A második felmondás

Érezted már úgy, hogy tulajdonképpen nincs panaszkodni valód? Más 12 órákat áll egy pultban, és napi háromszor tíz perc pisi/kajaszünete van. Ehhez képest én csak átcammogok az egyik szobából a másikba, egy skype meetingen beszámolok arról, mit csináltam tegnap, akkor wc-zek és eszem, amikor akarok. Ez a legcsaládbarátabb munkahely vállalható (bár nem versenyképes) fizetéssel. De valami mégis hibádzik…

Rájöttem, hogy egy helyben toporgok.

Nem várhatok arra örökké, hogy majd a szülés megsegít. Mert a gyermekáldás nem feltétlenül akkor jön, amikor akarjuk. Nem szabad a saját rossz érzésünk elnyomására felhasználni a szülést. Nem arra való. Nem sült galamb az, hogy berepüljön a számba.

Mindemellett a technológia elszáguldott mellettem, és most röhögve integet vissza a távolból. Minden, amit ma egy webesnek tudnia kellene, számomra új és idegen, a tudásom legalább 5 évvel le van maradva a mai trendtől. Amit sürgősen pótolni kell.

Így hát eljött életem második felmondása. Az elsőről itt olvashattok. Arról írok benne, milyen vegyes érzelmekkel jár egy felmondás, amikor mész egy helyről, és érkezel egy másikra.

A mostani felmondásom is hasonló, de mégis más. Sőt egészen más. Mert most egészen másra mondtam igent. Nem egy másik helyre, hanem…

Önmagamra mondtam igent.

Én leszek a saját főnököm. Innentől magamnak kell elszámolnom. Magam támasztom az elvárásokat: én szabom meg, mennyit dolgozok, kinek, és ez által mennyi lesz a fizetésem. Én határozom meg a célokat, milyen projektekben veszek részt, azokra mennyi időt szánok, mennyit tanulok, és mennyit foglalkozom azzal, amit én magam szeretnék létrehozni. Olyasmit, ami még nincs, legalábbis abban a formában, ahogy én szeretném megvalósítani.

Végiggondoltam, miért is lettem programozó, mit szerettem benne, és mi vezetett oda, hogy herótom legyen tőle. Olyan régóta álmodozom saját szoftverekről.  Először pszichológushoz kezdtem járni, mert depressziós tüneteket véltem felfedezni magamon, és bekapcsolt a vészjelző. Majd felkerestem egy coach-ot is, mert főállás mellett valahogy nem akart összejönni a tanulás/fejlesztés. Ez a két “terápia” pedig olyan kreatív energiákat szabadított fel bennem, hogy seperc alatt üzleti tervünk lett, ötleteink, stb-stb.

Miért ne most? A jelenlegi élethelyzetünk a legalkalmasabb rá…

Tehát úgy döntöttem, kipróbálom, milyen az, ha én vagyok a saját főnököm. Semmi értelme nincs tovább halogatnom ezt a lépést, és nyalogatni a sebeimet, hogy “körülöttem mindenki babázik, csak én nem”. Tulajdonképpen semmit nem veszíthetek. Csakis nyerhetek. Például piacképes szaktudást… újra.

Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban

U.I.: Aztán ha béta-tesztelőkre lesz szükségem… vállaljátok? 😉

Hasonló bejegyzések

4 hozzászólás a “A második felmondás” bejegyzéshez

  1. Jaj, nagyon drukkolok! És gratulálok, hogy meghoztad ezt a lépést! Látok mást is sajnos, aki vár,hogy jöjjön a baba és mehessen végre szabadságra… de a baba nem jön, és ő nem érzi már igazán jól magát a munkahelyén. Mindent bele! 🙂 Amennyire tudok, szívesen segítek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

code