fbpx

Nehezen nyomtam meg a közzététel gombot. De arra gondolva, mennyi szenvedésről nem tudunk, és talán egy kicsit hozzájárulhatok ahhoz én is, hogy kilépjen a tabuk ködéből a téma… Mert ez nagyon-nagyon fontos! Nagyon!

Van, aki (még) nem nőként szenvedi el azt, amiről Ágoston László beszél (köszönöm), és van, akinek a gyerekkori abúzus “lájtosabb” formáiban volt csak része. De már ez is épp elég ahhoz, hogy depresszióssá váljon, szorongóvá, és később még hosszú évekig gyűlölje nőiességét, ezzel esetleg fájdalmas egészségügyi következményeket generálva magának.

Furcsa, hogy ilyenkor a nő szégyelli magát helyettük.

Legtöbben nem kiáltják ki a nagyvilágba az elkövető nevét, nem akarnak botrányt. Kérlek, tartsátok ezt tiszteletben! Gyakorlatilag senkinek sincs oka aggódni. Aki nem tett semmit, annak tiszta a lelkiismerete. Aki meg tett, annak (ha hihetünk benne) úgyis el kell majd számolnia ezzel, ha eljön az ideje. Legtöbben nem akarják, nem merik bemocskolni az elkövető(k) hírnevét, és az főleg nem céljuk, hogy az elkövető mocskolódjon az áldozat miatt, az áldozaton. Legtöbben nem akarnak szégyenfalként működni, nem akarnak másokat sem önjelölt igazságosztóként látni a múltjukkal kapcsolatban, és egyáltalán nem akarják újra feltépni a sebeket. Egyszerűen csak élni akarnak, boldogan, nyugodtan, szeretetben. – Szégyen, hogy az áldozatnak kell rettegnie a megbélyegzéstől, hogy az emberi érzékenység és az igazságszolgáltatás nincs azon a szinten, hogy elhiggye, hogy ez megtörténhet, és megvédje az áldozatokat, együtt érezzen velük, segítse őket.

Előfordulhat, hogy ezekre az esetekre évekig nem is emlékeznek.

Csak azt érzik, hogy nem találják a helyüket a világban. De ha emlékeznek se kötik össze a helyzetüket az esettel, mert azt mélyen elnyomták magukban. Nem merik felhozni, mert aggódnak, hogy “rég volt, talán igaz sem volt”. Talán nem is tudatosul, hogy az az volt. Visszahúzódnak és menekülnek a szexuális érintkezések elől, bűntudattal élnek saját vágyaik és élvezeteik miatt, vagy épp elégtételként hajszolják az élvezeteket, a pillanatnyi kielégülést, netán szállnak virágról virágra. Aztán előkúszhatnak a rejtett emlékek a tudatalattiból, akár egy mély beszélgetés vagy pszichoterápia alatt. Talán az idő maga meghatározhatatlan, de a szituáció, az elkövető és a kiszolgáltatottság bénító érzése halálbiztos.

Mit érez akkor az áldozat?

Ilyenkor (ha gyermek) talán ösztönösen érzi, (ha felnőtt) pontosan tudja, hogy alapjáraton ennek az érintésnek, cselekménynek meleg, bizsergető, boldogsághormonokat felszabadító élménynek, érzésnek kellene lennie. Mégis az érintés hatására sűrű feketeség árad szét a szívben, megbénítja az agyat, lakatot tesz a szájra, gombócot a torokba, tüdőbe, gyomorba, kővé dermeszti a női szerveket, és csak egyetlen távoli gyertya pislákol: legyenmárvége-legyenmárvége, mert egyszer nyilván abbahagyja. Hülyeség (később) megkérdezni, hogy az áldozat miért nem kiabált, miért nem harcolt, miért nem menekült el…

Léteznek angyalok!

Vannak segítők. Sőt! Vannak férfiak, akik nem ijednek meg a múlt lenyomataitól, megértéssel, türelemmel, tisztelettel, empátiával fordulnak az áldozat felé, így segítenek neki kijutni abból a szörnyű pokolból, melyről azt hitte, saját maga okozta az egészet. Hiszen (még) ő (is) magát hibáztatja. Pedig nem tudhatjuk, honnan leselkedik ránk a veszély. Olykor a legmegnyerőbb, legszimpatikusabb emberek képesek a legszörnyűbb tettekre. Olyan nehéz ilyenkor bárkiben is megbízni. De talán mégis megéri…

Ez csak egyetlen vázlat a sok-sok ezerből, amely előfordulhat. De hiszem, hogy aki megtalálja a megfelelő segítséget, és visszanyeri a bizalmát, annak előbb-utóbb eljön az az idő, amikor végre kimondhatja azt: szabad vagyok.

Kívánom minden sorstársnak, hogy találják meg a szörnyűségekből kivezető utat, a segítséget, a lelki békét, az egyensúlyt, a szabadságot! Nem vagy egyedül!

Kattints a pontosabb információkért, a bántalmazás jeleiért, a megelőzésért, kétségeid eloszlatásáért, és hogy könnyebben bele tudd képzelni magad az áldozat helyzetébe:

2017-lili

Kép: liliesabatorsag.com

Hozzászólások

  1. Ez annyira igaz. Köszönöm, hogy megírtad!
    Valóban beszélni kell róla, fel kell vállalni ezt a durva témát online is, de legeslegfőképp a mindennapi valós életben, hogy az ilyen fájdalmas titkokat őrizgetők könnyebben elérhessék a megfelelő embereket. Nagyon nehéz kitapogatni, kiben érdemes megbízni, kitől érdemes segítséget kérni, de akármilyen fájdalmas is a gyógyulás, érdemes belevágni, mert nem mindegy, hogy egy rövid ideig szenved az ember vagy egész életén keresztül!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

 

Megvalósítás alatt

Előzmények: megvalositas.blog.hu

Megjelent az első könyvem!

Lione Stanislav: Csillagom
A részletekért kattints a képre!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a blogomat!


Légyszi

Ha idézel tőlem, vagy saját képet vinnél, kérlek, nevezd meg a blogomat, és linkelj a blogomra, köszönöm!