egy havernyivel több. És mi nélkülözhetetlen a többieknek télen? //

Vigyázz! Kész! Posztolj! – A karácsonyi kívánság

A Vigyázz! Kész! Posztolj! kezdeményezés karácsonyi kiadásának egy bejegyzését olvashatjátok. Mindenki épp arról ír, mit szeretne karácsonyra. Ez lehet valós kívánság, vagy képzeletbeli, mint a világbéke. De bizonyára mindenkinek van valami, amit szeretne... Kedves Jézuska, én most időt szeretnék! Tudjátok, a programozás alapjáraton egy kreatív, alkotó folyamat. Létrehozni egy szoftvert, ami szép is, egy weboldalt, ami felhasználóbarát - ez mind-mind izgalmas feladat. Azért kezdtem el programozni tanulni, hogy ilyeneket készíthessek. Tulajdonképpen nem keresünk olyan rosszul, de úgy érezzük Oroszlánnal, a céljainkhoz szükségünk van még valami pluszra. Régóta álmodozom róla, hogy pl. vállalkozóként megvalósítom az elképzeléseimet, meg persze a megrendelő elképzeléseit is. Munkába állásom előtt/közben néha elvállaltam ismerősöknek ilyesmit gyakorlásként, és épp ezért akartam megtanulni a szakmát, hogy profibban tudjam kivitelezni a megrendeléseket. Most már egy ideje úgy voltam vele, hogy bőven elég nekem a meló napi 8 órában, nincs energiám többre. De közben többen jelezték, hogy

Vigyázz! Kész! Posztolj! – Függésben

Újra bekapcsolódtam a VKP-ba. Igaz, most egy kissé alkotói válságban szenvedek. Sok mindent mondanék, de nagyon nehézkes a megfogalmazás. Amit írok, nem tetszik, hiába fontosa téma. Olyan nyögvenyelős az egész. Most ez egy ilyen időszak. :) Ráadásul most egy új kezdeményezés lépett érvénybe a VKP-n belül, minden hónapban van egy, A Hónap Bloggere, ő választja ki az adott témát. Most Ágihanna dobta fel a következőt: Függőség. Egészen pontosan: "Sziasztok, XY vagyok, ... függő!" - Mire vagyok ráfüggve? Az internet Ciki. Bár a munkához elengedhetetlen, de munkaidőn kívül is sokat csüngök rajta. Szeretek blogokat olvasni, webes magazinokat, tematikus csoportokban kérdezni vagy válaszolni, informálódni, barátokkal csevegni - és akkor még nem is írtam egy sort sem a blogba. Az külön órák, hiszen nem öt perc összedobni egy bejegyzést. Még akkor sem, ha vérszemet kap az ember, és csak ömlik a szó. A könyvek Könyvgyűjtő vagyok. Most is rendelést várok. Nem mintha nem lennének olvasatlan könyveim, de most valahogy valami könnyedebbre vágyom. Nincs kedvem scifihez vagy

Vigyázz! Kész! Posztolj! – Tiszta udvar, rendes ház

Vannak, akiknek nem erősségük a házimunka, és vannak, akik meg túltolják. Van, akinél mindig steril rendnek kell lenni, és nagyság sorrendben kell a távirányítóknak sorakozniuk a dohányzóasztalon, és van, akinél ahogy esik, úgy puffan. Ezeket örökölhetik is gyermekeik, vagy lehetnek szüleik szöges ellentéte is. Nekünk inkább nem erősségünk. Ezért is jelentkeztem anno Barátnőm ajánlására a FlyLadyre. De ami nálunk biztosan bevált, az a feladatmegosztás. Amíg én kipucolom a fürdőt, addig te összeporszívózol. Én főzök, te mosogatsz. Úgy vettem észre, nálunk ez a leghatékonyabb. Mindenkinek megvan a felelősségi köre, és ha az egyik csinálja, a másik sem maradhat le. De sosincs múzeumi rend. Anyu mindig azt mondta, hogy ahol élet van, ott egyszerűen nem lehet (tartós) patika rend. Biztos, hogy ha felmosol, a következő fél órában valaki végigcsattog a sáros cipőjével, vagy kilöttyinti a szörpöt. Ha elmosogatsz, valaki megéhezik, és generál egy újabb adag mosatlant. A saját nehézségeimre pedig azt ígérte, hogy ha gyermekem lesz, meg fog jönni a belső kényszer is, nem fogom külső elvárásnak

Megvalósítás alatt

Előzmények: megvalositas.blog.hu

Megjelent az első könyvem!

Lione Stanislav: Csillagom
A részletekért kattints a képre!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a blogomat!


Légyszi

Ha idézel tőlem, vagy saját képet vinnél, kérlek, nevezd meg a blogomat, és linkelj a blogomra, köszönöm!