fbpx

Még nem vagyok kismama, legalábbis nem növekszik a pocimban egy új élet. Egyelőre. Viszont szeretnék felkészülni, hogy ha majd eljön az idő, ne érjen váratlanul minden. Nyilván így is lesz meglepetés, de talán kevesebb, és ez nagyobb biztonságot ad. Így jutottam el a Róbert Károly Kórház “Születés hete” rendezvényére, ahol egy perinatális előadáson megtudtam, hogy fejben már én is várandós vagyok. Többen is mondták, hogy mennyire jó, hogy tudatosan tervezek és érdeklődök.

Kismama nap

Mindenki nagyon kedves és pozitív volt végig. Ha valahol épp tanácstalanul tébláboltam, rögtön odajött hozzám valaki, hogy tud-e segíteni. Már amikor megérkeztem, hamarabb érkeztem, és mondták, hogy még nem készültek el, sajnos várni kell kicsit, de várakozhatok fenn is, vagy mit szeretnék. Mondtam, hogy egy mosdót szeretnék. 😀 Mondták, hogy menjek a másodikra, és majd ott segítenek (de a lelkemre kötötték, hogy mindenképp jöjjek vissza a tombola regisztrációra meg az ajándék szatyorért :D). A másodikon tébláboltam kettő másodpercet, és rögtön Dékány doktornő jött oda, hogy tud-e segíteni, és meg is kaptam tőle az útmutatást a WC-hez. 🙂

Megtekintettük az egyik szülőszobát is. Kád, szülőágy, franciaágy, labda, lila falak, minihifi, az anya megválaszthatja a pozíciót, a babát az anya mellére teszik, és élvezhetik egymás társaságát az ágyon, szusszanhatnak egyet a megpróbáltatások után, amin együtt végigmentek. A szobákban is az anyával van a gyermek, az újszülött osztályon csak vizsgálatokat végeznek. Az egész szülészet szellemisége olyan barátságos, az anya és a baba, illetve az otthonosság áll a központban. Nagyon szimpatikus és megható.

A másik rendezvényre a doktornő Facebook oldalán nyertem jegyet. Feliratkoztam, mert amúgy sem szoktam ilyeneken nyerni, de aztán egyszer csak jött a jelölés, hogy mégis! Szóval így jutottam el a “Kismamák napja” rendezvényre, amit Beactive Bea és a Kanga Training-es lányok szerveztek, be is mutatták a különböző sportokat, amiket terhesen (illetve hordozott babával) is lehet végezni. Lehetett velük csinálni, csak épp szép ruhában voltam, így nem akartam (jobban) beleizzadni, mert utána esküvőre mentem.

Mindeközben különböző kiállítóknál lehetett kipróbálni termékeket és kérdezni, volt Kinesio Tape bemutató, rectus diastasis előadás, és tombola is. Nem szoktam tombolán nyerni, de most még az is sikerült. 😀 Igaz, a kiállítók is nagyon adakozó kedvükben voltak, így a rendezvény alatt folyamatosan növelték az esélyeket, olyannyira, hogy szerintem nagyon kevesen lehettek azok (ha egyáltalán voltak), akik ajándék nélkül távoztak a helyszínről. 🙂

Szóval nyertem egy picike ajándékcsomagot, melyben egy játszóház kupon volt, egy úgynevezett rágcsalánc és Magyarinda kedvezmény kupon. Az esküvőn a játszóház kupont elajándékoztam egy kisgyerekes apukának, mivel nem túl valószínű, hogy 3 hónapon belül játszóház-kompatibilis gyereket szülök. 😀 Viszont a hordozókupon jól jön, hiszen a hordozó nem veszíti el a szavatosságát csak úgy önmagától. 😀

Hozzászólások

  1. Én pedig készülök a nagymami szerepre, ami talán kicsit könnyebb, de annál boldogságosabb. Figyelem a környezetünket, mit és hogyan kell változtatni a “maximálisan baba-barát” szint eléréséhez. 🙂

  2. De jó tudni, hogy létezik ilyen rendezvény is! Köszi a hasznos infókat, bár nekem még nem egészen aktuális, mégis nagyon foglalkoztat a téma. Neked pedig sok sikert, drukkolok, hogy nemsokára ne csak fejben legyél kismama 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

 

Megvalósítás alatt

Előzmények: megvalositas.blog.hu

Megjelent az első könyvem!

Lione Stanislav: Csillagom
A részletekért kattints a képre!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a blogomat!


Légyszi

Ha idézel tőlem, vagy saját képet vinnél, kérlek, nevezd meg a blogomat, és linkelj a blogomra, köszönöm!