Sokáig nem éreztem arra késztetést, hogy megtanuljak vezetni. A motorozás még csak-csak érdekelt, mert mennyivel könnyebb lenne úgy elintézni 1-2 dolgot, hogy csak felpattanok a robogóra és átzötyögök. Bár vannak autók, főleg a japánok között, melyeket megcsodálok, maga az autózás soha nem vonzott. Sőt, félek féltem kezelni a kocsit!

Most mégis itt vagyok, beiratkoztam az egyik kerületi suliba még februárban. Márciusban elkezdődött a kresz, minden hétvégén, mindkét nap, délelőtt. Egy idősebb, de annál aranyosabb hölgy tartotta. Jól magyarázott, logikusan, nem volt nehéz így megtanulni az anyagot. Húsvét vasárnap még csokikát is osztogatott. 🙂

Április közepére kaptunk kresz-vizsga időpontot, de előtte 10 órás gyakorlást az online felületen. Ez szintén nagyon hasznos, hiszen élesben is sok ismerős kérdéssel találkoztam újra. Természetesen azért volt olyan is, ami csőbe húzott. Remegő kézzel tappogtam az érintőképernyőn, de meglett, az a lényeg.

Kaptunk egy estényi elsősegély képzést is, mely erősen hó végére sikeredett, így a képzésen felül már nem volt pénzem a tananyagra. Ezt később pótoltam be. Most már csak a tanulásra kéne valahol időt találni.

Majd május első felében megkezdődtek a vezetésórák. Szerintem jó oktatót kaptam, szüleim korú, lelkiismeretes ember, humoros is – bár valami jelzőt azért hozzáfűznék a humorához, de erre szerintem még nem talált ki semmi szót az emberiség. 😀 Mindenesetre igazán elismerésem, hogy ez az ember naphosszat (reggel 9-től este 9-ig) türelmes a hasonló zöldfülűekkel, mint én.

Szóval… rajtam kívül nincs semmilyen probléma ezzel az egész vezetés dologgal kapcsolatban. Nekem viszont még helyre kell tennem magamban pár dolgot. Nem vagyok már 18 éves, így nyilván nem megy azonnal úgy, mint a karikacsapás. Mégis türelmetlen vagyok magammal. Aztán meg mivel régóta nem gondoltam rá, hogy én valaha vezetni fogok tanulni (ennek is több oka van), valahogy kilóg az énképemből a dolog. 152 cm, napszemüveg, babaarc, ül egy random autóban, és elvezeti A-ból B-be. Még álmomban se történt eddig ilyesmi (most már igen, de akkor is rettegtem). Most meg a valóságban ezzel birkózom. Leterhelő, stresszes, rengeteg időt vesz el, és nagyon szeretném már ezt az egészet a hátam mögött tudni. Pénzügyileg is. De amíg stresszelek, addig bénázok, amíg meg bénázok, addig… hogy vizsgázom le? Több hónap után is rejtély számomra, hogy képesek egyesek ennyi felé figyelni egyszerre. Nem igaz, hogy női képesség a multitask! Vagy én nem vagyok nő. 😀

Persze, tudom, hogy hasznos lesz, nagyobb szabadságot fog adni, egyszerűbb lesz így a gyerekekkel is, mint a buszon, később meg fogom szokni, és automatikussá fog válni stb-stb.. Szóval jelentkeztem vizsgára, mely szeptember végén esedékes. Mi is a legrosszabb eset? Nekik meglesz a kvóta (ugyan, hogy gondolhatsz ilyesmit!), meg se kell erőltetniük magukat, nekem meg lesz tapasztalatom arról, hogyan is néz ki egy ilyen vizsga. (Sőt, annyira tetszik, hogy jövök még! 😀 ) De azért nyilván az lenne a legjobb, ha elsőre sikerülne. Már csak az anyagiak miatt is. Azt hiszem, ha sikerül, akárhanyadjára is, az egy amolyan második szülinap lesz, vagy valami egyéb, de isteni csoda számba fog menni, és nagy bulit kell csapni!

Ráadásul a vezetés hizlal, mert kell valami jutalomfalat (hogy az aktuális órát túléltem, és mások is) – alkoholtartalmú üdítőital, túrórudi, vagy egyéb mesterséges boldogság…  😀

Ó, kérlek, szorítsatok nekem! Szóljatok egy jó szót értem a Jóistennél, vagy az Univerzumnál, vagy csak gondoljatok rám pozitívan, ha “T” betűt láttok! ♥