fbpx

Sokan néztek rám furán, amikor rá akartak beszélni a fogamzásgátlóra, én pedig nemet mondtam. Szerencsére a fiúk többsége egyetértett (de volt, aki csak elfogadta a döntésemet) és együttműködött. De sokaktól érkeztek az érvek, hogy védekezés nélkül szeretkezhetsz, mennyivel kötetlenebb az egész, továbbá tolhatsz is vele a menstruációdon, ha nem akarod, hogy nyaraláskor végig vérezz, ráadásul az aknékra is jó.

Beszélgettem másokkal is, akik szedték (vagy jó ismerősük van, aki szedte), és nem jártak jól vele. Legtöbben a hízásra panaszkodtak, de akadt, aki trombózist, tüdőembóliát, jóindulatú agydaganatot emlegetett, leállás utáni káoszt az összezavarodott szervezetben… Nem tartom alapjáraton ördögtől valónak a hormonkezeléseket, akár életet is menthet. De az én értékrendem szerint (ami nem feltétlenül jó vagy rossz, csak én így működöm), csak a szex miatt, vagy egyéb kényelmi vagy szépség funkciók miatt nem tartom érdemesnek külső beavatkozással, amolyan tüneti kezeléssel megkockáztatni a biorobottá válást (főleg nem már 13 évesen).

2016-pills

Nincs túl sok (orvosi) ismeretem a hormonokkal kapcsolatban, valamit tanítottak róluk az iskolában, meg a neten olvasgattam ezt-azt. Ezek alapján úgy képzelem őket, mint valamiféle programrészletek, függvények (szakmai ártalom 😀 ), amelyeknek van valami bemenetük és kimenetük. Minél több van belőlük, annál hatékonyabb tud lenni a multitasking, azaz egyszerre többen tudják ugyanazt a feladatot végezni, ugyanannyi idő alatt több eredményt elérni. De nem feltétlenül jó az sem, ha túl sok van belőlük ugye, a túlbuzgóság túl sok eredménye is okozhat gondokat.

A szervezet valamiért úgy dönt, hogy termeli, nem termeli, sokat termel ebből, keveset termel abból, kinek mikor hogy. Ennek biztosan megvan az oka, a rendnek és a rendellenességnek is. Ha megtaláltuk az okát/okait (pl. más étrendre van szükség), akkor talán beállhat az egyensúly. Ha ezek után sem lesz rend, és továbbra is megkeseríti az életünket (pl. ha gyereket szeretnénk, de emiatt nem jön össze), akkor jöhet a hormonkezelés, a szervezet válláról levenni a terhet.

Sokszor egyedül érzem magam az indokaimmal – ez persze nincs így, mert Barátnőm is hasonlóan gondolja, meg  Férjem is. De épp ezért örültem, amikor az Énidő.hu-n rátaláltam Jankára, a Hormonmentes.hu üzemeltetőjére, akinek nem csak laikus gondolatai vannak a témában, mint nekem, hanem hivatás szinten foglalkozik vele. Nagyon ajánlom, hogy olvassátok a blogját és a kommenteket, esetleg írjatok tapasztalatokat ti is! Hamarosan indul is egy online tanfolyam a hormonmentes fogamzásgátlásról – illetve a termékenységtudatról -, amely hosszútávon anyagilag is megtérülhet, hiszen nem olcsó az a bogyó/gumi/stb., ha rendszeresen használjuk. Nagyon várom már, kíváncsi vagyok, mi mindent tanulhatok meg. 🙂

Egyébként bármikor előfordulhat, hogy majd nekem is kellhet valamilyen kezelés, ezt nem tudom. De úgy gondolom, sokkal alaposabb feltérképezésre van szükség, mielőtt hormonkezelésbe kezd az ember. Jelen pillanatban fontosnak tartom, hogy (tisztelet a kivételnek) az orvos ne csak a saját szakterületével foglalkozzon (pl. bőrgyógyász), mielőtt felírja azt a bogyót (pl. aknéra), tekintse egyben az egész szervezetet, esetleg kérjen vizsgálatot és szakvéleményt akár egy endokrinológustól, hiszen az a kívülről beadott programcsomag rengeteg mást is befolyásolhat. Az orvostudomány is a mai napig fejlődik. Fedeznek fel új rendellenességeket, új okokat és új kezelési módokat. Folyamatosan folyik a kutatás és fejlesztés régi-új témákban. Ez nagyszerű, és érdemes esetleg kipróbálni ezeket az új, de már elfogadott, bizonyított megoldásokat is!

Most jelenleg én is feltérképezési fázisban vagyok, ismerkedem a nőiességem működésével, a tanfolyamon fogok tanulni Jankától, írom a hőmérsékletemet, hogy ha esetleg szükséges lesz a diagnózishoz, legyen már valamilyen adatom. De valószínűleg az is közrejátszik, hogy nem kellene ennyire rágörcsölnöm, és a kontrollmániámat egy kicsit lejjebb kéne faragni, az életet egy kicsit spontánabbul élni… 🙂

HormOff

A fenti bejegyzéssel nem célom lehúzni a hormonális fogamzásgátlókat vagy az orvosok munkáját, sokan vannak, akiknek bevált, és boldogok vele, ez is nagyszerű! Csak a saját és néhány ismerősöm tapasztalatai alapján alakítottam ki egyfajta ellenpontot, amit kicsi érdeklődés felkeltésnek is szántam. 😉

Hozzászólások

  1. Én ezzel mindig úgy voltam, hogy a nő saját teste, döntsön ő róla. Egyik pasi se erőltesse rá a barátnőjére, ill. én sem szóltam le másokat, akik nem szedtek (én szedtem, évekig). Tök megértem az ellenérveket, én bevallom, a kényelemért, és a nem kívánt terhesség miatt szedtem (biztosabb, mint az óvszer), nekünk más egyszerűen nem vált be, élményszinten.
    De mindennek megvan a maga korosztálya szerintem, amikor működhet/nem működhet. 13 évesen elvileg – ahogy én tudom – nem szabadna egyáltalán ilyet szednie, mert még éretlen a szervezete. Viszont a hormon- és mindenmentes fogamzásgátlást (ami a hőmérőzésen, stb-n alapul) sem ajánlanám egy kamasznak, mert egyszerűen túl nagy a kockázat. Anya felnőttként gyakorolt ilyet, ennek az eredménye lettem én. De köszi a webcímet, utánaolvasok majd! 🙂 (mert tényleg csak fél gondolatokat tudok erről)
    Amúgy nálam szerencsére minden rendben ment. Kicsit nagyobbak lettek a melleim (aminek azért tudtam akkor örülni :P), bár viccesen látszott, hogy épp hol tartok a periódusban… más fizikai tünet nem volt. Amíg csak 1 évig szedtem egy huzamban, utána probléma nélkül vissza is állt a szervezetem. Aztán a következő kapcsolatomban már 4 évig szedtem folyamatosan, utána viszont az első menstruációm piszok fájdalmas volt, majd a többinél már rendeződött. És könnyen is estem teherbe.
    De még mindig keresem a megfelelő fogamzásgátló eszközt. Jó lenne, ha hormonmentes lenne, de kellemes élményt biztosítana. Házasként mondjuk már bátrabban merek kísérletezni, nem esem kétségbe, ha jön a második baba 🙂

    • Macska |

      Örülök, hogy írtál, köszönöm! Szerencsés vagy, hogy ilyen együttműködő a szervezeted, hogy nem borult ki a külső belepiszkálástól 🙂 Hogy biztonságosabb-e, nem tudom, én több bogyószedés melletti teherbeesésről hallottam, mint gumi mellettiről, de valószínűleg többen is használnak bogyót, mint gumit – nagy számok törvénye ugye. Engem speciel jobban megnyugtat a hardveres tűzfal, mint a szoftveres; ez utóbbinál nem tudom lekövetni pontosan mi történik odabenn, plusz betegség és gyógyszerszedés is befolyásolhatja a hatékonyságát. Janka módszere pedig összetettebb mint az eddig ismert módszerek – ha jól vettem ki. Azért is érdekel, mert ott én magam lehetek a szoftver, ami egy kontrollmániásnak a legjobb… 😀 Meg szerintem izgalmas és könnyen megszállottá lehet válni, való igaz, a tinik többsége valószínűleg nem alkalmas rá, de ki tudja, nekem jó lett volna, ha korábban ismerem meg ezt a sokféle lehetőséget, és nem csak “gumi vagy bogyó”-ról tájékoztatnak… :3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

 

Megvalósítás alatt

Előzmények: megvalositas.blog.hu

Megjelent az első könyvem!

Lione Stanislav: Csillagom
A részletekért kattints a képre!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a blogomat!


Légyszi

Ha idézel tőlem, vagy saját képet vinnél, kérlek, nevezd meg a blogomat, és linkelj a blogomra, köszönöm!