fbpx

Az egyik csoportban elharapózott egy vita. Ennek kapcsán merült fel bennem néhány gondolat. A vitát pedig az agykontroll robbantotta ki, egy ártatlan kérdés, hogy valakinek bevált-e.

Manapság sokféle vallásból, illetve nem vallásos módszerből választhat magának az ember. Szerencsénk van, hogy nincs törvényileg szabályozva, hogy ebben KELL hinnünk, és ha nem így teszünk, jaj nekünk. Szerintem ez nagyszerű! Miért? Egyszerűen azért, mert nem vagyunk egyformák, emiatt nem biztos, hogy ugyanaz a példázat, magyarázat, gyakorlat lendít át mindenkit a problémáin, és segíti a fejlődését, lelki nyugalmát.

Pedig némelyik vallás azt állítja magáról, hogy ő az egyetlen, pozitív, igaz hit – minden más az “alvilág”, a “gonosz” szüleménye. Ami szerintem nagyon káros kijelentés. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan lehetne, hogy a más vallásban hívők rosszabbak lennének csak amiatt, hogy “másban” hisznek. Amikor hittanra jártam, gyerekként, már akkor úgy éreztem, hogy ez így ebben a formában nem lehet igaz. Nem igazságos, ha emiatt “pokolra jut” a kínai, az indiai, az afrikai, a zsidó vagy az arab. Ők is ugyanolyan emberek, mint mi, ugyanúgy boldogok akarnak lenni, szeretnek, csalódnak, nevetnek, sírnak, élnek és meghalnak. Ezért (is) kezdtem el más vallások, ezoterikus irányzatok iránt érdeklődni, hogy megértsem, mi az, amitől ennyire tiltanak.

Azt találtam, hogy igazából nincs jó vagy rossz út. Ha lehámozzuk a körítéseket, mind a szeretetre, megértésre és elfogadásra tanít. Amíg nem ártunk vele másoknak, és az oktatók/vezetők/akárkik akármilyen képzésen/közösségben nem ártanak nekünk, nem hangolnak családunk és barátaink ellen, addig minden módszer/vallás nagyszerű, amitől úgy érezzük, hogy segít, és jobbak, sikeresebbek, boldogabbak leszünk általa.

2016-allisone

De fontos!

Ha úgy érzed, csatlakoznál valamiféle vallási csoporthoz, vagy elvégeznél egy (ezoterikus) tanfolyamot, az alábbiakat tartsd szem előtt:

– Nem mindenki szent. Minden csoportban akadhatnak olyanok, akik a saját gyengeségeiket vagy hatalomvágyukat próbálják palástolni erős “hitük” hangoztatásával. Ne azonosítsd ezeket az embereket magával a vallással, a hittel, a tevékenységgel.

– Soha ne a félelem, a fájdalom vagy a bűntudat motiváljon az utad megtalálásában. Megvan a veszélye, hogy ilyenkor a megnyugvás reményében könnyen befolyásolhatóvá válsz, és olyan szektába keveredsz, melyet nem a jó szándék vezérel.

– Fontos, hogy felismerd, hol a határ! Nagyszerű érzés együtt fejlődni kisebb/nagyobb csoportban, de semmiképp ne hagyd, hogy függővé tegyenek maguktól. Ne engedd, hogy jobban beleavatkozzanak az életedbe, mint kellene, mert rossz vége lehet!

Nem a szertartás teszi a hitet; nem a ruha, a kellékek és a betanult imák, hanem a szeretet, a megértés és az elfogadás. Ne azért hajolj meg egy szobor előtt, akassz a nyakadba keresztet, vagy tekerj magadra kendőt, hogy másoknak imponálj, hanem mert úgy érzed, ezzel őszinte vagy önmagadhoz.

Ne téríts! Kevés annál idegesítőbb van, mikor (kéretlenül és erőszakosan) meg akarnak győzni valakit arról, hogy ez az egyetlen igaz út. Nem biztos, hogy a másiknak ugyanarra van szüksége, mint neked.

– Nem garantált, hogy neked is beválik. Nyilván nem tudhatod előre, hogy beleférnek-e az énképedbe vagy a világnézetedbe az adott gyülekezet vagy tanfolyam egyes nézetei, módszerei; van, ami menet közben derül ki. Ismerd fel, ha inkább teher a számodra, ha nem tesz boldoggá, és ne félj nemet mondani!

– Végül pedig tartsd tiszteletben azok döntését, akik más úton járnak – beszélgetni (sőt vitázni is) lehet, de vigyázzunk egymás érzéseire… 🙂 ♥

Szerintem. 🙂

Kép és idézet: Orphaned Land – All Is One

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

 

Megvalósítás alatt

Előzmények: megvalositas.blog.hu

Megjelent az első könyvem!

Lione Stanislav: Csillagom
A részletekért kattints a képre!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a blogomat!


Légyszi

Ha idézel tőlem, vagy saját képet vinnél, kérlek, nevezd meg a blogomat, és linkelj a blogomra, köszönöm!