A lemondás nehéz. De gyakran hasznos a régit, ami nem vált be, elengedni, hogy valami új érkezhessen annak helyére. Egyfajta bátorság is a lemondás. A komfortzóna elhagyása letenni valamit, ami már nem használ. Ráadásul biztosan érkezik olyan dolog, ami szinte azonnal betölti az “űrt”.

A hajamat egyelőre még nem adom 😉

Például:

Több mint fél éve mondtam le a “kényelmes” alkalmazotti létről, hogy új lehetőségeket engedjek a helyére. Egyszerűen ez a legjobb módja annak, hogy az ember egy kis pénzkereset mellett időt tudjon szakítani a tanulásra, fejlődésre, rekreációra is, beoszthassa az idejét, hogy ne kelljen örökkön-örökké rohanni, hanem kényelmesen át lehessen kelni a zebrán, és maga döntsön arról, milyen öngondoskodási formát választ, mennyit tesz félre a jövőjére.

Férjem is otthagyta az állását nyár végén. Elérte a szakmájában a plafont, miközben szörnyen unta az egészet, mindig ugyanazokat a köröket futotta eredménytelenül. Kezdett már belebetegedni. Most átképzi magát egy intenzív programozói tanfolyamon, ami bár nem könnyű, de nagyon élvezi, hogy végre gondolkodhat, és hosszas küzdés után sikerélményei vannak. ❤

A cukorról is lemondtam egészségügyi okokból, és fokozatosan vezetem ki a fehér lisztes, cukros, gyorsan felszívódó szénhidrátokat a táplálkozásomból. Most ismerkedős, tapasztalatszerzős időszak van, hogy mire lesz saját konyhám, tudjam és ismerjem, mit szabad, honnan lehet beszerezni, és hogyan érdemes felhasználni. Ez most végleges, nem csak egyszerű döntés, mint anno a candida-diéta esetében, hanem muszáj. Nem könnyű. A méz fáj a legjobban. Mert egyszerre finom és egészséges (ha nincs az embernek csökkent glükóztoleranciája). Néha nagyon élvezem a gyűjtögetést, olykor viszont egy-egy percre elkeseredek, és selejtesnek érzem magam (semmi ruha, semmi cipő nem jó rám, és semmit sem ehetek). De bízom benne, hogy hamarosan ki fog egyenlítődni a dolog, és természetessé válik majd.

Szerencsére ebben több blog és weboldal tud a segítségemre lenni, mint például a 160 gramm, a Diéták & Álmok és a The Puur. (Ne aggódjatok, nem vagyok öngyógyító, ha minden leletem összegyűlt, meglátogatom a megfelelő szakembereket a diagnózis és gyógymód összeállítása érdekében. 😉 )

Továbbá, ha minden jól megy, néhány hónap múlva lehetőségünk lesz lemondani a jelenlegi “kényelmes” lakhatásunkról is (lesz konyhám, juhéj!), hogy egy lépéssel a függetlenség felé közelítsünk, mert úgy tűnik, az én egészségemre a nagycsaládos együttlakás ment rá, kevésbé egyértelmű módon… Magamnak való macska vagyok, aki a saját szabályai szerint szeret élni, így a falka-mód nemgyerebe. 🙂

A jóga és a meditáció segített elengedni a görcsös ragaszkodást az eredeti tervhez, miszerint “nekünk idén gyerekünk lesz“. Már nem bánom, hogy így alakult, feldolgoztam a veszteséget. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen lemondtam róla. Azt sem, hogy nem érzek irigységet, ha valaki (főleg, ha nálam fiatalabb) várandós lesz. Örülök majd, ha nekem is sikerül, de tudom, hogy akkor is képes vagyok boldog lenni, ha soha nem jön össze. Van bőven teendő, felfedezni való a világban és önmagunkban is.

Ja és bár “kezdőként” alacsonyabb órabérben dolgozom az “új szakmámban”, mint a profibbak, nemet mondok az olyan győzködésekre, ahol még ennél is alacsonyabbat akarnak adni. Nem úgy megy az, még akkor sem, ha hót kezdő az ember, hogy “csináld meg nekem semennyiért, cserébe kirakjuk a neved a láblécbe“. Több a munka annál, minthogy ez megérje. Reklám nélkül is megtalálnak a melók. Mi lesz, ha majd hirdetem is magam? 😀

Van valami, amiről lemondtál idén? Vagy van valami, amiről le fogsz mondani a közeljövőben? Mi az, amit helyette szeretnél beengedni az életedbe?